Fröccs

Borászok Borásza Kóstoló Kör, avagy most koccinthatsz a legjobbakkal

Január 31. 15:00
Új, egyedülálló eseményt szervez a Borászok Borásza díjat gondozó Vinum Praemium Alapítvány: a Kóstoló Kör keretein belül a Kárpát-medence 50 legjobb borásza és a díj győztesei tartanak szakmai kóstolót, amelynek második felét nyilvánossá teszik, hogy egy korlátozott számú borkedvelő szerencsés koccinthasson a legjobbakkal!  
 
A Borászok Borászát felügyelő Vinum Praemium Alapítvány egy új és egészen egyedülálló sétáló kóstolót szervez: az 50 legjobb magyar borász és a díj eddigi nyertesei gyűlnek össze március 2-án Budapesten, hogy egymás tételeivel közelebbről is megismerkedhessenek és értékeljék azokat. Igen ritka az ilyen alkalom, amikor hazánk összes régiójából a legjobbak találkozni tudnak és eszmét cserélhetnek, kóstolhatnak.

Az esemény része a Borászok Borásza megválasztási mechanizmusának, hiszen részben ezen szakmai fórum alapján döntik majd el, hogy idén ki lesz a Borászok Borásza. Minden borász legfeljebb három, a pincészetet leginkább jellemző tétellel mutatkozhat be. A Kóstoló Kör délelőttjén ez a szakmai rész szigorúan zárt kapuk mögött zajlik.
 
Délután 15.00 és 18.00 óra között azonban a Kóstoló Kör megnyitja kapuit azon néhány szerencsés előtt, akik időben regisztrálnak, és jegyet igényelnek az eseményre.
 
Belépőket valóban csak korlátozott számban és érkezési sorrendben biztosítanak, ezért nem árt igyekezni! Tehát, amennyiben szeretne bejutni erre az exkluzív kóstolóra, hogy koccinthasson a legjobbakkal és megkóstolhassa a legszebb magyar borokat, akkor látogasson el a boraszokborasza.hu oldalra és keresse a pontos részleteket, illetve a jegyigénylés feltételeit a Borászok Borásza Kóstoló Kör leírásában!

Oroszországban a szeszkereskedelem újabb szintet lépett

Január 24. 11:34
Oroszországban a szeszkereskedelem újabb szintet lépett
Fotó: vk.com/murmanskgroup
 
Oroszországban már a postán is kapni sört – számolt be róla a minap a thedrinksbusiness.com. A közösségi médiában sokan kifakadtak az intézmény legújabb húzása ellen. A kezdeményezésnek a posta szóvívője sietett védelmére, mondván, nem a pénzéhség vezérelte őket, hanem az ismeretlen eredetű és összetevőjű alkoholok elleni küzdelem, ami miatt évente ezres nagyságrendben halnak meg emberek az országban. Ők ezzel szemben kizárólag ellenőrzött helyről származó, minőségi söröket tartanak a kínálatukban. Kérdés, mennyien szoknak majd át az átszámítva 500 forintról induló, literes kiszerelésű postai palackokra.

Különleges borvacsorán vehetünk részt Magyarország legszebb borbirtokán

Január 23. 09:40
Január 26-án a Magyarország legszebb borbirtokán található neszmélyi Hilltop Borhotel & Étteremben rendezik a Prémium Chardonnay Borvacsorát.

A 17:45 órakor kezdődő program keretében a vendégek pincetúrán vesznek részt, megkóstolhatják a borászat tavaly bemutatott egyedülálló chardonnay borsorát, 4 fogásos vacsorát kapnak és az este végén még egy meglepetés is várja őket. Megjelenés elegáns / sportos elegáns öltözetben.
 
Chardonnay menü:
  • Boros-sós vaj, bagett
  • Sonkachips, csicsóka krémmel, verjus shiitake gombával, körtével
  • Jércemell sóban sült zellerel, céklás gersli rizottóval, sárgabarackkal
  • Gesztenye batátával, kókusszal
A vacsora díja : 9.990 Ft/ fő.
Jelentkezni az info@hilltopborhotel.hu e-mail címen és a + 36 70 774 6663-as telefonszámon lehet. A férőhelyek száma korlátozott.
 

CyberBor a hetedik Borjog és Bormarketing Konferencia témája

Január 17. 14:25
CyberBor a hetedik Borjog és Bormarketing Konferencia témája
 
A már hagyománnyá és megkerülhetetlen tényezővé vált Borjog és Bormarketing Konferenciát idén március 1-én rendezik meg dr. Prónay Bence és Rókusfalvy Pál társszervezésében. Az eseményt évről évre szakmai partnerségben rendezik meg a Miniszterelnökséggel és az Agrárminisztériummal, a Magyar Turisztikai Ügynökséggel és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával, amely szervezetek képviselői minden évben egyeztetik az ágazat legfontosabb, aktuális feladatait, amelyekre ennek a szakmai fórumnak reflektálnia kell. Ez alapján készül a programterv, amelyet már megjelentettek a hivatalos honlapon és elindultak a jelentkezések is.
 
A teljes program ITT olvasható. 

Hamarosan jön a Bocuse d’Or európai döntője magyar résztvevővel

Január 15. 08:43
Január 29-én kezdődik a Bocuse d’Or európai döntője a franciaországi Lyonban, ahol Pohner Ádám, a balatonszemesi Kistücsök étterem séfje képviseli majd hazánkat. A mezőny legfiatalabb indulója húsz versenytársával mérte össze tudását a torinói Európa Válogatón, ahonnan csupán tíz versenyző mehetett tovább a január végi döntőre.

A versenyre kijutott magyar csapat elnöke Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke lesz, commisként pedig az előválogatóhoz hasonlóan Csillag Richárd (Kistücsök) nyújt majd támogatást, coachként Segal Viktor működik közre.

Az idei versenytéma a ’70-es évek francia konyhájának zászlóshajójaként ismert chartreuse, amely zöldségalapokra épülő fogás, amit hússal, vadakkal vagy tengergyümölcseivel lehet kiegészíteni. Csúcsgasztronómiai szintre azonban a zöldségek dekorációjával, azok rétegezésével és összhangjával emelhető ez az étel.
 

Új szuperfood a láthatáron: szőlőmag

Január 09. 15:00
Ha új év, akkor fogadalmak. A legtöbb persze az egészségesebb életmódra vonatkozik, és szerencsére sokféle megoldás közül választhatunk!
 
A megújult Bock Kékszőlőmag termékek például magas antioxidáns tartalmuknak köszönhetően, hatékonyan képesek hozzájárulni szervezetünk önvédő mechanizmusainak megfelelő működéséhez. 
 
A Bock Borászat a Pécsi Tudományegyetem, valamint a Szent István Egyetem szakembereinek bevonásával, több éves kutatómunkát követően fejlesztette tovább villányi kékszőlőmagból készült termékeit, így a mikroőrlemény és az olaj mellett, már tabletta formájában is fogyaszthatjuk az új, magyar „szuperélelmiszert”.

Az olaj, őrlemény és tabletta a gluténmentes, laktózmentes és vegán étrendekbe is könnyen beilleszthető és nagy arányban tartalmaznak bioaktív összetevőket és antioxidáns hatású, fiziológiásan aktív polifenolokat, amelyek a bőrön és a bélrendszeren keresztül is könnyen felszívódnak.
 
Sok más „szuperélelmiszerrel” szemben a kékszőlőmag olaj és őrlemény a konyhában is rengeteg módon felhasználható, az évszaktól függetlenül, ezért garantált, hogy nem fogunk ráunni néhány hónap után sem. A Bock Borászat weboldalán ráadásul szuper receptekkel is segítenek!

Sopronba és Egerbe került a 2018-as Magyar Bor Nagydíj

Január 07. 18:01
Január 26-án a debreceni Déry Múzeumban adja át a Magyar Borszakírók Köre a Magyar Bor Nagydíjat a 2018-ban általáuk legjobbnak talált fehér- és vörösbornak. A többfordulós verseny végén két 12-es listáról vakkóstolással választották ki a borszakírók az 1-1 győztest.
 
A fehérborok listája:
Dobosi Pincészet Háromszög Olaszrizling 2016 (Balaton-felvidék), Figula Pincészet Száka Olaszrizling 2015 (Balatonfüred-Csopak), Gallay Kézműves Pince Nyékládháza Zenit 2015 (Bükk), Holdvölgy Expression Tokaji Hárslevelű Becsek 2015 (Tokaj), Káli Kövek Rajnai Rizling Szentantalfa 2016 (Balaton-felvidék), Kovács Nimród Borászat Nagy-Eged Furmint 2015 (Eger), Pajzos Pincészet Tokaji Hárslevelű 2015 (Tokaj), Tokaj Nobilis Szőlőbirtok Barakonyi Furmint 2015 (Tokaj), Tornai Pincészet Top Selection Aranyhegy Juhfark 2016 (Somló), Tóth Ferenc Pincészet Egri Leányka Superior 2016 (Eger), Szászi Birtok  Badacsonyi Rózsakő 2017 (Badacsony), Szepsy Pincészet Úrágya Tokaji Furmint 2015 (Tokaj).
 
A vörösborok listája:
Balla Géza Sziklabor Feketeleányka és Cabernet Franc 2015 (Ménes), Bock Pince Villányi Merlot Special Reserve 2013 (Villány),  Eszterbauer Borászat Nagyapám Kadarka 2017 (Szekszárd), Gere Attila Pincészete Fekete Járdovány 2016 (Villány), Janos von Beőthy Csobánc-hegy Petit Rhone 2013 (Badacsony), Luka Pincészet Kékfrankos 2015 (Sopron), Mészáros Borház Bodzási Kékfrankos Prémium 2015 (Szekszárd), St. Andrea Nagykadarka Nagy-Eged Grand Superior 2016 (Eger), Stumpf Pincészet Nagy-Eged Öregtőkék Kékfrankos 2015 (Eger), Schieber Pincészet Patina Cabernet Franc 2013 (Szekszárd), Tóth Ferenc Pincészet Kékfrankos Superior Tornyos 2013 (Eger), Thummerer Pincészet Egri Bikavér Grand Superior 2015 (Eger).
 
A legjobb fehér bor Tóth Ferenc 2016-os Egri Leányka Superior bora lett, míg a vörösboroknál Luka Enikő 2015-ös Kékfrankosa nyert.

96 pontot kapott egy magyar bor az angol Decanterben

December 19. 13:24
Az angol Decanter 2019 januári számában Caroline Gilby ajánlására három szakértő értékelte a tokaji Demeter Zoltán Eszter 2013-as, szamorodni eljárással készített cuvée-jét és írt kóstolójegyzetet is hozzá. A brit Master of Wine hölgy egyébként a magyar borok kiváló ismerője, idén megválasztották a Borászok Barátjának. A Vinoport készített vele nemrégiben terjedelmes interjút a magyar borokról illetve részt vett a Winelovers 100 – a legjobb magyar bor teszten is, ezzel kapcsolatban szintén megosztotta gondolatait.
 
A három értékelésből a 96 pontos végeredmény az alábbiak szerint jött össze:

Oz Clarke (a világ egyik legnagyobb borszakértője szintén jó ismerője a magyar boroknak, idén májusban, a magyar nagykövetségen egy ebéden meg is nevezte a kedvenceit): „Testes és lágy, ananászos, gyantás, citromhéjas jegyek. Gazdag és szirupos, nagyon jó.” (95 pont)

Saran Jane Evans MW: „Arany szín, fenséges illatok, pazar gyümölcsösség, amibe barackos aromák simulnak. A korty tiszta, vibráló, egyenlő arányban keveredik benne az őszibarack, citrom, sárgabarack, tejkaramella, barnacukor, narancsdzsem. Tankönyvbe illő.” (98 pont)

Tina Gellie: „Buja mangó, ananász és árpacukros édesség. Könnyed, szirupos, olajos, szépen kiegyensúlyozva az élénk citrusos savval. Nagyon hosszú.” (94 pont)
 
96 pontot kapott egy magyar bor az angol Decanterben

Sánta Zoltán posztumusz kitüntetést kapott

December 18. 08:37
A nagy presztízsű családi pincészeteket tömörítő Pannon Bormíves Céh december 13-án, a Corinthia Grand Hotel Royalban rendezett hagyományos karácsonyi ünnepségén adta át a Bussay László Emlékdíjat és a Pannon Bormíves Céh posztumusz díját.

A nemrégiben elhunyt kiváló kolléga, nemzetközi borakadémikus, tanár, Sánta Zoltán kapta a Pannon Bormíves Céh posztumusz díját. Róla és munkásságáról volt kollégái és egyben barátai Török Péter és Mészáros Gabriella emlékeztek meg. (A mi búcsúztató írásunkat itt olvashatod.)

Sánta Zoltán több, mint 10 évig volt a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa. Az ő irányítása alatt alakult meg 2009-ben az MTA Bormustra, neki köszönhetően az MTA vendégei között megfordult a magyar borásztársadalom színe-java. Tanulmányait követően 2013-ban a ruszti Osztrák Borakadémián nemzetközi borakadémikus oklevelet vehetett át. A Borkollégium előadója, a 2011-ben megjelent Bortankönyv, a világ borai társszerzője, nemzetközi és hazai szakmai borversenyek állandó zsűritagja volt. 2014-ben a ruszti Borakadémia vezetőségi tagja lett, számos előadást tartott Budapesten, Prágában, magyar borokat mutatott be Ausztriában, Németországban.

A Bussay László Emlékdíjat idén Szabó Edit újságíró, a Borsmenta.hu online gasztronómiai magazin alapító-főszerkesztője vehette át.
„Büszke vagyok erre a díjra, mert tőletek kaptam. Tőletek, akik az interjúalanyaim vagytok, és akiktől minden nap tanulok valami fontosat a szakmáról és az életről” – mondta Szabó Edit a díj átvételekor.

„Amikor Bussay doktorral beszélgettem, méltatott nekem egy bort. Azt mondta: Edit, az olyan bor, hogy attól a világ angolspárgát csinál. Szóljatok, ha majd írtam egy ilyen cikket, de akkor se hagyom abba. Nagyon köszönöm!” – zárta beszédét a díjazott.

Szabó Edit újságíróként és televíziós szerkesztőként a kilencvenes évek végéig elsősorban a szűkebben vett kultúra területén mozgott, később érdeklődése a bor és a gasztronómia felé fordult. A 2004-ben indult TV Paprika csatornaigazgatójaként ő alakította ki az ország első gasztronómiai televíziójának struktúráját és műsorszerkezetét. 2009 és 2015 között a Népszabadság TOP 100 bor magazin főszerkesztője volt.
 
2014-ben Nagy séfkönyv címen jelent meg 25 kimagasló magyar szakácsot bemutató könyve. 2017-ben ezt követte a magyar bor világának 26 női „főszereplőjét” bemutató „Gyengébb? Nem!”. Mindkét kötetet a rangos Corvina kiadó adta ki.  2016 elején indította el a Borsmenta elnevezésű online magazint, amelynek ma is főszerkesztője.

Az elismeréssel járó, kézzel festett herendi vázát dr. Bussay László lánya, dr. Bussay Dorottya, a virágcsokrot pedig az idén „Év bortermelője”-címmel kitüntetett borász, Balla Géza adta át a díjazottnak.
 

A díjat a Pannon Bormíves Céh tagjai 2013-ban alapították, és egy évvel később, dr. Bussay László halálát követően Bussay László Emlékdíjra nevezték át. Az elismerést minden évben az kaphatja meg, aki a céh által képviselt szellemiséggel összhangban sokat tett a magyar borkultúráért. A díjazottat a tagok titkos szavazással választják.
 
Az eddigi díjazottak:
2013 Dr. Mészáros Gabriella, a Borkollégium alapítója, nemzetközi borakadémikus
2014 Rohály Gábor, a Borkollégium alapítója
2015 Borbás Mária, televíziós újságíró
2016 Dr. Nagymarosi András, geológus, posztumusz díj
2017 Eperjes Károly, színművész