Egyéniségek vagy közösségek - Hogyan látják a borászok borvidékük jövőjét? Április 1-jén ismét – talán most már azt is mondhatjuk, szokás szerint - borokkal és borszerető vendégekkel telt meg a budapesti Corinthia Hotel, elérkezett a Winelovers Grand 2023 napja. Az eseményen idén nem csak több mint 150 hazai kiállító összesen 700 tételét kóstolhattuk meg, de – ahogy az lenni szokott - nemzetközi tételekkel, sörkülönlegességekkel és párlatokkal is ismerkedhettünk. Ha pedig a kóstolásnál is többre vágytunk, mesterkurzusokon és pop-up előadásokon bővíthettük tudásunkat.
Bársonyos borok, bohém együttlét és frissítő újdonságokIsmét bizonyítottak a hazai vörösborok, és meglepő újdonságokkal is találkozhattunk a Bordói Novemberen.
Kimagasló minőség és sokszínűség a Winelovers 100 NagykóstolónAz idén először megrendezett Winelovers Wine Awards nemzetközi szintre emelte a korábbi években is színvonalas borversenyt, a Winelovers 100-at. A magyar szaktekintélyek mellé külföldi szakértő zsűritagokat vontak be, ez új kontextusba helyezte a magyar borokat.
Hazai borokkal indítottuk be a nyaratEgy fülledt nyári este, 20 magyar pincészet borai, dunai panoráma és sok kikapcsolódásra vágyó ember – ilyen volt a Winelovers Summer OPENING Party az Intercontinental Hotel teraszán.
Jegyezz elő a példátlan magyar győzelmet arató vörösborra!A több mint 7000 vörösbor közül kiemelkedő Cassiopeia Merlot 2015 hazaérkezett, és szeptember 14-én a Jammertal Borbirtokon birtokbemutatóval és borkóstolóval egybekötött sajtótájékoztatón ismerhette meg a hazai közönség.
Világbajnok lett a villányi Jammertal Borbirtok vörösboraMindeddig példátlan sikert ért el egy magyar vörösbor a világ egyik legnagyobb presztízsű borversenyén.
Magyar bor nyert aranyérmet a magnumok "világbajnokságán"Az International Magnum Awards 2008 óta kerül megrendezésre Madridban, a versenyen kizárólag prémium minőségű magnum palackokat minősítenek, ezúttal egy magyar is van a díjazottak között.
Felejthetetlen karácsonyi menük #6: vegetáriánus fasírt és vörösbor!Nyakunkon a szenteste, és még nem tudod, mi kerüljön az asztalra? Szeretnéd valami újjal elkápráztatni a családot? Karácsonyig tartó sorozatunk minden részében egy komplett ünnepi menüt kínálunk. Egy hagyományos karácsonyi hozzávalóból készített, de mégis rendhagyó étel és egy hozzá tökéletesen passzoló, különleges vörösbor és már kész is a tökéletes vacsora. Első hallásra meghökkentő lehet a vegetáriánus fasírt és a vörösbor párosa, de hidd el, ezzel tényleg mindenkit le fogsz venni a lábáról!
Minden napra egy bor: Günzer Családi Birtok Villányi Franc Prémium 2016Idén elmarad a Bordói November, a bordói vörös fajták legnagyobb hazai kóstolója, otthon sem kell azonban csúcs vörösbor nélkül maradnod. Ezúttal a Günzer Családi Birtok prémium Villányi Franc-ját ajánljuk figyelmedbe.