Dél-Buda legnagyobb pezsgő- és borfesztiváljára készül Budafok

Borászportál
2013. augusztus 28., 09:58


Programajánló - Nem csak fehérrel, vörössel és rozéval, hanem kézműves vásárral, valamint az egész hétvégén átívelő koncertsorozattal is várják a koccintani vágyókat a Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválon szeptember 7-8-án. A látogatók az Európában is egyedülálló föld alatti pincerendszer mellett a pezsgő- és borrendek lovaggá ütési ceremóniáját is megtekinthetik.
Dél-Buda legnagyobb pezsgő- és borfesztiváljára készül Budafok
 
Dél-Buda legnagyobb pezsgő- és borfesztiváljára készül Budafok


Idén szeptemberben 24. alkalommal rendeznek pezsgő- és borfesztivált Budafokon. Az alkalom évről évre egyre több látogatót vonz, idén több mint 50 ezer érdeklődőre számítanak. A siker a szervezők szerint egyebek mellett annak köszönhető, hogy miközben a fieszta hagyománytisztelő és családbarát, a programokkal a fiataloknak is igyekeznek a kedvében járni. A hangulatot ugyanis a poharazgatás mellett a hazai könnyűzenei paletta színe-java – idén többek között a United, a Colorstar, a Mystery Gang, és a Paso – is fokozni hivatott. A szőlőtőkék nedűivel szőlőkoszorús kocsi, a mazsorett- és a néptánccsoportok immár tradicionálissá vált felvonulását követően a Pezsgő téren (Savoyai Jenő téren), illetve a Borudvarban (Oroszlános udvarban) ismerkedhet a nagyérdemű. A portékák mellett a pezsgőkészítők a gyöngyöző italokból keverhető koktélokat, valamint azokhoz illő ételeket is bemutatnak, a borászok pedig a fesztivál idejére a rendelkezésükre bocsátott udvarban csábítanak koccintásra. A Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál nyitóünnepsége nemcsak keretet, nyomatékot is ad a Chevalier Törley Pezsgőrend és a Promontorium Borlovagrend, valamint a hívó szavukra csatlakozó mintegy 30 további borlovagrend díszegyenruhás felvonulásának. A jövőbeni pezsgő- és borlovagok fesztivál idején esedékes avatására a nagyközönség soraiból is várják az érdeklődőket.
 
Borászhagyományok a fővárosban

Ha a borünnepi forgatagban nem jutna idő az alapos körülnézésre, az 1987-ben a szőlő és bor nemzetközi városává avanzsált Budafok egész évben a borászathoz kapcsolódó látványosságokkal várja az érdeklődőket.

A tavaly átadott, skanzenszerű, föld alatti Borváros úgynevezett Borutcájában például tíz magyarországi – a badacsonyi, a balatonboglári, az egri, az etyek-budai, a mecsekaljai, a somlói, a soproni, a szekszárdi, a Tokaj-hegyaljai, valamint a villányi – borvidék jellegzetes pincehomlokzatai között sétálgathatnak a borok szerelmesei. Európában is ritkaságszámba megy az a föld alatti pincerendszer, amelynek eddig feltárt részeibe szintén betekintést nyerhetnek a Budapest XXII. kerületébe látogatók. A becslések szerint mintegy 80-100 kilométer hosszú föld alatti labirintus az 1800-as évek végén, a kvarchomokkő-bányászat következtében épült ki.

Dél-Buda legnagyobb pezsgő- és borfesztiváljára készül Budafok


Miközben a budafoki bortermelés kezdetei a római korra datálhatók, a hegyoldalt az I. Lipót német-római császár által – a végleges birtokrendezés során felparcellázott – területre telepített német és osztrák lakosság változtatta szőlőültetvénnyé. Noha a bortermelést az 1880-as évek végén pusztító filoxéra-járvány aláásta, a XIX. század végére mintegy 300, a borkereskedelem mellett pezsgő- és konyakgyártásban is jeleskedő, a kvarchomokkő-bányászat jóvoltából hátramaradt üregrendszert hasznosító pincészet működött a környéken.

Vendégségben a Balaton-felvidéki borászok

A Budafok Borváros projekt keretében Magyarország számos borvidékét sikerült tizenegy témában úgy feldolgozni, hogy az odalátogatók testközelből ismerhessék meg a bor „meséjét”. Az élő múzeumhoz remekül kapcsolódik az az ötlet, hogy a Borfesztiválon vendégborászok mutathassák be minőségi nedűiket, így téve teljessé az élményt. A sort a Balaton-felvidékről érkező mesterek nyitják, akikkel hagyományosan jó kapcsolatot ápolnak a helyi borkészítők, hiszen a szakma ezer szála köti össze őket. A fesztivál szervezőinek ez az újítása lehetővé teszi, hogy a rendezvényre ellátogatók minden évben részletesen megismerkedhessenek egy-egy bortermelő tájegység képviselőivel és jellegzetességeivel.

A kóstoltatók:

  • Vidékfejlesztési Minisztérium Soós István Borászati Szakközépiskola és Szakiskola
  • Debreczeni-Ferenczi Szőlőbirtok és Pincészet
  • Garamvári Szőlőbirtok
  • Katona Borház
  • Kőnig Pincészet
  • Lars Keszthely Pincészet
  • Lics Pincészet
  • Seybold-Garab Pince
  • Sümegi és Fiai Pincészet, Szekszárd
  • Törley Pezsgőpincészet
  • Varga Pincészet
  • Záborszky Pincészet
Winelovers borok az olvasás mellé