Koccintsunk rá! – Legyen a Magyar Pezsgő Napja június 1.!

Sisa Barbara
2025. május 26., 10:40


Ma már szinte minden italnak, élelmiszernek, szokásnak jutott egy saját nap – egy apró figyelem, egy kis rivaldafény, egy pillanat, amikor beszélünk róla. A magyar pezsgő még nem kapott ilyet, pedig lenne miért ünnepelni. Volt idő, amikor a hazai pezsgő a világ élvonalához tartozott. Ma, bár a minőség újra emelkedő pályára állt, a magyar pezsgő még mindig nem foglalja el azt a helyet a fogyasztók poharában, amelyet megérdemelne. Kézdy Dániel, a Furmint Február és a Nemzetközi Aszú Nap megálmodója most ezen szeretne változtatni: célja, hogy június 1-je legyen a magyar pezsgő napja – nemcsak szimbolikus gesztusként, hanem egy új, hosszú távú kultúra megteremtésének nyitányaként.
Koccintsunk rá! – Legyen a Magyar Pezsgő Napja június 1.!
Kézdy Dániel, aki nemrég az év Borászok Barátja díjat is elnyerte, évek óta figyeli és elemzi a pezsgőfogyasztási szokásokat, és arra a következtetésre jutott, hogy torz a hazai pezsgőfogyasztás időbeli eloszlása. A pezsgőt leginkább szilveszterkor isszuk – az év többi részében alig fogy belőle. Ez különösen szembetűnő, ha azt nézzük, hogy a világ más részein, különösen nyáron, pezsgőt bontani szinte természetes. Prosecco, Cava, Champagne – könnyed buborékok mindenhol, csak éppen a magyar pezsgő hiányzik a képből.
 
Pedig az igény megvan. A fogyasztók keresik a friss, elegáns, buborékos italokat – csak éppen a hazai pezsgő nincs elég közel. Nem része a nyári élményeknek, nem tartozik hozzá a fesztiválok, baráti beszélgetések, piknikek világához. Legalábbis még nem.
 
Kézdy Dániel szerint nem az akarat hiányzott eddig, hanem a stratégia, a következetesség és a figyelem. Voltak próbálkozások, de nem alakult ki mögöttük olyan közös gondolkodás és kommunikáció, ami hosszabb távon is működni tudott volna.
 
Június 1., a nyár első napja, nem véletlen választás. Egy új szokás kezdete lehetne: a pezsgő legyen a nyár szimbóluma, ne csak az év utolsó óráinak kötelező kelléke. Ráadásul a szilveszteri pezsgőzés után januárban a kereslet gyakorlatilag eltűnik – az emberek kevesebbet költenek, nem járnak el annyit, a cégek pedig akciókkal próbálnak életet lehelni a piacba. Kézdy Dániel ezzel szemben pozitív érzelmekre, élményre és újrakezdésre építene: a nyár lendületére, amely hónapokon át kitart. Ehhez persze idő kell, de ha egy átgondolt kampány, egy hosszú távú szemlélet áll mögötte, a magyar pezsgőnap új alapot teremthet. Egy lehetőséget jelentene a pezsgő újra felfedezéséhez.
,
Koccintsunk rá! – Legyen a Magyar Pezsgő Napja június 1.!
 
A pezsgőkultúra most újra formálódik, épül, és megérett arra, hogy végre egyértelmű arculatot és identitást kapjon. Vannak nagyobb pezsgőpincészetek, és vannak kiváló kis termelők is, akik szenvedéllyel és szakmai igényességgel készítenek prémium pezsgőket. De nincs egységes vizuális nyelv, nincsenek közös elemek, amelyek eligazítanák a vásárlót. Pedig a legtöbb pezsgőt olyan borkedvelők választják, akik nem márkákban, hanem benyomásokban gondolkodnak. És ha a palack nem „mesél”, a pezsgő sokszor észrevétlen marad.
 
Teszteld tudásod a magyar pezsgőkről! Töltsd ki kvízünket!
 
Más országok, például Ausztria, már léptek: ott a pezsgőspalack tetején piros-fehér nemzeti motívum jelzi az eredetet. A magyar pezsgő is megérdemelne egy ilyen felismerhető, minőséget sugárzó vizuális identitást.
 
Ezért született meg az arany–fekete koncepció. Egy saját befektetésből, grafikusokkal és marketingesekkel közösen megalkotott vizuális világ, amely azt üzeni: a magyar pezsgő prémium, elegáns, karakteres – és kész az újrakezdésre. Az arany a méltóság, a fekete a változás. 
 
A Magyar Pezsgő Napja jelenleg nem egy központi kampány része. Ez egy ajánlat Kézdy Dánieltől, egy lehetőség, egy út, amelyen egyre többen elindulhatunk. Mert a magyar pezsgő nem a múlt – hanem a jövő egyik legizgalmasabb ígérete. Csak jól kell tudni elmondani.
 
Hogyan induljunk el?
Egyszerűen. Egy üveggel. Egy pohárral. Egy koccintással. Június 1-jén, a magyar pezsgő napján nyissunk ki egy üveg hazai pezsgőt. Kínáljuk meg vele a barátainkat, családunkat, kollégáinkat. Indítsunk el egy beszélgetést, egy élményt, egy gondolatot.
Legyünk mi magunk a magyar pezsgő hírvivői. Mert egy palack is elég lehet ahhoz, hogy valaki rácsodálkozzon: milyen kiváló ital is készül itthon, ha figyelmet és törődést kap. Pezsgőnapot nem lehet erőből létrehozni. De lehet hinni benne, hogy évről évre többen leszünk, akik koccintunk rá. 
 
 
 
Koccintsunk rá! – Legyen a Magyar Pezsgő Napja június 1.!
 
 
Winelovers borok az olvasás mellé