Malatinszky Csaba: Az organikus gazdálkodás egy életmód, ami egyébként egy filozófiából származik – nyilvánvalóan, mint minden, aminek valamilyen magasabb rendű üzenete van, az mindig egy filozófiából vezethető le. Az organikus gazdálkodás filozófiája párhuzamba állítható azzal, hogy ne árts – a szanszkrit szó erre: ahimsza. Ez a legfontosabb. Sem gondolatban, sem szavakban, még inkább: tettekben, ne árts. Valójában az organikus gazdálkodásnak ez a nullapontja. Akkor még nem vagyunk organikusak teljes mértékben, csak már legalább van egy szemléletünk: nem ártani. Mi az, ami árt? Minden árt, ami öl, ez teljesen nyilvánvaló. Úgyhogy úgy kell a gazdaságot egy önálló működő kis ökoszisztémává formálni, hogy a nem ártás megvalósuljon és működjön. A birtok egésze az első pillanattól kezdve így működik. A legelső lépés a talaj élővilágának feltámasztása, mert a holt talajban nincs élet. Halott talajoknak tekinthetők a vegyszerekkel – gyomirtó és rovarölő szerekkel – kezelt, vagy azokkal érintkező talajok. A másik a helytelen talajmunka, a mélyszántás, amikor mélyforgató ekékkel készítik elő a talajt. Nálam ilyen sincs. Mélyszántáskor a legértékesebb talajréteget, a termőt, a humuszt forgatják a terméketlen talajba, és a terméketlen talaj felülre kerül. Az ilyenfajta technikákat a legteljesebb mértékben kerülni kell. Egy mélyebb lazítás bőségesen elég, és a mély lazítás sem annyira mély: 30-40 cm. Az egész rendszer arról szól tehát, hogy gondolkodj mielőtt cselekednél. Ez egy nagyon jó tanács a régi bölcsektől.

 

 
Ennek a jegyében hogyan zajlott a birtok kialakítása?
 
M. Cs.: Egy képnek kell valahol megszületnie, amit kapunk, amelyet követünk. Mi az a kép? Mondjuk egy bor képe. Most nem a címkére gondolok, hanem magára a borra, mint entitásra. A borhoz szőlőfajtákat kell rendeljek, és a szőlőfajtákhoz pedig a megfelelő termőhelyet kell megkeresnem. Mindegyik szőlőfajtának vannak igényei, vannak olyanok, amelyek kényesebbek, és vannak, amelyek sokkal semlegesebben reagálnak a környezetre, de lényeg az, hogy meg kell keresni a fajtaigénynek megfelelő termőhelyet, tekintettel az elérni kívánt magas minőségre. Amilyet elérni szeretnék, annak megfelelő ültetvényt kell tervezni. Lényeges: már a tervekben is alacsony terméshozamú legyen. Ezeknek a szőlőtőkéknek sokkal alacsonyabb szintű az önfenntartásra fordítandó energiája, éppen ezért sokkal ellenállóbbá is válnak. A növekedési erélye ezeknek a tőkéknek sokkal alacsonyabb. Nem lesznek vastag tőkék, kövér vesszők, hanem ceruzavastagságúak nőnek csak. Ezek a jelei annak is, hogy ott megfelelő az energiaelosztás a terület és a növényzet között.

 

 
A klímaváltozás miatt kellett változtatni a fajtákon, a szőlőművelésen? Vagy a fentiek miatt jobban is tudnak alkalmazkodni a tőkék a klímaváltozáshoz, egy szélsőséges időjáráshoz, például egy aszályhoz, vagy az újonnan megjelenő károkozókhoz?
 
M. Cs.: Őszintén szólva semmit nem tettünk, mert eleve úgy telepítettünk a 2000-es évek elején, hogy számításba vettük a klímaváltozást; a szőlőfajták termesztési igényei szerint bizonyos tőkéket hegylábra telepítettünk. A hegylábon sokkal alacsonyabb a hőösszeg. A magasabban fekvő területeken a rétegvizek ellátottsága is folyamatosan és drasztikusan csökken, míg odalent egy sokkal egészségesebb vegetáció lehetséges. Ott is éppen elég magas a hőösszeg, amelynek figyelembe vétele középpontja ennek az egész történetnek. Azt gondolom, hogy a klímaváltozás egy jelentős része valahol egy hisztéria is, tehát túlzásba vitt és túldimenzionált, mint jelenség, és nem az egész összefüggésrendszert nézzük. Fontos volna ismerni az okait annak, hogy valójában mitől is van most ez a felmelegedés. Az egyik az, hogy a föld mélyében található folyékony kőzetolvadék a nagy erejű tektonikus mozgások hatására folyamatosan, jelentős mértékben került egyre feljebb és feljebb a föld felszínéhez. Ez alulról melegíti magát a bolygót. A másik, hogy elképesztő napkitörések, napviharok zajlanak, ezek valójában elektromágneses hullámtömegként érkeznek a föld légkörébe, ahol felforrósodnak. De ez nem örök, ezek a hatások várhatóan csillapodni fognak. Másik kérdés, hogy a földanya mennyire hajlandó még tűrni azt a folyamatot, ami a felszínén zajlik.
 

Tapasztal jelentős változásokat a a fenológiai fázisokban?
 
M. Cs.: Nem, ez ugyanannyira ki nem egyenlített, mint korábban. Tehát néha így, néha úgy; néha korai rügyfakadás van, aztán később még van egy kis lehűlés. A minél korábbi szüretre való törekvés szerintem célszerű. Nekem ez működik. Azok a szőlők lehetnek erre alkalmasak, amelyek nem csak immunrendszerben, hanem teljesítőképességben is magasak. De itt csak és kizárólag abban az esetben állja ez meg a helyét, amennyiben ezek alacsony terméshozamú szőlőtőkék. Annyit terem, amennyi pont elég. És annyi pont elég, amennyit terem. A bornak, a bor világának nem a szakrális része az, ami ismert ma elsősorban, hanem a tömegitalgyártás, ami miatt még serkentik is azt, hogy a tőke minél többet teremjen. A klónszelekcióknak hosszú-hosszú évtizedeken keresztül a legfontosabb célkitűzése az volt, hogy miként tudunk olyan klónokat válogatni, amelyek a legnagyobb mennyiség mellett a legmagasabb cukortartalmat hozzák. A természet nagyon sok mindenre önmagától képes, mert ott van benne az a fajta megfoghatatlan bölcsesség, ami képessé teszi erre. A kihasználó gazdálkodás miatt, az elvárás a magasabb termésátlagok irányában, terhelve a változó időjárási körülményekkel a természet számára megoldhatatlanná teszi a helyzetet. Ezt már nem bírja. A civilizációnkra jellemző, értelmet nélkülöző rablógazdálkodás méltatlan az emberhez.

 

 
Említette a bor szakrális részét. Mit jelent a szakralitás az ön számára a borkészítés során?
 
M. Cs.: A szakralitás egyrészt azt jelenti, hogy a gazdálkodás módja a természettel összhangban történik, magas tudatszinttel – valahol szerintem itt a lényeg. A tudatszint ennek alfája és ómegája, mert ha kilépünk a szakrális mezőből, a szőlőtermesztés csupán egy mezőgazdasági tevékenység. A bor készítése pedig, annak ellenére, hogy elválaszthatatlanul egymásra épülő folyamat, de mégis egy másik szakasz, amelyben megformálunk egy új entitást. A folyamatban zajló transzformációk által a bor mély szellemi tartalmat hordozó entitássá válik. Amikor egy személy erői irányítják a folyamatot, az ő tudatszintje jelenik meg a borban. Ezért is van, hogy a bor pontosan mindent elmond arról, aki készítette. Minden benne van. Nem tudom elkülöníteni a saját változásaimat a természettől, mert én is ennek a része vagyok. A bornak általában 85-88%-a víz. A víz pedig folyadékkristály. Olyan folyadékkristály, amely az érzelmeket tárolja. Ebből következik, hogy az én tudatszintem emelkedése teljesen nyilvánvalóan jelen van a borokban. Nem lehet másképp, mert spontán következmény. Nyilván az évjáratok lenyomata is benne van a borokban, de a különböző időszakok boraiból szépen ki lehet hámozni egy személyiségfejlődést is. Egy megfogalmazás szerint az ember erőit a lélek szenvedélye teremti. A borból a lélek szenvedélye sugárzik.