Gyerekekben is kimutatható lesz az alkoholra való hajlam

Medipress
2013. július 29., 10:47


Alkoholbetegség - Több korábbi vizsgálat kimutatta már, hogy az alkoholizmusra való hajlam és az édes ízek iránti vonzalom összefüggésben van egymással, egy egészen friss, az Indiana Egyetemen végzett alkoholkutatás is ezt igazolja. A módszer által azonban immár lehetőség nyílik arra, hogy a káros szenvedélyre való hajlamot előre kiszűrhessék az orvosok.
Gyerekekben is kimutatható lesz az alkoholra való hajlam
 
Amint arról a tanulmányt készítő David A. Kareken, az Indiana Alkoholkutató Központ igazgatója, valamint az Indiana Egyetem Orvosi Karának professzora beszámolt, régóta köztudott, hogy azok az állatok, melyeket úgy tenyésztettek ki, hogy szeressék az alkoholt, sokkal több édesített vizet ittak társaiknál, nemrégiben azonban ennek fordítottja is bebizonyosodott: azok az állatok, melyeket rászoktattak a mesterséges édesítőszerekre, több alkoholt fogyasztottak. Noha emberek esetében mindez bizonyára nem teljesen így működik, néhány vizsgálat már kimutatta, hogy az alkoholisták, illetve azok, akiknél a család történetében fordult már elő alkoholizmus, jobban vonzódnak az édes ízekhez.
 
Kareken és munkatársai 12 férfit és 4 nőt kísértek figyelemmel, akiknek megmérték cukorkoncentrációjukat, valamint vérátáramlásukat, és ivási szokásaikat is feltérképezték. Azt próbálták kideríteni a szakemberek, az agy mely területei felelősek az édes ízre adott válaszreakciókért, valamint, hogy ezek az agyi reakciók milyen mértékben függnek össze az egyén alkoholfogyasztási szokásaival. Az eredmények azt mutatták, hogy az agy ízlelésért felelős áramköreinek aktiválása mellett a cukros víz az agy jutalmazási központjának egyes területeire is hatással volt, úgymint a ventrális striátumra, az amygdalára és az orbitofrontális kéreg bizonyos részeire. Ami emellett még kiderült, hogy a bal orbitofrontális területnek az édes ízre adott válasza szorosan összefüggött az egyéni ivási szokásaival, méghozzá oly módon, hogy a rendszeresen ivók esetében azokon a napokon, amikor ittak, a bal orbitofrontális kérgük intenzívebben reagált az édes ízekre – adta hírül a MediPress.
Kareken kifejtette, hogy az alkohol és az édes ízek iránti vonzalom közötti összefüggés okainak teljes feltérképezéséhez még további kutatások szükségesek, ám már az eddigi eredmények is kiválóan hasznosíthatóak abban, hogy a szakemberek feltérképezhessék, kik vannak különösen kitéve az alkoholizmus veszélyének, és így időben, akár már gyermekkorban segítséget nyújthassanak számukra. Az eredmények az Alcoholism: Clinical and Experimental Research folyóiratban jelennek majd meg.
Winelovers borok az olvasás mellé