"Felkerültünk a világhálóra néhány csepp Tokaji aszú segítségével"

(X)
2015. április 21., 11:12


2015. április 8-10. között rendezték meg a 7. IWINETC, Nemzetközi Borturizmus Konferenciát Champagneban. Idén 7. alkalommal találkoztak a borturizmusban érdekelt szakemberek, ezúttal Reimsban.
\
A konferenciára és az azt követő workshop-ra, 40 országból 250 küldött regisztrált. Az első két napon 30 előadás közül választhattak a résztvevők, többek között; branding és marketing, piackutatás és üzletfejlesztés témákban. Champagne kiemelt bemutatkozása mellett, nagy érdeklődés övezte az argentin, a chilei, az indiai és a magyar borvidéki bemutatókat.
 
A konferencia nyitóelőadása keretében, Philippe Harant, a Champagne Marne Idegenforgalmi Hivatal igazgatója Champagne-t, mint Borturizmus desztinációt mutatta be, kiemelve a pezsgő egyediségét ebben a régióban és bemutatva a vidék történelmi és természeti látnivalóit, kulturális és aktív turizmusának lehetőségeit. A régiónak számos építészeti remekműve szerepel a világörökségi listán, azonban Champagne, mint a pezsgő hazája is szeretne az Unesco listára felkerülni. A borturisták számára mintegy 450 „Vignobles & Découvertes” táblával jelölt szolgáltató pezsgőhöz és borhoz kapcsolódó élményt kínál. Champagne a Párizshoz legközelebb fekvő francia borrégió, a fővárostól egy óra alatt elérhető.

A szekció előadások keretében Tatiana Livesey, a londoni Winerist online borutazási iroda tulajdonosa mutatta be a Gasztro és Borturizmus keretében végzett kérdőíves felmérésük eredményeit. Az 500 megkérdezett közül 98% -os volt a bor és gasztro rajongók aránya, közülük 24% alapfokú, 46% közepes és 30 % haladó borismerőnek vallotta magát, 65%-uk már igénybe vett borturizmus szolgáltatást. A borturisták 47%-a hétvégére tervezi az utazást, 30%-uk egy hétig is maradna, 14%-uk napi kirándulások keretében látogatná a borászatokat. A borászatok számára is fontos eredményt közölt a felmérés: a borturisták 88%-a nyilatkozta, hogy utazása során bort is vásárol, illetve utazása után érdeklődik az utazási irodánál, hogy Londonban hol vásárolhatóak meg az borászatokban kóstolt borok. A borturisták nagy része kiscsoportban utazik (1-8 fő), 56%-uk napi 75-150 Euro között áldoz az útra.
 
\

A Living Roots grúziai utazási iroda képviseletében, John Wurdeman a Fenttartható Borturizmusról beszélt. Akárcsak az előző előadó ő is kiemelte, hogy a borturisták a helyi hagyományokat, autentikus élményeket keresik, az utazás nemcsak kikapcsolódás, hanem tanulás és tapasztalatszerzés is kell, hogy legyen.

Hirdesd a borturizmus vállalkozásodat minőséggel, tudással, odafigyeléssel és értékközvetítéssel, ajánlotta Hilarie Larson a Northwinds Wine Consulting USA képviseletében. A mai utazók élményközpontú utazásuk során szeretnének szoros kapcsolatba kerülni a meglátogatott vidékkel, emberekkel, részt venni a helyiek mindennapi életében, ezért is nőtt meg a kereslet a bor- és gasztroturizmus iránt. Egy-egy közös főzés a helyiekkel vagy közös szüret a borásszal felejthetetlenné teheti az utazást.

Az első nap a Champagne-i borvidék, szőlő és pezsgőfajták bemutatásával zárult (Marie-Anne Louvet, Les Secrets du Vin), mely remek bevezetője volt a hét pezsgőpincészet által tartott kóstolónak. A résztvevőknek lehetősége nyílt, hogy az elméleti tudásukat elmélyítsék a Collet-Cogevi, Nicolas Feuillatte, Bonnet Ponson, Dom Caudron, Pannier, Michel Gonet, Le Brun Neuville pezsgőházak által szponzorált sétálókóstolón.

A második nap Miguel Lecuona (Wine Marketing Guide) előadásával kezdődött, mely a Nemzeti Borkóstoló Helyiség Felmérés eredményeit mutatta be. 200 texasi borászat válaszaiból kiderült, hogy a borászatok 60%-a nem rendelkezik 10 fős csoport létszámot meghaladó kóstolóhelyiséggel. A borászatok 54 %-ában a tulajdonos vagy a borász tartja a borkóstolókat, melyeknek ára 5-10 USD között mozog. A borászatok nagy része a borkóstolón kívül más szolgáltatást nem nyújt a látogatóknak, ezért nagy segítség lehet egy programszervező cég, mely egy félnapos program keretében három, egész napos program keretében 5 borászatot mutat be a maximum 8 fős csoportoknak. Bár a szombati napokon számos látogató érkezik a pincékbe (akár napi 600 látogató), a boreladás mégis alacsonyabb lesz, mint azokon a napokon, amikor több figyelem jut a látogatóknak.
 
\

Susan Lanier-Graham (WanderWithWonder.com) a luxus borutazások összeállításához adott hasznos tanácsokat. A luxus utazások esetében is kiemelte a valódi élmény és a hagyományok fontosságát. A luxus borturista 50 év feletti, magasan képzett, átlagon felüli jövedelemmel rendelkező hölgy, akinek igénye van az exkluzivitásra. A borászatoknak olyan exkluzív szolgáltatásokat kell kínálniuk, melyek az átlag fogyasztó számára nem hozzáférhetőek (pl. borvacsorák neves séfekkel, díjazott borok kóstolója).

Nagy érdeklődésre tartott számot Nic Meyers (WineToursAdvisor.com) „” és Christopher Walkey (Glass of Bubbly) „Digitális és közösségi média a pezsgőiparban előadása”. Mindketten hangsúlyozták a közösségi média fontosságát a borturizmusban (Facebook, Twitter, Youtube, Pinterest, Instragramm). Nagyon fontosak a weboldalakon és a közösségi médiákban elhelyezett képek minősége, hiszen, ahogy Allison Markin, a Kanadai Borászok Egyesületének képviselője kiemelte előadásában: „a tartalom még mindig a király, de a látvány uralkodik”.

A konferencia Xavier Espasa Anoveros, a Katalán Idegenforgalmi Hivatal vezetőjének prezentációval zárult, hiszen 2016-ban Barcelona lesz a házigazdája a konferenciának

Idén első alkalommal magyar résztvevője is volt az eseménynek. Hazánkat a Wine a’More, bor és gasztronómiai túrákat szervező utazási iroda képviselte. A magyar borvidékekről szóló előadás a „Bortúra Úticélok” szekcióban szerepelt.
 
\

A „The Country of Diversity-Hungary” című bemutató keretében egy virtuális utazásra hívtuk meg a hallgatóságot. „Jártunk” kis, családi pincékben, néhány hektáros dűlőkben és a legmodernebb, gravitációs technikát alkalmazó pincékben. A változatosságot, a rendkívül széles kínálatot hangsúlyoztuk úgy a szőlőfajták, mint a borok illetve az igénybe vehető turisztikai szolgáltatások esetében is. Meséltünk a magyar vendégszeretetről, hagyományokról, borvidékekről, szőlőfajtákról, gasztronómiáról. Részleteztük hazánk rendkívül széles, a borturizmushoz kapcsolható turisztikai kínálatát is. A kóstolók, pincelátogatások és hozzá szorosan kapcsolódó vendéglátási, gasztronómiai szolgáltatásokon túl, építészetünkre, UNESCO világörökség részét képező látványosságainkra hívtuk fel a figyelmet. Legnagyobb érdeklődés a tokaji borvidék mellett, a Budapestről induló bortúrákat kísérte. A konferencia harmadik napján, a workshopon számos utazási irodával, ügynökkel tárgyaltunk, konkrét utazási ajánlatok ügyében.

Osztatlan sikert arattunk a konferencia másnapján, ebéd után a műsoron kívüli Tokaji aszú kóstolónkkal. Számos újabb ismeretséget kötöttünk, és azonnal felkerültünk a világhálóra néhány csepp Tokaji aszú segítségével.

Kifejezetten sikeresnek ítéljük részvételünket. Úgy a Magyarországról szóló előadás után, mint a konferencia és a workshop alatt tapasztaltuk az érdeklődést hazánk iránt. A borturisták újabb borvidékeket, borokat, élményeket keresnek. Nagyon jó esélyeink vannak arra, hogy felkerüljünk a nemzetközi borturizmus térképére és Európa egyik kedvenc borturisztikai célpontjává válhassunk.

Gónusz Gabriella – Jánosi Csilla
Wine a’More Utazási Iroda