Megnyílt a karácsonyi vásár a Vörösmarty téren

Németh Richárd
2012. november 19., 15:11


Ünnepekre hangolódva - Zsűrizett kézműves termékekkel, gasztronómiai különlegességekkel, színpadi fellépésekkel várja vendégeit a 14. Budapesti Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren. Összesen 122 árusítóhelyet és látványműhelyt alakítottak ki a rendezvény helyszínén, a vásári finomságok mellett a magyarországi ünnepi szokásoknak megfelelő fogások is megkóstolhatók.
Megnyílt a karácsonyi vásár a Vörösmarty téren
 
A vásár látogatói megismerkedhetnek többek között a kékfestéssel, a bőrdíszművességgel, fellelhetők itt ünnepi ajándéknak és emléktárgynak is való kézműves munkák. Mivel a kézművesek között a korábbi évekhez hasonlóan idén is többszörös volt a túljelentkezés, külön zsűri szigorú szempontrendszer alapján választotta ki a legjobbakat. Kiemelt lehetőséget kapnak a pályakezdő kézművesek, ők ingyen árulhatnak.
 
A gyerekek a tér közepén kialakított Varázskertben ingyenes kézműves foglalkozásokon vehetnek részt. December 6-án eljön hozzájuk a Mikulás is, egyenesen Finnországból.  Az idén két színpad fellépői szórakoztatják a közönséget: énekmondók, nép-, dzsessz-, utca- és világzenészek. A programot táncház és bábszínházi előadások is színesítik. 
November 30-tól december 23-ig naponta több alkalommal látványos animációkkal kápráztatják el a vásár vendégeit a Paint Up! Visualpower virtuális épületfestő-verseny közönségdíjasai, akik ezúttal a Gerbaud-ház százéves homlokzatára terveztek fényjátékokat.
A karácsonyi vásár díszvendége 2012-ben Kalocsa városa, amelynek ízeibe és kultúrájába is belekóstolhatnak a Vörösmarty térre kilátogatók. Nemcsak a város világhírű fűszernövényével, a pirospaprikával, hanem a jellegzetes színes virágmintával díszített terítőkkel és porcelán tárgyakkal is megismerkedhetnek az érdeklődők, akik természetesen vásárolhatnak is a termékekből.
Megnyílt a karácsonyi vásár a Vörösmarty téren
A Vörösmarty tér "aranyba öltözve"
A rendezvény ideje alatt a helyszínen az Ökumenikus Segélyszervezet gyűjti a felajánlásokat  országos adventi karitatív akciója keretében. A Mikulásgyár önkéntesei is fogadják a Vörösmarty téren az adományokat, amelyeken amennyiben szerepel a Mikulásgyár felirat, a Magyar Posta ingyen kézbesít.
A Magyar Posta emellett kedvezményes tarifákkal kedveskedik a helyszínről csomagot feladóknak, illetve különleges karácsonyi képeslapokat és bélyegeket is értékesítenek. 
Az adventi programsorozat részletei megtalálhatóak a www.budapestinfo.hu/xmas internetes oldalon.
Winelovers borok az olvasás mellé