Borászportál.huBorról mindenkinek
Borvilág Gasztró Fröccs Hírszüret Bornaptár Borpontok Kvízek Borlexikon

Mit igyunk húsvétkor? Borok a sonkához, a bárányhoz és a csokitojáshoz

Mit igyunk húsvétkor? Borok a sonkához, a bárányhoz és a csokitojáshozA húsvét az ízek ünnepe: a böjt végétől a sonkás-tojásos fogásokon át a bárányételekig megmutatjuk, milyen borok illenek az ünnepi asztalra — sőt, a  locsolással kiérdemelt csokitojás mellé is ajánlunk egy pohárral.

Milyen borhoz milyen csoki illik?

Milyen borhoz milyen csoki illik?A borokat és a csokoládét együtt is élvezhetjük, nem kell görcsösen különválasztani őket egymástól. Érdemes azonban néhány ajánlást betartani az élvezetek halmozása közben.

Így leszek borszakértő - Ismerd meg a WSET 3 kurzust! - 7. Habzó és erősített borok

Így leszek borszakértő - Ismerd meg a WSET 3 kurzust! - 7. Habzó és erősített borokA WSET 3 kurzus végéhez közelítve rendhagyó nap következett: az eddigiektől eltérően nem földrajzi, hanem termék alapú megközelítésben vizsgáltuk a hátralévő tananyagot. A nap első felében a habzó borok és pezsgők világában merültünk el, a második felében az erősített (vagy más szóval avinált) borokkal ismerkedtünk. Az utolsó új tananyagon Robert Smythre jutott a feladat hogy a nap alatt végig kalauzolja a hallgatókat.

A világ jelenleg 50 legdrágább bora

A világ jelenleg 50 legdrágább boraEgymillió forintos palackárral nem lehetett felkerülni, a borok háromnegyede Franciaországból érkezett, csendes fehérborok közül csak az édesek tudtak labdába rúgni. Íme a legirigyeltebbek listája.

Nagy Alexandra: Édes kalandok Portóban

Nagy Alexandra: Édes kalandok PortóbanPorto szerelem volt első látásra, a maga romantikus bájával, festői hangulatával. Keskeny kis utcák, színes csempék mindenütt, vendégszerető helyiek, profi kiszolgálás, kulináris élvezetek, egyszóval minden adott, ami a testi és lelki feltöltődéshez kell. Ha Téged is vonz a nyüzsgés, szeretsz spontán lenni és a borok sem állnak távol a szívedtől, akkor bizony Porto épp Neked lett kitalálva. Az írás a cikkíró versenyünk élménybeszámoló kategóriájának 2. helyezettje.

BORtugália, avagy az ország a portóin túl

BORtugália, avagy az ország a portóin túlPortugália az az ország, ahol igazán szabad lehetsz, egy hely, ahol a jó borok és ételek kavalkádja keveredik a napsütéssel és az óceán sós illatával. Öt hónapom volt felfedezni Portugáliát, melynek szépsége olyan változatos, mint a házakat borító színes csempék – vagy mint az ország borválasztéka. 

Szőlőfajták, amelyek meghatározzák a Douro jövőjét

Szőlőfajták, amelyek meghatározzák a Douro jövőjétEgy több mint 100 éve a Duero folyó partvidékén borászkodik a Symington család, amely a régió azon szőlőfajtáit kutatja, amelyekkel még népszerűbbé tehetik a portugál borokat a nemzetközi piacon.

Íme a világ 6 leghíresebb vörösbor házasítása

Íme a világ 6 leghíresebb vörösbor házasításaChianti, Rioja, Portói, Amarone, Toszkána, Douro-völgy, Veneto… Ezeket a szavakat látva, gyakran problémát okoz a címkéken való eligazodás. Mit jelent a feltüntetett név; magát a szőlőfajtát, esetleg a borvidéket vagy csak egy régiót? Melyik szőlőfajta melyik borvidékhez tartozik?

Íme a 10 legjobb bortermelő ország

Íme a 10 legjobb bortermelő országIdőnként felfedezünk egy-egy újabb országot, ahol szőlőtermesztéssel foglalkoznak és törekednek a minőségi borkészítésre. Találkozunk ezekkel a fesztiválokon, kóstolókon, újságokban, de ezen országoknak idő kell, hogy felkerüljenek a világ bortérképére.
Korábbi cikkek
Kiemelt programok
09. 26.

Winelovers 100 Nagykóstoló

Corinthia Hotel Budapest, BudapestCorinthia Hotel Budapest, Budapest
BorkóstolóBorkóstoló
09. 04.

Etyeki Pezsgőünnep by Pezsgőkonferencia

Rókusfalvy Birtok, EtyekRókusfalvy Birtok, Etyek
EgyébEgyéb
Fröccs
augusztus 17.
Sommelier bajnok, olimpiai bajnok és népszerű rádiós is részese lesz az Etyeki Pezsgőünnepnek
Sommelier bajnok, olimpiai bajnok és népszerű rádiós is részese lesz az Etyeki Pezsgőünnepnek
augusztus 06.
Elhunyt Garamvári Vencel, a magyar pezsgőkultúra meghatározó alakja
Elhunyt Garamvári Vencel, a magyar pezsgőkultúra meghatározó alakja
július 30.
A Hilltop a 2026-os Sziget Fesztivál hivatalos bora
A Hilltop a 2026-os Sziget Fesztivál hivatalos bora
július 23.
50 év után bezárt a BB balatonboglári üzeme, ahol a hőskorban még Martini is készült
50 év után bezárt a BB balatonboglári üzeme, ahol a hőskorban még Martini is készült
július 22.
Új formában tér vissza a Pezsgőkonferencia: szeptemberben Pezsgőünnep lesz Etyeken
Új formában tér vissza a Pezsgőkonferencia: szeptemberben Pezsgőünnep lesz Etyeken
július 10.
Érdemes volt várni rá: júliusban Budapesten is debütál az Etyeki Kúria új presztízspezsgője
Érdemes volt várni rá: júliusban Budapesten is debütál az Etyeki Kúria új presztízspezsgője
július 01.
Az „Év Pincészete 2026” díj nyertese a mádi HOLDVÖLGY
Az „Év Pincészete 2026” díj nyertese a mádi HOLDVÖLGY
Borászportál.hu
ImpresszumMédiaajánlatAdatvédelemTudnivalókHírlevél feliratkozásRendezvények BoriskolaRSS RSS
A Borászportál.hu oldal süti fájlokat (cookie-kat) használ szolgáltatásai biztosításához. Az adatvédelmi információkról itt olvashat.
Elfogadás