Zétától a Zétáig: ezt az évjáratot mindenki meg akarta ismerni

Varga Andrea
2016. július 19., 20:47


Július közepén került sor a mádi Holdvölgy Pincészet évjárat bemutatójára, melynek keretén belül az új tétellel is megismerkedhettünk. Egy gombostűt sem lehetett volna leejteni, annyian voltak kíváncsiak az új borokra.
Zétától a Zétáig: ezt az évjáratot mindenki meg akarta ismerni
Lágy jazz és finom falatok kísérték a borokat, melyeket Gincsai Tamás főborász és Jójárt Gergő a pincészet kereskedelmi vezetője mutattak be. Jó dolgunk volt: az este laza volt, hangulatos, a borok pedig remekek - valljuk be, nem is vártunk mást: aki ismeri a Holdvölgy borokat, tudja, hogy ez nem is lehet másképp.
 
A nyolc tételes sor aranyérmes borai mellett igazi újdonság is debütált az este során, végre bubis ital került a sor élére, mégpedig száz százalék zétából. Hosszú folyamat eredménye a gyöngyöző tétel, nagyjából egy évvel ezelőtt kezdtek el Tamásék gondolkozni azon, hogy kellene egy ilyen színfolt is a palettára. A zétára pedig azért esett a választásuk, mert szép virágos, gyümölcsös az illata, íze, nem tolakodó- éppen ezért lehet belőle elegáns gyöngyöző bort készíteni. 2200 palack lett belőle, és két hét alatt mind elfogyott. Idén már 6000 palack a cél. A HOLD AND HOLLO borcsalád új tagja az UPPP névre keresztelt 2015-ös gyöngyöző virágos, friss, fehér húsú gyümölcsök illatban, ezek a kortyban is visszaköszöntek. Finom buborékok, jó inni. Kellemes sósság a kortyban, szép savak. Nagyon szerethető.
 
Zétától a Zétáig: ezt az évjáratot mindenki meg akarta ismerni
 
Másodikként a Hold and Holló borcsalád Dry 2013 került a poharainkba. Illatában alma, kis parfümösség, virágok. Kortyban citrusok, őszibarack, ásványokkal kiegészülve. Jó savak. Citrusos friss kesernyével zár.
 
A Vision új évjárata a 2014-est kóstoltuk majd: még fiatal, de már most érezni, hogy nagyon szép jövő elé néz. Ásványok és gyümölcsök- körte, citrusok, fehér húsúak- mind a kortyban, mind pedig az illatban. Remek savak. Szépen nyílik. Gincsai Tamás kedvence a sorban, nagy reményeket fűz hozzá, pár hónap múlva akár meg is előzheti ’13-as társát.

Idősebbik testvérével folytattuk, a 2013-as Visionnel a sort: nagy kedvencem a tétel. Határozott, abszolút összhang, szinte varázsol. Árad belőle a harmónia. Ásványok, gyümölcsök, mély, cizellált. Hosszan játszik az ízlelőbimbóinkkal. A Decanter Asia Wine Awards 2015 aranyéremmel díjazott bora.

Édes válogatás érkezett majd: a Hold and Holló Sweet 2008-asa: illatban és ízben citrusok, naspolya, datolya. Bújós, bájos bor. Szép összhang, jó savak. Könnyen csúszik.
 
Zétától a Zétáig: ezt az évjáratot mindenki meg akarta ismerni
Gincsai Tamás és Jójárt Gergő
 
2007-be is visszautaztunk a Signature-rel: lágy füstösség, dió, könyv, narancs, csokoládé illatában. A kortyban visszaköszön a dió, a mogyorós tejcsokoládé, mazsolával, narancsdzsemmel kiegészülve. Savak a helyükön, telt, hosszú.
 
A 2011-es Signature-rel folytattuk a sort. A 2016-os Decanter World Wine Awards aranyérmes bora. Leheletnyi füstösség, őszi és kajszi barack, mogyoró, édes fűszerek, koriander, méz, lépes méz. Lendületes, szép savak. Hosszan időzik a szájban.

A sort az Intuition No. 1. 2008-cal zártuk: 100% zétából készült szamorodni. Mély, intenzív. Szép összhang. Füst, bőr, kevés dohány, barack és dzsemje illatban és kortyban is. Savak a helyükön. Telt, hosszú.
 
A kóstoltakat végignézve jól látható a Gincsai Tamás által a pincészetben kijelölt irány.  A mérhetetlen maximalizmus, a munkaszeretet és a bor iránti tisztelet minden egyes korty meghatározói.
Winelovers borok az olvasás mellé