A brit borszakíró Oz Clarke tíz magyar borkedvence

Borászportál
2018. május 29., 08:49


Fényes jövőt jósol a magyar boroknak a brit Oz Clarke, a világ egyik legnagyobb borszakértője, a magyar borok nagykövete. Azt is elárulta, melyik 10 magyar bor lesz képes megvetni a lábát a nemzetközi piacon.
 
A brit borszakíró Oz Clarke tíz magyar borkedvence
Címlapfotó: ozclarke.com
 
Májusban a londoni magyar nagykövetségen tartottak ebéddel egybekötött kóstolót Oz Clarke, a világ egyik legnagyobb borszakértőjének részvételével – írja a the-buyer.net. A vendégek mintegy 70, a követség által kiválasztott magyar bort kóstolhattak meg. Oz Clarke összességében nagyon lelkesen nyilatkozott a kóstolt borokról, és külön kiemelte, hogy a magyar borkészítésnek milyen komoly hagyományai vannak. Ha valakinek, a brit szakírónak tényleg hihetünk: 2015-ben írt könyvét, amelyben azt állította, hogy Tokaj bizonyos tekintetben első a világon, alapos kutatómunka előzte meg.
 
A mostani fogadáson kihangsúlyozta, 
 
„a 21. század borvilágában az a jó, hogy az emberek végérvényesen rájöttek, a nemzetközi fajták a múltat jelentik. A fiatalok nem akarják a szüleik borait inni, élményre, felfedezésekre vágynak”.

Éppen ezért úgy gondolja, a fiatalok a nagy nemzetközi fajták helyett inkább visszatérnének az őshonos helyi szőlőfajtákhoz, márpedig ezekből Közép-Európa és különösen Magyarország jól áll.
 

Clarke elsősorban az olyan elfeledett vagy eleve ismeretlen fajtákra hívta fel a figyelmet, mint a furmint, a hárslevelű, a járdovány, a juhfark vagy éppen a kékfrankos.Megjegyzi a cikk írója, hogy a nehezen kiejthető nevek miatt azért ezeknek a fajtáknak még lehetnek gondjaik.

És akkor íme a 10 tétel, amit Oz Clarke a fogyasztók és kereskedők figyelmébe ajánlott:

Majoros Száraz Muskotály 2015 (Tokaj)
Friss, vibráló bor egy csipetnyi virágos aromával és visszafogott grapefruit és narancshéj jegyekkel.

Kolonics Juhfark 2016 (Somló)
Gazdag aromatikájú bor koncentrált trópusi és csonthéjas gyümölcsökkel, krémes textúrával.

Kikelet Hárslevelű, 2015 (Tokaj)
Határozott szalmás illat egy adag kövességgel és csonthájas gyümölcsökkel. Gazdag, szinte harapható beltartalom, amely bejárja az egész szájüreget. Van benne almafavirág is.

Barta Furmint, 2015 (Tokaj)
Üde bor az érett citrom savasságával és trópusi gyümölcsökkel, elsősorban ananásszal. Igazi közönségkedvenc lehet, kiválóan megy kecskesajthoz.

Szepsy Birtokfurmint, 2015
Szalmás jegyek a színben és az aromában egyaránt; gazdag, telt ízek, elsősorban barack és körte, hozzá briliáns savak.
 
Gere Attila Fekete Járdovány, 2016
Feketecseresznyés illat halvány mineralitással. A bor igazán a szájban bontakozik ki a füstös, vörösáfonyás, feketecseresznyés aromáival. Tanninjai igazán komoly borrá teszik.
 
Kovács Nimród 777 Pinot Noir, 2015
A dijoni 777-es pinot noir-klón után kapta a nevet, és nem csak ezzel utal Burgundiára. Jóivású, élénk gyümölcsbomba cseresznyével, málnával.

Koch Kékfrankos, 2016
Karakteres, fűszeres bor szilvás és feketegyümölcsös jegyekkel és a nyelvet kényeztető bársonyossággal.

St Andrea Hangács Egri Bikavér Superior, 2013
A kékfrankos alapot merlot, cabernet franc, pinot noir és cabernet sauvignon egészíti ki. Epres, szilvás illatai kifejezetten édesnek hatnak. A szájpadláson némi édesgyökér és fűszerek, valamint érett feketegyümölcsök és fekete olíva érződik. Gazdag, életerős, elegáns.
 
Dobogó Tokaji Aszú 6 Puttonyos, 2008
Gyönyörű illatok nektarinnal, sárgabarackkal. Letisztultság hatja át az édes kortyot, ennek köszönhetően szépen megjelenik a sav a szájpadláson. Szép, hosszú lecsengés.