Azt a napot, amikor a bőséges húsvéti ünnepi asztalhoz ülhetünk, mindig egy visszafogottabb, negyvennapos időszak előzi meg. A római katolikus gyakorlatban ez a nagyböjt ideje, ami hamvazószerdán kezdődik, és liturgikusan a nagycsütörtök esti miséjéig tart. A kötelező böjt viszont még nagypénteken is érvényes.

 

 

A gyakorlati válasz röviden az, hogy nagyszombaton már lehet húst enni, de a hagyományos húsvéti ritmusban sok család inkább csak a szombat esti húsvéti vigília után szeleteli fel a sonkát.

 

És innen már nagyon gyorsan megérkezünk a magyar húsvét legkedvesebb ízeihez: a főtt-füstölt sonkához, a főtt tojáshoz, a friss reszelt tormához, a fonott kalácshoz, mellé pedig a retekhez és az újhagymához. Ez az a húsvéti tál, amelyet nem kell túlgondolni — borban sem. A sonka sós-füstös, olykor enyhén édeskés karakteréhez a frissebb, savhangsúlyos, gyümölcsös borok működnek a legszebben, ezért egy száraz fehér, egy jó rozé, sőt akár egy brut pezsgő is telitalálat lehet. Magyar fajták közül az olaszrizling, egy száraz furmint, a nemzetközi vonalról egy sauvignon blanc különösen biztos választás.

 

 

A főtt tojás már kényesebb partner, ezért itt a buborék sokszor többet segít, mint egy csendes bor. A száraz pezsgő vagy habzóbor szépen felfrissíti a falatot, a sav és a buborék pedig elveszi a hangsúlyt a tojás nehezebb, krémesebb oldaláról. Ugyanezért a tormás-sonkás falatoknál sem a nagy, tanninos vörös a legjobb út, hanem valami könnyedebb és hűvösebb: egy penge savú fehér vagy egy tiszta, száraz pezsgő.

 

A töltött tojás, a kaszinótojás és a sós vendégváró falatok mellé már nagyon jól tud működni egy rozé is. Ez azért szerethető választás, mert van benne annyi gyümölcs, hogy barátságos maradjon, de mégsem nehéz, így nem ül rá az ünnepi asztalra.

 

Ha az ünnepi ebédet vagy vacsorát szeretnénk komolyabb főfogással megemelni, akkor a báránysült az egyik legszebb húsvéti irány. A bárányhoz a klasszikus ajánlás a könnyedebb, közepes testű vörös: a pinot noir szinte tankönyvi választás, mert van benne elég sav és piros gyümölcs a hús gazdagságához, mégsem nyomja agyon az ételt. A magyar fajták közül egy könnyedebb kadarka tudja ugyanezt a szerepet elegánsan eljátszani.

 

 

Még tartalmasabb, ünnepibb főétel lehet egy lassan sült báránylapocka vagy egy rozmaringos báránycomb is, főleg, ha ebéd helyett inkább vacsorában gondolkodunk. Ilyenkor már elbír a fogás egy komolyabb vöröset is (például egy elegáns Villány Franc-t), de még itt sem a egy tanninhangsúlyos palack a cél: a jó sav, a közepes test és a gyümölcsösség sokkal szebben viszi a szaftos, lassan sült húsokat, mint egy túlzottan tanninos bor. 

 

Az ünnep végén aztán jöhetnek az édesebb fogások is: a kalács, a kuglóf, vagy akár a sárgatúró. Ezekhez már jól áll egy finoman édesebb fehér vagy egy késői szüretelésű desszertbor, amely nem elnyomja, inkább lekerekíti az étkezést. Egy pohár késői szüretelésű tokaji tétel például szépen követi a tészták lágy édességét, míg egy elegáns tokaji aszú már ünnepibb, mélyebb lezárást ad az étkezésnek, különösen, ha a desszert is gazdagabb. A húsvéti asztalnak ettől lesz igazán szép íve: a sós-sonkás kezdéstől eljutunk a lágyabb, édesebb lezárásig.

 

 

És persze van még egy húsvéti jelenet, amit kár lenne kihagyni: a locsolkodás és ennek jutalma, a csokitojás. Itt viszont érdemes váltani, mert ami remekül működik a sonkához és a tojáshoz, az nem feltétlenül lesz jó a csoki mellé. A csokoládéhoz általában olyan bort érdemes keresni, amely legalább olyan édes, mint maga az édesség. Az étcsokis tojásokhoz a gazdagabb, sötétebb tónusú párosítások a legszebbek, például egy sherry vagy egy malbec; a tejesebb, lágyabb csokitojáshoz pedig jobban illik egy portói vagy egy Lambrusco. Így a húsvét vége is ünnepi marad, csak a torma és a füst helyét átveszi a kakaó.