A borvidék zászlósborának tekintett fajta nagyarányú nevezése azt mutatja, hogy a borvidék termelői bíznak a fajta népszerűségének növekedésében, a borvidék arculatának kialakításában. A képet egy kicsit árnyalja, hogy az összes benevezett bor 27 különböző fajtát képviselt, és döntő többségük fajtaborként került a bírálók elé.

Egy kis borvidék számára mindenképpen előnyt jelent, ha rendelkezik egy olyan fajtával, amelyet a fogyasztók még ismernek, netán keresnek is az üzletekben. A nagy fajtaválaszték, azonban elaprózhatja az erőket, a borvidék arculatának kialakításához nem tud hozzájárulni. A másik igen hangsúlyos kérdés a borvidéki karakter megjelenítése kapcsán, az alkalmazott szőlészeti és borászati technológia, annak egységessége a borvidéken. Ebben a kérdésben egyértelmű iránymutatást ad a borvidék termékleírása, amely meghatározza a készítendő borok karakterét. Ennek alapján a móri fehérborok élénk, üde savérzetűek, virágos illat vagy gyümölcsösség és könnyedség, frissesség jellemzi őket. A hordós érlelés jegyeit többnyire nélkülözik. Közepes testesség esetén jellemzően aromásak, karakteresek. Fajtajelölés esetén a fajtajelleg általában jól felismerhető.

A termékleírásban meghatározott karakter alapján tehát egy illatban megnyerő, friss savú bort vár a fogyasztó a piacon, és a bírálók feladata is ennek a karakternek a keresése a mustrák során. A termékleírások megszületésével egy borvidéki borversenynek ma már nem csak az a feladata, hogy értékelje a hibátlan borokat, felhívja a figyelmet a technológia fejlesztésének irányaira. Jó, ha a bírálók visszaigazolást adnak a borvidék képviselőinek, termelőinek, abban, hogy szerintük a termékleírásnak mennyire sikerült megfelelniük ahhoz, hogy jogosan viseljék a Mór eredetmegjelölést.

Az idei év bírálata sok tanulsággal szolgált. Az utóbbi évek évjáratainak kiszámíthatatlansága szükségessé teszi szőlészeti és borászati gyakorlat rugalmasabb szervezését. Ahogy a 2010-es évjárattal kapcsolatban joggal érezték a bírálók a savhangsúlyt, most ugyanennek a hiányát, valamint a magas alkoholtartalmat kellett elviselni.

A melegebb évek (2011, 2012) nyertese a Chardonnay volt, míg vesztese éppen az Ezerjó. A fajta a korábbi évekhez képest jelentősen kevesebb aranyérmet hozott a pincészetek számára. Egy meleg évjárat egyben kihívást jelent abban is, hogy a termékleírásnak megfelelően a borok gyümölcsösek, üdék, fiatalosak legyenek.

Az aranyérmes borokat áttekintve látható, hogy a benevezett fajtaborok számarányához képest az illatos fajták, a Chardonnay és az Olaszrizling szerepeltek jól. Meglepő volt a késői szüretelésű borok gyengébb szereplése. A benevezett tételek többségének hibája a gyengébb savérzet, és a késői szüretből származó illat- és ízjegyek hiánya volt.

A Móri borvidék boraiból kevés jut el palackban a fogyasztók asztalára, a termelők leginkább folyóborként értékesítik azokat. A gazdasági válság is egyértelműen átrendezte a fogyasztási szokásokat. A borvidék képviselői úgy látják, hogy a fogyasztók a móri borokból nem isznak kevesebbet, de érzékenyebbek lettek az árra, inkább az olcsóbb, nagyobb kiszerelésű, vagy éppen a folyóbort keresik.