Fröccs

Megvan a Borászok Borásza 5 döntőse

Június 09. 13:37
A Borászok Borásza többkörös szavazás idén március 7-én indult el a Kóstoló Körön, amelyet a díj várományosaival, az 50 legjobb magyar borász részvételével tartottak Budapesten.
 
Az 50 legjobb a Borászok Borásza Kóstoló Kör keretein belül személyesen találkozott, és kóstolta meg egymás borait majd adta le szavazatát, ami alapján 5 főre szűkült a lista. Az ötven legjobb magyar borász őket juttatta a döntőbe, közülük kerül ki idén a Borászok Borásza:
  • Áts Károly (Tokaji borvidék)
  • Bárdos Sarolta (Tokaji borvidék)
  • Bodó Judit (Tokaji borvidék)
  • Heimann Zoltán (Szekszárdi borvidék)
  • Ipacs Szabó István (Villányi borvidék)
A második fordulóban szintén az ötveneknek van szavazati joguk, hogy az öt döntős közül kiválasszák a végső győztest választaniuk. Június 26-án tudhatjuk meg, hogy ki követi a tavalyi győztes Figula Mihályt, vagyis ki lesz a Borászok Borásza 2020-ban!
 

Augusztus 20-án debütál az Összetartozás bora

Június 08. 11:02
A Kárpát-medence valamennyi borvidékéről érkezett, jellegzetes helyi szőlőfajtákból készült fehérborok házasításából készíti el az Összetartozás borát a Külhoni Magyar Borászok Egyesülete.

A trianoni békeszerződ 100. évfordulója alkalmából Czap János felvidéki bortermelő ötlete alapján meghirdetett felhívás célja, hogy a Kárpát-medence összes borvidékéről összeállított fehér házasítást egy másik szimbolikus dátumon, augusztus 20-án mutathassák be. A borból a tervek szerint 1100 litert palackoznak majd.

A Külhoni Magyar Borászok Egyesülete által indított kezdeményezéshez bármely magyar bortermelő csatlakozhat száraz fehér, 2019-es évjáratú borával, amely jellegzetes kárpát-medencei szőlőfajtákból készült. A közös bor arculatára a Külhoni Magyar Borászok Egyesülete hamarosan szintén pályázatot ír ki.
 

Újabb magyar sörfőzde jelentkezett a nyárra meggyes ale-lel

Június 02. 12:25
Újabb magyar sörfőzde jelentkezett a nyárra meggyes ale-lel
 
Felsőerjesztésű, meggyes sörrel köszönti a nyarat a Pécsi Sörfőzde. A pécsiek Hegyesné dr. Vecseri Beáta Kutatási- és Fejlesztési Igazgató, a Corvinus Egyetem Sör- és Szeszipari Tanszékének volt vezetője közreműködésével alkották meg a Pécsi Meggy Ale sört.

Az új sör szűretlen, a benne található meggykoncentrátum együtt érlelődik a sörrel, így garantálva az élénk, meggypiros színt és az átható, meggyes illatot. Alkoholtartalma 4 százalék, így az ajánlott 4-7 Celsius fokos fogyasztási hőmérsékleten ideális nyári frissítő sör.

Olyan történt, amire 8 éve nem volt példa

Május 27. 18:54
Május 27-én hivatalosan is bemutatta az öt legmagasabban jegyzett Bordeaux-i birtok közé tartozó (Premier Cru, vagyis elsőosztályú dűlővel rendelkező) Chateau Latour borászat a 2012-es csúcsborát. Ez az első úgyevezett grand vin (nagy bor), amióta a pincészet 8 éve hátat fordított az en primeur rendszernek és csak akkortól teszi elérhetővé a borait, amikor azok már fogyasztásra kész állapotba kerültek.

A koronavírus miatt a premier mintegy 2 hónapot csúszott, egy palack ára megközelítőleg 140 ezer forint, amivel ez az évjárat egyébként még a kedvezőbb árúak közé tartozik. A Decanter szakírójától 97 pontot kapott.

Az élelmiszer-biztonsági hivatal Irsai Olivér borokat vizsgált

Május 26. 07:38
"Valamennyi vizsgálat alá vont Irsai Olivér bor sikeresen átment a vizsgán" - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal legutóbbi Szupermenta terméktesztjének összegzésében. A hagyományos borversenyekkel többségével ellentétben itt a borokat komoly analitikai próbának vetették alá. A vizsgált paraméterek között volt a tényleges- és összes alkoholtartalom, a cukortartalom, a szabad valamint összes kén-dioxid tartalom, a pH-érték, az illósav, az összes savtartalom, a növényvédőszer-maradék, az aminosav összetétel, a hamutartalom és az energiaérték.
 
Természetesen az érzékszervi, vagyis a kedveltségi vizsgálat sem maradhatott el, a NÉBIH honlapján közölt részletes beszámolóból az is kiderült, a 25 Irsai Olivérből ebben az összevetésben melyik szerepelt a legjobban.

Döntsd el te, hogy ez vicces vagy ijesztő!

Május 26. 07:22
Szokatlan látványban lehetett része az új-zélandi gazdáknak néhány napja az Agrárszektor beszámolója szerint. Egy nagyszabású terepi tesztelés keretén belül egy négylábú robot „kutya” próbált meg terelőfeladatokat ellátni egy juhnyáj mellett, növényeket ellenőrizni, valamint egyéb, a mezőgazdasággal kapcsolatos feladatokat elvégezni.

A kutya nem volt más, mint Spot, a Boston Dynamics híres-hírhedt robotkutyája, ami a kísérlet során a Rocos nevű robotikai cég szoftvereivel volt felszerelve, és a kezelő távirányítással, egy hegyoldallal messzebből vezérelte.
 
 
A két cég arra volt kíváncsi, hogy a Boston Dynamics által kifejlesztett robotkutyák mennyire irányíthatóa távolról és nagyobb számban. Ha ugyanis ez megoldhatónak bizonyul, elképzelhetővé válik az állattartásnak egy olyan jövője, amelyben a különféle szenzorokkal felszerelt robotok vigyázzák és terelik az állatokat, ellenőrzik a növények és gyümölcsök állapotát, miközben a kezelőjük az irodájában ülve irányítja őket.
Az Agrárszektor újságírója szerint az elkövetkező években a Spothoz hasonló robotok a mezőgazdaság és az ipar számos területére eljuthatnak.
 

Érdekes kutatás készült arról, megváltoztak-e a karantén alatt az étterembe járási szokásaink

Május 19. 07:21
Több, mint félezer válaszadó vallott az éttermek újranyitásával kapcsolatos érzéseiről és véleményéről a Világevő nem reprezentatív közvélemény-kutatásán. A válaszokból egyértelműen úgy tűnik, hogy az emberek szeretnének már újra étterembe menni és ezért bizonyos kellemetlenségeket is hajlandók bevállalni.
  
A válaszadók mindössze kevesebb, mint negyede (22,5%) tervezi csökkenteni étterembe járási költségeit a korlátozások feloldása utána, 18,3% még bizonytalan, míg 59,2% egyáltalán nem akar változtatni a szokásain. A megkérdezettek több, mint egyharmada ráadásul kifejezetten az éttermek támogatásának céljával fog majd újra étterembe menni, de nagyon sok válaszadót motíválja (36,9%) az új ételekkel, új menükkel való megismerkedés.
 
Arra a kérdésre, hogy mennyire tartanak attól, hogy étteremben elkapják a vírust, mindössze 16% felelte azt, hogy nagyon fél (az 5 fokozatú skálán ennyien nyomtak 4-est vagy 5-öst).
 
Nem okoz különösebb veszélyérzetet a válaszadók számára az étterem személyzetével, és az étterem berendezésével, egyéb ottani tárgyakkal való érintkezés, túlnyomó többségüknek nincsenek ezzel kapcsolatban aggályai. Szintén nem aggódnak, de azért kicsit óvatosabbak a többi vendég, illetve a szellőztető-levegőztető berendezés kapcsán. Az étterembejárást hasonlóan alacsony kockázatúnak ítélik meg, mint az irodai, vagy egyéb munkahelyi munkavégzést, a tömegközlekedés használatát ezekhez képest sokkal rizikósabbnak tekintik.
 
A hivatalos szabályozásokon túli különleges óvintézkedések közül a vendégek által a leginkább megkívánt óvintézkedés, hogy a gyakori kézmosással gondoskodjon a higiéniáról. Ezt a legtöbben kiemelkedően fontosnak vélik. Fontossági sorrendben a következő az asztalok közötti távolság és a különleges légtisztítás a válaszadók megítélése szerint. Csak ezeket követi a maszk, és kesztyűviselet és a lázmérés megkövetelése az éttermi személyzettől.
 
A válaszadók a kölcsönös biztonság érdekében hajlandók vállalni rájuk vonatkozó különleges óvintézkedéseket is, a belépéskor és az asztalnál történő kézfertőtlenítés támogatása kiemelkedően magas (76 százalék mindenképp elfogadja), ehhez képest messze elmaradva, de szintén kevesek utasítják el egyértelműen a belépéskori lázmérést, illetve a kontaktadatok megadását egy esetleges későbbi kontaktkutatáshoz. A vendégek számára esetlegesen előírt kesztyűviselet viszont nagy ellenállásba ütközik.
 
A válaszadók egyharmada (33,8%) utasítja el, hogy az éttermek extra biztonsági és higiéniai költségeihez hozzájáruljon vendégként, a fennmaradó kétharmad részük viszont nagyjából egyenlő arányban vállalná ezt vendégekekénti fix tételként (35,1%), vagy a számla bizonyos százalékával (31,2%).
 

Utoljára még láthatod, ahogy Bock József és Kamocsay Ákos együtt kóstolnak

Május 19. 07:07
Most pénteki adásával befejeződik a Hilltop borászat online sorozata. A finálé nem mindennapi lesz. Május 22-én egy Munkácsy-díjas építész és két nagy tapasztalattal bíró borász kerül reflektorfénybe: Ekler Dezső, Munkácsy-díjas építész, valamint Bock József és Kamocsay Ákos borászok. 

Borok: Prémium Olaszrizling 2017, Prémium Chardonnay 2017, Bock Cuvée 2015, Hilltop Tokaji Aszú 5 puttonyos 1993

Ha aktívan szeretnél részt venni, regisztrálj a Zoomban (https://zoom.us), majd péntek este kattints erre a linkre:
https://zoom.us/j/97034916812, vagy a számítógépre már letöltött programot nyisd meg és írd be a 970 3491 6812 Meeting ID-t.
 
Ha passzívan kóstolnál, akkor a Hilltop Neszmély Borászat oldalán is nézheted az élő közvetítést.

Bor, zene és tánc a fotelból most pénteken

Május 12. 09:13
Május 15-én, pénteken 18 órától folytatódik a Hilltop online kóstoló sorozat. Ezúttal egy művész házaspár kalauzolja az érdeklődőket a "Bor és zene" világába: Németi Sándor balettművész koreográfus, borszakértő, a Magyar Borszakírók Körének tagja, a wineartculture.hu alapítója és Karácsony Erika fuvolaművész lesznek Herczeg Ágnes és Kamocsay Ákos beszélgetőpartnerei.
 
Kóstolt borok: Prémium Cserszegi fűszeres 2018, Prémium Pinot Gris 2017 és Hilltop Muzeális Cuvée 1995
 
Ha aktívan szeretnél részt venni, regisztrálj a Zoomban https://zoom.us, majd péntek este kattints erre a linkre:
https://zoom.us/j/97034916812, vagy a számítógépre már letöltött programot nyisd meg és írd be a 970 3491 6812 Meeting ID-t.
 
Ha passzívan kóstolnál, akkor a Hilltop Neszmély Borászat oldalon is nézheted az élő közvetítést.