Fröccs

A 2019-es Magyar Sommelier Bajnokság teljes eredménysora

Március 05. 11:27
A 2019-es Magyar Sommelier Bajnokság teljes eredménysora
 
Március 2-3-án zajlott a Magyar Sommelier Szövetség idei bajnoksága. Az elődöntő szombaton Egerben, a Vármúzeum Dobó Bástya konferenciatermében került megrendezésre, a három továbbjutó versenyző másnap a Gundel Erzsébet Királyné báltermében vívta meg végső csatáját.
 
A döntőbe jutott versenyzők éttermi körülmények között, a sajtó képviselői és az érdeklődő közönség előtt mérték össze tudásukat. A döntő moderálását Fabók Mihály és Szik Mátyás háromszoros Magyar Sommelier bajnokok és Lesti Zoltán elnökségi tag segítették. A döntőben a pezsgő felszolgálástól a hibás borlap javításon, ital ajánláson keresztül a dekantálásig adtak számot  felkészültségükről a versenyzők. Borokat és különböző párlatokat jellemeztek. A versenyt közös meglepetés feladat zárta, mely során 1 üveg pezsgőt kellett 7 pohárba egyenlő részben kitölteniük szintidőn belül.
 
A „Magyarország Sommelier Bajnoka 2019” címet első helyezettként idén Tüü Péter nyerte el, második helyen Angerman László, míg harmadikként az első női versenyzőként döntőbe jutott Evans Victoria végzett.  
 
>>> Tüü Péter és Angerman László közvetlenül elárulta nekünk, hogyan készülnek a Somelier Bajnokságra
 
A döntő előtt került átadásra öt kategóriában a 2014-ben alapított „PAR EXCELLENCE a magyar borkultúráért” 2018. évi díja. A díjazottak: Dékány Tibor szakíró, Márga Bisztró (Csopak) vendéglátás, Holdvölgy Pincészet termelő, Sárkány Péter oktató, Radovin kereskedés kereskedő kategóriában vehették át a plakettet és az óriás pezsgőt.
 

A Füleky Pincészet mesterhármasa

Március 04. 09:55
2019. februárban zajlott immár hagyományosan a Berliner Wein Trophy „téli fordulója”. A német verseny az egyik legjelentősebb európai megmérettetés, egyben a legnagyobb, ami a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet (International Organisation of Vine and Wine – OIV) szabályai szerint működik. Utóbbi többek között azt jelenti, hogy 100 pontos skálán értékelik a borokat a bírák, és a nevezett borok legfeljebb 30%-a kaphat érmet.

A szervezők idén 7000-ben limitálták a befogadott minták számát, ez 41 ország összesen 1426 borászatától érkezett be.
Kiválóan szerepeltek a bodrogkeresztúri Füleky Pincészet borai, három aranyérmet is szereztek az alábbi tételeikkel:
 
Nagy arany:
Füleky Tokaji Aszú 6 puttonyos, 2013
 
Arany:
Füleky Pallas Tokaji Késői Szüretelésű, 2016
Fülöp a Különc Késői Szüretelésű, 2014
 
A három borból kettőt a Borászportál újságírója is kóstolt, amikor a Kerülőutak rovat keretében egy egészen különleges vacsorán vett részt decemberben a Füleky birtokon.

 

Idén hetedik alkalommal került megrendezésre a Kárpát-medencei Református Szőlészek és Borászok Fóruma

Március 04. 08:47
Idén hetedik alkalommal került megrendezésre a Kárpát-medencei Református Szőlészek és Borászok Fóruma
 
A Református Gasztrokulturális Programok keretein belül idén is megrendezték a Kárpát-medencei Református Szőlészek és Borászok fórumát (BORUM) március első hétvégéjén, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található festői szépségű Cserépfalun. A március 1-3. között idén hetedik alkalommal megszervezett esemény  kiváló lehetőséget teremt a közös érdeklődési körrel rendelkező, különböző borvidékekről érkező résztvevőknek egymás megismerésére, boraik megmérettetésére.
 
Az esemény érdekessége, hogy nem állandó helyszínen, hanem minden évben más történelmi borvidéken kerül lebonyolításra. Elsőként 2013-ban Sárospatakon, majd sorban Móron, Bihardiószegen, Hajóson és Császártöltésen, Léván, Bácskossuthfalván, idén márciusban pedig Cserépfalun találkozhattak egymással a szakmabeliek.

A látogatók minden évben a vendéglátó borvidéken élők segítségével ismerhetik meg a helyi borászati sajátosságokat és természeti adottságokat, emellett a szakmai rendezvényen a borágazatban dolgozó meghívott előadók által tartott előadásokon ismerhetik meg a legfrissebb iparági újdonságokat is. Ez idén sem volt másként, hiszen most Gál Zsombor, a Magyar Turisztikai Ügynökség Bor- és Gasztromarketing Főosztályának vezetője tartott prezentációt a borászok személyiségére fókuszáló legújabb magyar bormarketing stratégia részleteiről (az új logót és koncepciót a Borjog és Bormarketing Konferencián mutatták be).
 
###ROADBLOCK1###

A rendezvény három napja alatt számos érdekes programot kínáltak a szervezők, köztük egy vacsorával összekötött borkóstolót is, amit a 2011. év Borászok Borásza, Kaló Imre tartott. A naturális borairól ismert borász felejthetetlen előadásában többek között a 2013-as évjáratból olaszrizlinget, héjon erjesztett zöldveltelinit és a pincészet főborát, a szamorodni eljárással készített turán édes vörösborát mutatta be a résztvevőknek.

A szombati napon megrendezett borversenyre összesen 93 tétel érkezett, melyből egy szakmai bírálóbizottság választotta ki a Magyarországi Református Egyház 2019-es év fehér- és vörösborát. A bizottság elnöke Kovács Pál volt, a Magyar Borszakírók Körének tagja, a Debreceni Borozó magazin felelős kiadója, aki egyben a szakmai találkozó egyik ötletgazdája.

A megmérettetésre beküldött borok közül szoros versenyben idén a vörösbor kategóriában Mészáros Pál 2016-os Ohmerops elnevezésű cabernet sauvignon, merlot, cabernet franc cuvée-je, fehérbor kategóriában pedig az erdélyi Vass Attila 2018-as  Pinot Gris bora nyerte el az egy évre szóló megtisztelő címet. Külön kategóriaként az elbírált tételek közül a Bükki borvidék legjobb borának választották a Mezei Szőlőbirtok és Pincészet Muskotály Cuvée borát.

Az évről-évre egyre bővülő létszámmal zajló rendezvény záró momentumaként a szervezők megnevezték a jövő évi fórumnak otthont adó települést is, amely a világon egyedülálló, ezeréves szőlészeti-borászati hagyományokkal rendelkező Tokaj-hegyaljai borvidék mértani középpontjában található Erdőbénye lesz.

Idén is lesz Torkos Csütörtök

Február 28. 12:27
Március 7-én kerül megrendezésre a Torkos Csütörtök, amikor a vendégek jelentős kedvezménnyel fogyaszthatnak az akcióban részt vevő vendéglőkben, éttermekben, büfékben, cukrászdákban.

Az akcióba azok a vendéglátóhelyek kapcsolódhatnak be, amelyek  Torkos Csütörtökön vállalják az alábbi minimum feltételek teljesítését:
  • a teljes nyitva tartási idejük alatt minimum egyharmados (33 százalékos) kedvezményt biztosítanak legalább az ételeik árából
  • amennyiben az ebédeltetést kivonnák az akcióból, akkor legkésőbb 15 órától a zárásig minimum 50% kedvezményt biztosítanak legalább az ételek árából
  • amennyiben az üzlet az akció idején külön étlappal akar működni, akkor azt legkésőbb február 28-ától nyilvánosan elérhetővé kell tenni a saját weblapján (Facebook-oldalán) és/vagy a Balatontippen létrehozott lapján
  • az üzletnek nyilatkozni kell arról is, hogy a kedvezmény kiterjed-e az elvitelre készített ételekre, vagy csak a helyben zajló fogyasztásra vonatkozik.
Mivel az eseményt immár harmadik éve a Balatontipp gondozza, az idei évre mostanáig jelentkezett vendéglátóhelyek többsége a Balaton körül található:
 
Badacsony – Halászkert Hotel és Étterem
Balatonakali – Fék Kávéház
Balatonalmádi – Határ Étterem
Balatonboglár – Erzsébet Vendéglő
Balatonföldvár – Hotel Jogar Étterem
Balatonföldvár – Platán Étterem
Balatonfüred – Mamma Mia Gyorsétterem
Balatonfüred – Muskátli Borozó – Hatlépcsős
Balatonszárszó – Anno Taverna Restaurant
Kapolypuszta – Puli Kisvendéglő
Keszthely – Párizsi Udvar Étterem & Panzió
Révfülöp – Tóth Vendéglő
Siófok – Amigo Pizzéria & Étterem
Siófok – Kiliti Csárda
Somló-hegy – Tornai Pincészet
Zalacsány – Batthyány Kastélyszálló****
 
Budapest – Cyrano Étterem
Budapest – Vörös Postakocsi Étterem
Kőszeg – Hotel Írottkő Étterem

Egy tavaly nyitott étterem kapta a Dining Guide idei fődíját

Február 26. 14:38
A Dining Guide idén már tizenötödik alkalommal készített listát a legjobb magyar éttermekről.
 
A fődíjat, az Év Étterme díjat a Széll Tamás és Szulló Szabina által tavaly nyitott Stand kapta, megelőzve a két Michelin-csillagos Onyxot és az egy Michelin-csillagos Costest.
 
Az Év Cukrászdája Díjat a tavalyihoz hasonlóan a Mihályi Patisserie, az Év Alternatív Vendéglátóhelye Díjat a miskolci Pizza, Kávé, Világbéke (az encsi Anyukám Mondta kistestvére) kapta. Az Életmű Díjat Bíró Lajos vehette át. 
 

A Borászok Borásza egyedülálló újdonsággal készül idén, és te is a részese lehetsz!

Február 25. 09:39
Március 2-án Budapesten tart sétálókóstolót a Kárpát-medence 50 legjobb borásza és a díj eddigi győztesei. A Borászok Borásza Kóstoló Kör igazi kuriózum: az 50 legjobb magyar borász gyűlik össze, hogy egymás tételeivel ismerkedjen és értékelje azokat. Ezen szakmai fórum alapján döntik majd el, hogy idén ki lesz a Borászok Borásza.

„Ezek a borászok az év nagy részében a pincében vannak, vagy valahol bemutatót tartanak. Nagyon ritkán tudnak összejönni úgy, hogy tényleg maguk között vannak. Szeretnék hagyományt teremteni, hogy minden tavasszal egyszer jöjjenek össze, szánjanak egymásra időt” – nyilatkozta február 15-én a Ma reggelben Rókusfalvy Pál, a Borászok Borásza díj és a Kóstoló Kör alapítója. (A teljes beszélgetés megtekinthető ezen a linken.)
 

A zártkörű szakmai munka után, délután, 15.00 és 18.00 óra között néhány szerencsés borkedvelő koccinthat a legjobbakkal. Ekkortól ugyanis nyilvános lesz a kóstoló, de csak igen korlátozott számban tudnak a szervezők jegyeket értékesíteni erre az exkluzív kóstolóra azok számára.
„Arra a beszélgetésre kiváncsi a legtöbb ember, amikor egymás mellett állnak ők ötvenen és egy másik borvidék legjobb borászával kóstolnak illetve átgondolják a magyar borok helyzetét” – mondta Rókusfalvy Pál.

A regisztrációval és a részvételi díjjal kapcsolatos további információk ezen az oldalon érhetők el.

 

Pár hónapon belül kétszer is a hét borának választották Angliában egy magyar pincészet borait

Február 19. 13:51
Joanna Simmon brit borszakíró (22 évig volt például a The Sunday Times kolumnistája), a Decanter World Wine Awards bírálóbizottságának a tagja november után februárban ismét a tokaji Barta Pince egyik tételét választotta a hét borának. Ezúttal a 2017-es Egy Kis Furmint kapta a megtisztelő címet, mint "a fajta egyik legjelesebb képviselője, ami ideális aperitif, de jól működik zöldfűszeres-citromos hallal, ázsiai fűszerekkel és salátával is".
 
Novemberben a pincészet 2015-ös Öreg Király-dűlő furmintja kapott hasonló elismerést, ami Joanna szerint egy "mesésen aromagazdag bor, kávébabos, virágos, mirabelles, lime-os és füstös-ásványos jegyekkel, kiváló választás édes zöldségekhez, paradicsomhoz, halakhoz, csirkéhez, pulykához és tejszínes mártásokhoz".
 
A tavalyi év vége egyébként igazán sikeresen alakult a Barta pincénél, két további elismerést is kaptak. Decemberi, Kerülőutak rovatunk keretében tett látogatásunkon rá is kérdeztünk a tulajdonos Barta Károlynál, szerinte minek köszönhető az utóbbi idők "díjesője".
 
 

Ismét egy helyen lesz kóstolható az egész Badacsony

Február 13. 19:53
Március 9-én 38 borászat 160 bora valamint 13 turisztikai szolgáltató mutatkozik be a „Badacsony New Yorkban” rendezvényen Budapesten a New York Palota Róma termében.

A sétálókóstoló mellett mesterkurzusok is színesítik a programot. Dr. Fiáth Attila Nemzetközi borakadémikus „Badacsonyi “Hegylakók” - Fedezzük fel együtt a Badacsony Régió HegyBorainak finom különbségeit”című előadásában a régió változatosságát mutatja be badacsonyi, szent györgy-hegyi , csobánci , tóti-hegyi, szigligeti, örsi-hegyi, ábrahámhegyi borokon keresztül. Wolf András, a Salon Étterem és New York Kávéház executive chef-j  „A badacsonyi bor és kenyér kapcsolata” című kurzusán különleges, saját készítésű kenyerek, badacsonyi borok és ínyenc ételek közötti harmónia világába avatja be a résztvevőket.

Jegyeket a rendezvényre és a mesterkurzusokra már lehet elővételben vásárolni a www.kostolo.badacsony.com oldalon 6.900 forintos áron, vagy a helyszínen korlátozott számban 8.900 forintért. Újdonság idén a kedvezményes jegyvásárlási lehetőség a kombinált jegyet vásárlók illetve a hallgatói jogviszonnyal rendelkezők részére.

További információk, részletek: https://www.facebook.com/events/1915035931957008/
 

Sweet Love Corner és Love Potion Martini a jelszó a Valentin-napon

Február 05. 11:52
Lepje meg kedvesét egy romantikus, exkluzív vacsorával az ARAZ Étteremben! Február 14-én este 19 órától Barka Áron (Chef de Cuisine) az alkalomhoz illően olyan különleges gasztronómiai fogásokkal készül, melyek minden bizonnyal feledhetetlenné teszik a szerelmesek világnapját. Illatok és ízek harmóniája, hangulatos élő zene, páratlan környezet és az együtt töltött idő csodás percei teszik rendkívülivé ezt a napot.
 
A vacsora alatt a „Sweet Love Corner” csokoládésarokban kézműves bonbonokkal és csokoládé szökőkúttal kedveskedünk vendégeinknek, ahol Juhász Lilla csokoládékészítő  mester (Süß – Édes Élet) zseniális alkotásait kóstolhatják meg. Az est nyitánya egy ízig-vérig Valentin napi koktél, a Love Potion Martini!
 
Menüsor:

Étvágygerjesztő:
Osztriga és Prosecco pezsgő

Hideg előétel:
Cékla, avokádó, pácolt lazac, méz, dupla tejföl

Leves:
Spárga, fahéj, kesudió, szarvasgomba

Főétel:
Rózsaborsos rostélyos, édesburgonya, kardamom, szőlő

Desszert:
Étcsokoládé, rózsafagylalt, pisztácia, gránátalma
 
Időpont: 2019. február 14., 19:00 óra (érkezés: 18:50-ig)
Helyszín: ARAZ Étterem, Budapest, Dohány utca 42-44.
A vacsora ára 14.990 Ft/fő, amelyhez, a számla végösszegéhez 10% szervizdíjat számolnak fel.
Asztalfoglalás a +36 1 815 1100-as telefonszámon illetve az araz@araz.hu