Szeptember 26-án néhány órára szinte az egész magyar borvilág beköltözött a Corinthia Budapest termeibe. A Winelovers 100 Nagykóstolón több mint száz kiállító és közel négyszáz kóstolható tétel várta a vendégeket, vagyis már az első percekben világossá vált: itt lehetetlen mindent végigkóstolni. Valahol el kell kezdeni, aztán hagyni, hogy egyik pohár vezessen a következőhöz. 

 

Az esemény idén némi névváltást is hozott. A korábbi Top 100 lista Winelovers 100+ néven már 130 borból állt. A rangsort a Winelovers Wine Awards 2026 eredményeire építették: a versenyre 15 országból 1161 tétel érkezett, amelyeket 57 nemzetközi borbíra értékelt vakon. Az összesített dobogót három tokaji édes bor foglalta el: a Matyisák Pince és Kádárüzem 2004-es Tokaji Eszenciája, a Grand Tokaj Gloria Tokaji Aszú 5 puttonyos 2019 és a Chateau Dereszla Tokaji Aszú 6 puttonyos 2019. Az Év Borászata címet öt aranyéremmel a Bock Borászat szerezte meg. 

 

A számoknak, érmeknek és helyezéseknek természetesen megvan a maguk súlya. Egy ekkora kóstolón ráadásul kapaszkodót is adnak: segítenek eligazodni abban a néhány órára felépülő, hatalmas boros világban, ahol szinte minden irányból érkezik valami, amit „még mindenképpen meg kellene kóstolni”. 

 

Én mégsem csak ezért szeretek ezekre az eseményekre járni. 

 

Sokkal jobban érdekelnek azok a pillanatok, amikor a pohár mellé történet is érkezik. Amikor valaki a pult túloldalán mesélni kezd egy dűlőről, egy öreg ültetvényről, egy különleges évjáratról vagy egyszerűen arról, miért pont úgy készült el az a bor, ahogyan végül a pohárba került.  

 

 

 

A Grand Tokaj Kővágó Furmint 2023, Pető Furmint 2023, Meszes Furmint 2023 és Szarvas Furmint 2023 ugyanabból a szőlőfajtából és azonos feldolgozással készült. Mind a négy bort 500 literes zempléni tölgyhordóban erjesztették, kilenc hónapig érlelték, majd azonos időpontban palackozták. Vagyis itt valóban az volt az izgalmas kérdés, hogy ha minden más közel azonos, mit tud hozzátenni maga a termőhely? 

 

A Szarvas fekete dácitra rakódott löszös talajról érkezik. Nekem ez mutatta a négyes egyik legásványosabb, mégis gyümölcsös arcát. A lösz ellenére feszes savak, hosszú korty és finoman pörkölt tónusok jelentek meg benne. Már ennél az első összehasonlításnál érezhető volt, mennyire más karaktert tud felvenni ugyanaz a fajta néhány kilométerrel arrébb. 

 

A Kővágó egészen más irányba vitt. A mádi, vulkanikus dűlő bora új, 500 literes zempléni hordóban készült. A pohárban a nedves követ idéző mineralitás, a sós karakter és az elegáns füstösség kapcsolódott össze. Utóbbit persze nem lehet kizárólag a termőhely számlájára írni, hiszen a hordó is szépen hozzátette a maga rétegét. A 2023-as Kővágóból mindössze 2500 palack készült. 

 

A Pető számomra a sor legkrémesebb, legvajasabb darabja volt. A délkeleti fekvésű, vulkanikus talajú dűlő bora szintén újhordós erjesztést és érlelést kapott, a kortyban mégsem a fa vitte a prímet. Inkább az érettség, a puhább textúra és a fehér húsú őszibarackos karakter maradt meg bennem. 

 

A Meszes alapját dácit, barna erdőtalaj és mészkő adja. Itt elsősorban a határozottabb sav és a feszesebb szerkezet ragadott meg, amely szépen ellenpontozta az érettebb, gazdagabb gyümölcsösséget. 

 

 

 

A Wine Barabas – Crama Vatra Rosia Erdélyből, Kolozs megyéből, Ördöngösfüzesről érkezett. A standnál kóstolt Vatra Rosia Pinot Gris Rosé karakterét a friss savak és a héjon töltött idő együtt formálta. 

 

A pincészet ültetvényei az Erdélyi-fennsíkon, mintegy 500 méteres tengerszint feletti magasságban fekszenek. A napfényes nappalok és a hűvös éjszakák segítik a savak megőrzését és az egyenletes érést, és ez a frissesség a borban is szépen megmutatkozott. 

 

A standnál meséltek egy apró részletet: a pinot gris héjon áztatásának hosszát nem egy merev recept határozza meg: az időtartam évjáratonként változik. 

 

Tulajdonképpen egyetlen mondatban leírta a bor mögötti gondolkodást is. Nem az alapanyagot próbálják minden évben ugyanabba az előre elképzelt stílusba belesimítani, hanem hagynak neki mozgásteret. Hagyják, hogy az adott évjáratnak is legyen beleszólása abba, mi kerül végül a palackba. 

 

 

 

Az Illés Borászatnál vált számomra igazán érdekessé a kóstoló: egymás mellé került két badacsonyi olaszrizling. Ugyanaz a fajta, ugyanaz a borvidék, mégis két egészen különböző elképzelés arról, hogyan lehet megszólaltatni. 

 

A Holdkő Olaszrizling 2024 tíz hónapon át érett 300 literes, közepes pörkölésű tölgyfahordóban, battonage technológiával. A Napkő Olaszrizling 2024 ezzel szemben két és fél hetet töltött héjon, majd tíz hónapos érlelés következett 500 literes Stockinger hordóban, finomseprő-felkeveréssel. 

 

A Holdkő számomra az olaszrizling kerekebb, finoman hordóhangsúlyos oldalát mutatta, míg a Napkő a hosszabb héjon tartásnak köszönhetően teltebb, mélyebb karakterrel érkezett. 

 

 

 

Az Eszterbauer Borászatnál a Nagyapám Kadarka volt számomra idén is az egyik kedvenc. A Csatári Viviennel folytatott beszélgetésből azonban hamar kiderült, hogy érdemes ennél továbbmenni, mert egymás mellé téve a tételeket szinte egy kis kadarka-idővonal rajzolódik ki. 

 

A négyes sor így állt össze: Sógor Kadarka 2024, Nagyapám Kadarka 2024, P.7 Kadarka 2025 és 114 éves Kadarka 2025. 

 

A Sógor a könnyedebb, játékosabb, hétköznapibb kadarka; a Nagyapám az öreg tőkék és a klónszelekció révén már komolyabb, elegánsabb arcát mutatja a fajtának. A P.7 és a 114 éves pedig két limitált különlegesség, amelyek mögött történetek is vannak. 

 

A P.7 neve arra utal, hogy a bor hét kiemelkedő Kadarka-klón házasításából készült, a Palánki-hegy és Bodzás 2010-ben telepített ültetvényeiről. Spontán erjedt, és hordós érlelést sem kapott: végig tartályban készült. 

 

A 114 éves kadarka története azonban még ennél is messzebbre visz. A Palánki-hegyi ültetvényt 1912-ben telepítették, a 2025-ös borból pedig kevesebb mint 800 palack készült. Ez a tétel szintén spontán erjedt, hordó nélkül, tartályban. Itt nem a fa feladata, hogy újabb réteget adjon a bornak: a főszerepet maguk az öreg tőkék kapják. 

 

A kóstoló alatt végig ott voltak velünk a régi családi fényképek az üvegek címkéin. Az Eszterbauer család szőlőművelő története levéltári adatok alapján egészen 1746-ig követhető, a palackokon pedig huszadik századi családi fotók és az azokhoz kapcsolódó történetek jelennek meg. 

 

Ez az örökség ugyanakkor nem egy sértetlenül generációról generációra továbbadott borászat története. A régi présházak a szocializmus idején elvesztek, így a modern pincészetet gyakorlatilag újra fel kellett építeni. 

 

 

 

Vannak mondatok, amelyek valamiért ott maradnak az emberrel egy kóstoló után. Nem feltétlenül azért, mert nagy igazságokat akarnak megfejteni, hanem éppen azért, mert egyszerűek. A Bak Birtoknál ezen az estén ez volt az: 

 

 

Talán egy boros eseményen különösen jólesik ilyesmit hallani. Ahol pontszámok, helyezések, érmek és kategóriák között kóstolunk, könnyű elhinni, hogy létezik valamiféle végső megfejtés. Hogy egy borról előbb-utóbb ki lehet mondani, pontosan milyennek kell lennie, és mit kell benne éreznünk. 

 

Pedig a pohár végül mindig nálunk van. 

 

Lehet egy bort elemezni, szétszálazni, pontozni és más tételek mellé állítani, de azt a pillanatot, amikor eldöntjük, hogy megérint-e bennünket, már nehéz számokba rendezni. És valahol éppen ettől marad izgalmas a borkóstolás: ugyanazt a bort többen kóstoljuk, mégsem feltétlenül ugyanazt az élményt visszük haza belőle. 

 

Ehhez a gondolathoz szinte tökéletesen passzolt a poharamba kerülő 2018-as Blauburger is, amelyből mindössze 1400 palack készült. A fajta a Bikavér egyik lehetséges alkotóeleme, ezért különösen érdekes volt most nem egy házasítás egyik szereplőjeként, hanem önálló tételként találkozni vele. 

 

 

Az este végére maradt még egy bor, amely már a nevével is megállított egy pillanatra: a Kamarás Borászat Cherchez la Femme Rosé 2025 tétele. A cherchez la femme francia kifejezés szó szerint annyit tesz: „keresd a nőt”. Már maga a névválasztás is ad a bornak valamiféle játékos eleganciát, és óhatatlanul felveti a kérdést: vajon milyen lehet egy bor, amely ennyire hangsúlyosan női karaktert kapott? 

 

A borról egyébként is gyakran mondjuk, hogy „nőies”, bár ez az egyik legnehezebben megfogható jelző. Nem feltétlenül könnyedséget vagy egyszerűséget jelent. Sokkal inkább finomságot, eleganciát, árnyaltságot és visszafogott erőt. Olyan karaktert, amelynek nem kell hangosnak lennie ahhoz, hogy észrevegyük.  

 

A Cherchez la Femme mögött ráadásul nagyon is tudatos munka áll. A kézzel szüretelt szőlőből csak a színmustot használták fel, majd a bor acéltartályban erjedt, és további fél évet kapott az érlelődésre. Vagyis miközben első pillantásra könnyed rosénak gondolhatnánk, a készítésében jóval több precizitás és türelem van annál, mint amit a kategóriához néha ösztönösen társítunk. 

 

És talán éppen ezért szerettem, hogy ez a bor került az estém végére. Könnyednek tűnt, de nem volt könnyű súlyú. Finom volt, de nem jelentéktelen. Nőies, ha ezen nem törékenységet, hanem eleganciát és karaktert értünk. 

 

Egymás mellé került négy tokaji dűlő, amelyek megmutatták, mennyire más arcát képes mutatni ugyanaz a borvidék. Ott volt egy erdélyi hegyoldal, két egészen különböző badacsonyi olaszrizling, négy Kadarka, és persze néhány olyan pohár, amelyre talán azért emlékszem ennyire, mert történet is érkezett mellé. És voltak mondatok is. Olyan félmondatok a pult túloldaláról, amelyek másnap is ugyanúgy visszhangoztak bennem. 

 

 

Egy idő után már nem feltétlenül arra emlékszem, hogy egy bor hányadik helyen végzett, vagy milyen pontszám került a neve mellé. Sokkal inkább arra, hol álltam meg egy kicsit hosszabban, melyik történet lepett meg, melyik bor mellett alakult ki egy jó beszélgetés, és melyik pohárhoz lenne kedvem egyszer még visszatérni. 

 

A rangsor persze fontos. Kapaszkodót ad egy olyan estén, amikor szinte lehetetlennek tűnik eldönteni, merre induljon az ember. Megmutathatja, melyik asztalnál érdemes először megállni, mely tételekre figyelt fel a szakma, és hol érdemes valami különlegeset keresni. 

 

De egy pontszám csak az ajtót tudja kinyitni.