Ismét megtartják Miskolcon az avasi borangolást

Borászportál - MTI
2014. május 08., 10:23


Programajánló - Bor-barangolnak Miskolcon az avasi pincesoron idén is, az immár harmadik alkalommal megrendezendő borkóstolással főszerett gasztronómiai túrát, a borangolást május 10-én tartják meg.
Ismét megtartják Miskolcon az avasi borangolást
 
Gyurcsik András, a Miskolczi Borbarátok Társasága Közhasznú Egyesület alelnöke szerdán sajtótájékoztatón azt mondta: "a miskolci bor fogalom volt és a megélhetés fontos részét jelentette a városban a 19. század végéig."

Európában egyedülálló módon Miskolc város szívében, az Avas északi oldalában több, mint 800 pince és borház található, a város társadalmi életében nagy szerepet játszottak a pincék mint a vendéglátás sajátos társasági színterei - tette hozzá, megjegyezve: éppen ezért az Avas patinás pincesorán rendezik meg már harmadszor az avasi borangolást.
 
A cél most is, mint korábban az, hogy a tradicionális miskolci pincekultúra hagyományait, ha egy napra is, újraélesszék.

A borokat a helyi gazdákon kívül Magyarország jelentős borvidékeiről meghívott borászatok kínálják, az ételeket helyi vendéglátóhelyek adják, a jó hangulatról miskolci zenekarok gondoskodnak.
Winelovers borok az olvasás mellé