200 millióra is pályzhatnak a borászatok

Borászportál - MTI
2016. július 13., 09:31


Negyvenmilliárd forint keretösszegű pályázati felhívást tett közzé a Miniszterelnökség a borágazat támogatására - jelentette be a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. 
200 millióra is pályzhatnak a borászatok
Az unió előző költségvetési időszakában nem volt külön keret a borászati ágazat fejlesztésére. A mostani EU-s költségvetési ciklusban a Vidékfejlesztési program keretében eredetileg az ágazat támogatására 20 milliárd forintot irányoztak elő. De a szakmai szervezetekkel történt konzultációt követően - a nagy igény miatt - a Miniszterelnökség ezt az összeget megduplázta - mondta Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
 
Hozzátette, hogy a pályázat két fontos célkitűzést szolgál kétharmad-egyharmad arányban: a versenyképesség javítását és az energiahatékonyság növelését.
Az államtitkár aláhúzta, kiemelten is kezelik a szőlőtermeléssel és a borászattal foglalkozó vállalkozások technológiai korszerűsítését. Támogatni kívánják az új technológiai eszközök, berendezések beszerzését, a meglévő technológia és gépek korszerűsítését, illetve támogatják az építéssel járó fejlesztési beruházásokat is. Emellett a pályázat segíti az élelmiszeriparhoz köthető energiahatékonysági fejlesztések megvalósítását. 
 
A pályázatokat szeptember 12-től lehet benyújtani. Azok a vállalkozások pályázhatnak - maximum 200 millió forintra -, amelyek mezőgazdasági, illetve élelmiszer-feldolgozási tevékenységgel foglalkoznak, ilyenek például a borászatok. Az államtitkár reményét fejezte ki a tekintetben, hogy minél több mikro- és kisvállalkozás pályázik majd sikeresen. Azok a cégek pedig, amelyek méretüknél fogva nem vehetnek részt ezen a pályázaton, a GINOP-ból (Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program) igényelhetnek fejlesztési forrást.
 
Megjegyezte: a pályázat kiírásánál, a többi fejlesztési pályázathoz hasonlóan, egyszerűsítéseket is megfogalmaztak. Így például 50 millió forintos projektösszegig csak egyszerűsített üzleti tervet kell benyújtani, illetve ha valaki 25 millió forintnál alacsonyabb összegre pályázik, akkor közbeszerzésre sincs szükség.
 
A Portfolio.hu a pályázat részleteit is közli:
 
  • A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 40 milliárd Ft.
  • A támogatott projektek várható száma 500 db.
  • A támogatási kérelmek benyújtására 2016. szeptember 12. napjától van lehetőség.
  • Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege maximum 200 millió Ft.
  • A támogatás maximális mértéke közép-magyarországi régióban az összes elszámolható költség 40%-a, a nem közép-magyarországi régióban az összes elszámolható költség 50%-a.
  • Az igénybe vehető maximális előleg mértéke a megítélt támogatás 50 %-a.
  • A Kedvezményezettnek üzleti tervet kell benyújtani.
  • Szükséges jogerős építési engedély csatolása az első kifizetési kérelemhez.
  • Építési és felmérési napló vezetése kötelező.
  • Az energiahatékonyság javítását célzó célterület keretében megvalósuló tevékenységek esetén legalább 10% fajlagos energiahatékonyság javulás teljesítése elvárás.
  • Felújítás, korszerűsítés vagy bővítés esetében az MVH által lefolytatott, előzetes helyszíni szemlét követően kezdhető meg a beruházás.
  • Az MVH honlapján közzétett Építési Normagyűjtemény az irányadó.
  • A Kedvezményezettnek vállalnia kell, hogy mind a megvalósítási mind a fenntartási időszak alatt fenntartja a bázislétszámot, illetve a foglalkoztatottak számának bővítésére tett vállalását.
  • A projekt megvalósítására 24 hónap áll rendelkezésre.
  • A projektek megvalósítási területe Magyarország.
  • A fenntartási időszak 5 évig tart.
Winelovers borok az olvasás mellé