A Balaton hozza a formáját februárban is

Riedl Annamária
2015. február 19., 12:15


Ha február eleje és Balaton, akkor nem más, mint „Olaszrizling szerintünk”. Idén sem volt ez másképp. Február 7-én – volt akiknek még 8-án is – a Jásdi és Szent Donát pincészetek között bolyongva csaptunk bele leginkább a 2014-es tételek kóstolásába.
A Balaton hozza a formáját februárban is
35+2 pincészet, eszem-iszom, és persze az elmaradhatatlan dínom-dánom várt mindenkit ezen a hétvégén...
 
Csopak központjában már mindent tudni lehetett. Egy nyársba húzott malac fogadott bennünket a vakító napsütésben. Balaton hozza a formáját. Gyönyörű panoráma, vakító napsütés, az előttünk álló borkóstolókra való várakozás izgalma, s ami segít, hogy valóban minden tételt végig is bírjunk kóstolni, néhány falat. Jelen pillanatban még teljes valójában. Azért az első meghökkenés után tovább folytattuk utunkat a sajtótájékoztatóra.
 
A tájékoztató után Dr. Mészáros Gabriella mesterkurzusára csúsztunk be szinte a szőnyeg alatt, hiszen akkora volt rá az érdeklődés, hogy nem fért be mindenki. Már az elején sejtettük, miért is volt ekkor a kíváncsiság. 4 ország olaszrizlingjét lehetett megkóstolni a mesterkurzuson, lefedve ezzel a Kárpát-medencei olaszrizlingek színes világát. A fantasztikus borsoron kívül magas szakmaiságot és profizmust is tartogatott a rövid idő az előadó személyében, így a végére a markáns közép-európai borkultúra komoly távlatának megismerésével indultunk neki a pincészetekben ránk váró kóstolókra, ahol a borászok és a személyzet már klakkban-frakkban vártak bennünket. 
 
A Balaton hozza a formáját februárban is
Mészáros Gabriella a mesterkurzuson
 
Nagy érdeklődésre tartott számot a 2014-es évjárat kóstolása, hiszen az időjárás nem volt túl kegyes. Lisztharmat, peronoszpóra és botritisz egyaránt megtalálhatók voltak, és ha nem is kéz a kézben érkeztek az év folyamán, de mindenképp éles váltásban egymás után, hogy a borászoknak egy perc nyugtuk se lehessen a termést illetően. Hogy az özönvízszerű esőzésre és a kevés napsütésre már ne is gondoljunk – főleg ez utóbbiban ilyen szépen bővelkedő napon -. Így arra természetesen fel voltunk mindannyian készülve, nem kell azt a mennyiséget várnunk a palackok számát illetően a borászok beszámolójában, mint amit a 2013-as évről hallhattunk, de nagy csalódás nem ért bennünket.
 
Most igazán megmutatta arcát az olaszrizling, a kitartásáról nem is beszélve. Jöhet bármilyen elemi csapás, ez a szőlőfajta még azt a borászt sem hagyja cserben, aki egy hánya-vetett év után úgy dönt, csak egészséges fürtöket szed le. Hiszen neki is lesz bora, nem is kevés. Olyannyira nem, hogy még egy nagyszabású rendezvényen is vígan tudja locsolgatni a sok érdeklődő poharába. 
A kóstolt tételek tartalmasak, élvezhetőek voltak, s a kezdeti kemény savaik februárra szép simává váltak. Kiemelkedő tételek is akadtak köztük a Balaton mellől éppúgy, ahogy Gyöngyösről vagy a Garam mentéről, de nem vált sereghajtóvá Eger sem, szépen állta a kóstolásokat az itteni borászatok széles választéka is.  Ebből az évjáratból nem igazán lehetett dűlő-válogatott tételekkel találkozni, hiszen a legtöbb borász még álmodozni sem álmodozhatott róla, viszont volt, aki régebbi tételekkel is megörvendeztette az érkezőket. A 2013-as borok szépen megértek erre az időpontra, s tökéletes arcát mutatták egy nagyszerű évjáratnak. Érett savak, megfelelő egyensúly, és felismerhető termőterületi karakter jellemezte a legtöbbet. A Kreinbacher 2006-os Szt. Ilonája, a Bussay pincészet 2008-as, 2010-es és 2011-es kóstoló tételsorai pedig bebizonyították, az olaszrizling nemcsak, hogy kiállja az idő próbáját, de jól is áll neki az idő. Összességében 70 tétel volt végigkóstolható ezen a napon, egyedül csak energiával és befogadó képességgel kellett bírni, hiszen a jó időnek köszönhetően még a közlekedés sem lassította le a kóstolásokat. 
 
A Balaton hozza a formáját februárban is
Mindenki kíváncsi volt az olaszrizlingekre
 
Mire mindent sikeresen végigkortyolgattunk és mélyen szántó gondolatainkat megosztottuk egymással, szinte elérkezett az esti parti ideje.
Az este annak rendje és módja szerint kellő elhajlásba torkollott több helyszínen is. Vígan ünnepeltük az olaszrizlinget a Kredenc Borbisztróban, a Horváth Ház Borgalériában és a Figula Borbárban Balatonfüreden, valamint Debrecenben a Decanter Borbisztróban. Persze, a központi mag a Kredenc volt, ahol a majdnem világhírű dj. ErnőPiaf szolgáltatta a talp alá valót a legmenőbb acid-jazz-lounge-swing-stb. témákban. Így a jó hangulat már a kezdetekkor a tetőfokára hágott, s tartott kifulladásig – ez kinek, mikor következett be éppen.
 
A vasárnap kicsit fáradtabb, csendesebb, de azért mindenképp lelkes volt. A regisztrációhoz kötött, hivatalos rendezvényebéden, a Jásdi Borteraszon egy tökéletesre komponált menüsor fogadta a „standing ovation”-t, vagyis bennünket Martonosi Zsoltéknak – a Chianti és Baricska ügyvezetőjének – Ruprecht László kreatív séffel az élen, valamint a Mangának és Walter Műveknek köszönhetően, Stílusos Vidéki Éttermiség stílusban, mintegy a rendezvény záróakkordjaként. Az ebéd elfogyasztása után ki, hogy érkezett, úgy indult is haza. Elhagyták a kocsik a parkolókat, a vonatok is megteltek, majd ahogy a nap hanyatlani kezdett és aranyszínűre festette a vizet, az utolsó utasok is hazaértek. Ismét csendbe öltözött a Balaton part és Csopak.
 
Immár harmadszor rendezték meg a Balaton partján az „Olaszrizling szerintünk” rendezvényt, ami őrzi töretlen népszerűségét. Legyen eső, hó, jég, hideg, az embereket nem tántorítja el semmi attól, hogy érdeklődjenek és évről évre újabb bizalmat fektessenek egy nagy túlélő, az olaszrizling iránt. Kialakult itt már egy közösség, melyet a borászok és a rajongók alkotnak, melynek építő ereje évről-évre megmutatkozik nemcsak a borok stílusának közelítésében, hanem a tapasztalatok őszinte megvitatásában is. Isten hozott „Olaszrizling szerintünk” az év legjobban várt rendezvényei között! Jövőre, veled, ugyanitt!
Winelovers borok az olvasás mellé