Lesznek újra borospincék a Tabánban?

Borászportál
2011. május 14., 12:28


A Szeretem Budapestet mozgalom huszonkét borospincét álmodik a Tabánba. Bojár Iván Andrásék azzal érvelnek, hogy Bécs máig legvonzóbb vígalmi helyszíne a belvárostól messze eső Grinzing. Szerintük a ’30-as években elbontott Tabán hiánya ezen a téren is versenyhátrányba szorítja Budapestet, az ötlet - mármint, hogy a Tabán legyen újra a borkedvelők központja - nem is hangzik rosszul. Persze akadnak ellenzői is.
Lesznek újra borospincék a Tabánban?
 
Kétszer tiltakoztak a tabáni területrendezés ellen – írja az Index. Egyszer a harmincas években, amikor lebontották Budapest bohémnegyedét, egyszer most, amikor borospincéket akarnak építeni a parkban.
A Bojár Iván András, a Szeretem Budapestet mozgalom alapítója, főváros városarculati tanácsnok jegyezte terv lényege: huszonkét borospincét építenének a fák és a zöldterület jelentős részének meghagyásával, így kisvárosias, falusias atmoszférát teremtenének a város szívében. A terv kapcsolódna a tavaly novemberi budai szőlőtelepítéshez, a 19. század végi filoxéravészig virágzó budai borászat jelképes feltámasztásához.
A portál felhívja figyelmet, hogy az ötlet nagy ellenállást váltott ki. Falragaszokon, szórólapokon, valamint aláírásokkal tiltakoznak, természetesen több Facebook-csoport is alakult.
Az Index szerint a terv körüli felhajtás valószínűleg nagyobb, mint annak az esélye, hogy megvalósul. A jelenlegi Tabán egy park, amely soha nem vonzott nagy tömegeket, kivéve, amikor koncerteket tartottak, ám azóta a színpadot elbontották, és csak május elsején szokott lenni blues a parkban. Tehát a Tabán kihasználatlan.
 
A tiltakozók szerint a „Borpiknik a Tabánban” fantázinavű fejlesztés tönkretenné a környéket. Az igazság azonban – elegánsan megkerülve a lényegi kérdést, hogy valójában jót tenne-e a Tabánnak egy ilyen fejlesztés, vagy ellenkezőleg – az, hogy semmiféle konkrét terv nincs a „borpiknikre”, csak egy civil szervezet ötlete az egész. Nincs rá politikai akarat, nincsenek befektetők.
A Szeretem Budapestet egyébként nem önállóan szemléli a Tabánt, hanem egy nagyobb városfejlesztés részeként gyalogoshidat építenének az Erzsébet és a Lánchíd között, a Duna partját az autók helyett a gyalogosoknak adnák, az autókat egy alagútban vezetnék el. A céljuk az, hogy biciklivel vagy gyalog kényelmesen bejárható legyen Budapest belső része a pesti oldali Belvárostól a Váron és a Tabánon át a Szabadság híd budai hídfőjéig.
Konkrétumokról nehéz beszélni a vitában, hiszen a tiltakozó civilek ugyanis a városfejlesztő civilek látomása ellen gyűjtenek aláírásokat: egy látomáshoz pedig nem szoktak hatástanulmányt, tervrajzokat, az építéssel járó minden probléma megoldását kidolgozó szakanyagokat mellékelni – írja a hírportál.
Az egyik oldal azt mondja, hogy fákat kell kivágni, a másik szerint dehogy. De a fák gyökere beleütközik a pincefalba, és a fák kipusztulnak. Dehogy. De nincs kijelölve út kukásautóknak és áruszállító teherautóknak. De nem kell azoknak 20 tonnásoknak lenniük, a kisteherautó a járdán is elfér. De a közművesítéshez mindent fel kell túrni. Dehogy, a járda alatt el lehet vezetni. De megszűnne a szánkódomb. Dehogy, ellenkezőleg: szánkót is lehetne bérelni a föld alá süllyesztett szolgáltatóházban, nyáron pedig piknikkosarat, nyugágyat, egyéb kellékeket. De mindent telehánynak a részegek. Dehogy, itt kulturált borfogyasztás lesz.
Kicsit abszurd.
Winelovers borok az olvasás mellé