Bár a pezsgő már 1338-ban ismert volt Dél-Franciaországban, a Saint Hilaire bencés apátságban, de csak 1714-re tökéletesítette Dom Pérignon a pezsgő és a pezsgőmentes fehérbor készítésének titkát, valamint azt a módszert, amellyel a palackokat dekantálás nélkül lehet a seprőtől megtisztítani – állítja Dom Grossard, a Saint-Pierre d'Hautvillers-i apátság utolsó perjele, több mint egy évszázaddal a híres szerzetes halála után.

 

 

A 17. században Angliában bevett gyakorlat volt a bor pezsgővé alakítása. Kidolgozták azt az eljárást, amikor melasz hozzáadásával a champagne-i bort újraerjesztették, és ugyanabban a hordóban pezsgővé vált, amelyben tárolták vagy szállították. Amikor a bort palackban kezdték erjeszteni, mind a tartálynak, mind a dugónak ellen kellett állnia a borkészítés során keletkező nyomásnak. A 18. században az ipari forradalom eredményeként az angolok számos technikát fejlesztettek ki a gőzgép feltalálásának és a szén felhasználásának köszönhetően. Az egyik – a magas hőmérsékletű égéstechnológia – lehetővé tette az erősebb üveg gyártását. Innentől lehetséges volt palackban erjeszteni a pezsgőt.
 
Ami a dugót illeti, a legenda szerint – bár az ókori egyiptomiak, görögök, rómaiak már használtak parafát üvegek és amforák lezárására – a 17. században spanyolok ihlette megoldások hatására Dom Pérignon bencés szerzetes kezdte a viaszba mártott fadugók helyett kúpos parafadugóval lezárni a palackokat.  A pezsgőkészítők a természetes erjedéshez ragaszkodtak, és arra a következtetésre jutottak, hogy a parafa a legjobb anyag az erjedés elősegítésére, hiszen hagyja a pezsgőt „lélegezni”. Ahhoz viszont, hogy a nedű ne szivárogjon ki, a parafadugót szilárdan rögzíteni kellett a palack nyakához. Eleinte a dugó rögzítéséhez kenderzsinórt használtak. A dugónak a két keresztezett zsinórral való rögzítési módja azonban bizonytalan volt.

 

A paratölgyből készült dugókat már az ókorban is használták
 
Amikor 1728. május 25-i királyi rendelet alapján engedélyezték a pezsgő szállítását, nyilvánvalóvá vált a szivárgás problémája. Ez főként a parafa porozitásának volt köszönhető, és a rossz illeszkedés szinte mindig súlyosbította a helyzetet. Az ötlet, hogy a dugó és a zsinór közé egy kupakot helyezzenek, Adolphe Jacquessonnak, egy Châlons-en-Champagne-i pezsgőkészítőnek és feltalálónak tulajdonítható. Ez a kupak megakadályozta, hogy a kenderzsinór nyomás alatt beágyazódjon a parafába, ami gáz- vagy folyadékszivárgást okozhatna.
 
Az 1844-ben benyújtott szabadalma a következő leírást adja arról, amit ő „kapszulának” nevezett:
 „Az új lezárási módszer alapelve: ennek az új dugórendszernek a megvalósítása egy megerősített kapszulából áll, amely ónból vagy bármilyen más növényi, ásványi vagy állati anyagból készült (…), amely képes erős nyomást felvenni és ellenállni (…)”.

 

Adolphe Jacquesson által 1844. november 15-én benyújtott „412. számú szabadalom a borokat vagy más pezsgő vagy nem pezsgő folyadékokat tartalmazó palackok lezárására szolgáló eszközök és eljárások tökéletesítésére” – Forrás: INPI, France
 
 
Ez a fémdróttal történő rögzítés azonban nehézségeket okozott a fogyasztóknak, mivel egy speciális szerszámot kellett használniuk a drót elvágásához, hogy kinyissák az üveget. Annak érdekében, hogy elkerüljék a speciális szerszám használatát – és mindenekelőtt a sérülésveszélyt a palack dugójának kinyitásakor –, egy előre kialakított gyűrűt terveztek a kötődrótba. Ez a gyűrű néha egy ólomgombot is tartalmazott, amelyre a kereskedő neve volt bélyegezve.

 

Adolphe Jacquesson – Forrás: INPI, France
 
A kötöződrót fejlődésével jelentek meg az első, ma ismert drótkosarak. Az előregyártott drótot, amelyet eredetileg „rapidnak” neveztek, és amelyből az első drótkosarak származnak. Az első, modernnek tekinthető drótkosarat 1880 körül készítette a Hemart & Lenoir. Pacottet és Guittonneau a Vins de champagne et vins mousseux – Pezsgőborok és habzóborok – című könyvében ez áll:
 
„A drótkosár egy három vagy négy szálból álló peremmel rendelkezik és lefedi a dugó tetejét, amelyre előzőleg egy cink- vagy alumíniumkupakot helyeztek. Ez a rendszer nagyon biztonságossá, ugyanakkor elegánssá, ellenállóvá és könnyen levehetővé teszi a dugót. A kupak megkönnyíti a gyártó márkanevének rányomtatását, ami külső garanciát nyújt a fogyasztónak az ital eredetiségére.”
 
Más esetekben az ólmot nikkelezett, ezüstözött vagy aranyozott fémérmek helyettesítik, amelyek különböző formájúak. Eleinte háromlábú drótkosarat használtak. Amikor azonban az egyik lábat rosszul rögzítették a palackgyűrű alá, és így kiszabadult, a két megmaradt láb nem volt elég a dugó rögzítéséhez. Ráadásul a parafadugók nagy része szögletes volt, és ebben az esetben a négylábú drótkosarat könnyebb volt felszerelni.

 

 
A drótkosár története emlékeztet arra, hogy a pezsgő élménye nem csupán az italról szól, hanem azokról az apró, gyakran láthatatlan részletekről is, amelyek lehetővé teszik megszületését. A drótkosár, amely ma pár mozdulattal leoldható a palack nyakáról, évszázadok találékonyságát, mérnöki gondolkodását és tapasztalatát hordozza magában, így minden pezsgősdugó pukkanása nemcsak az ünnepet jelzi, hanem egy hosszú technikai és kulturális fejlődés betetőzését is.
 
Akár 100 -féle drótkosarat egészen közelről megvizsgálhatsz, és ugyanannyi tételt kóstolhatsz a Winelovers Sparkling Nights-eseményen, ahol még sabrage workshopon is részt vehetsz, azaz megtanulhatsz szablyával egyetlen csapással pezsgőt nyitni.