Borverseny az Ezerjó hazájában

Sztanev Bertalan
2012. május 24., 17:40


Háttér - Most zajlik a hazai borok legnagyobb seregszemléje, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által szervezett Országos Borverseny. A borvidékek jellemzően az országos megmérettetés előtt tartják helyi borversenyüket, köztük Mór is, ahová a Borászportál is meghívást kapott, mint zsűritag.
Borverseny az Ezerjó hazájában
 
Egy gyenge évjárat
A 2010-es év nem tette lehetővé a termelők számára, hogy igazán bemutathassák tudásukat. Ez az esztendő inkább arról szólt, hogyan lehet a termést úgy megmenteni, hogy abból még piacképes bort lehessen készíteni. A 2011-es év azonban olyan szőlőtermést adott a borászok kezébe, amely akár kárpótlásul is szolgálhat a tavalyi év után.
A vidék bora
Nehéz helyzetben vannak azon a borvidéken a termelők, ahol a borvidék neve és egy szőlőfajta olyannyira egybeforrt egymással, ahogy az Mórral és az Ezerjóval megesett, ahol egyébiránt a szőlőtermesztés és a borkészítés kultúrája, a mélyen gyökerező hagyományok, és a kedvező természeti és klimatikus adottságok más fajták számára is jó lehetőségeket tartogatnak. Az illatos Királyleányka, a Cserszegi fűszeres, az Irsai Olivér mellett jól érzi magát a borvidéken a Chardonnay és a Rajnai rizling, valamint az Olaszrizling is. A borvidék vállalva hagyományait, legnagyobb hangsúlyt mégis az Ezerjóra fekteti.
 

A móri Ezerjó
Az Ezerjó fajta termesztése nehéz; ha a minőség is fontos cél, akkor mennyiségben sem kényezteti el termelőjét. Bora nem kifejezetten illatos, gyakran savas karakterű, jellegzetes fajtakarakterrel. Ez a fajtakarakter azonban inkább megosztja fogyasztóit. A bort vagy szeretni lehet, vagy végleg lemondani fogyasztásáról. A két véglet között csak nagyon kevés fogyasztó helyezkedik el. Sajnos még mindig nem beszélhetünk egyfajta tipikusságról, amely jól meghatározná az itt készült Ezerjó jellegét. A leginkább zászlóvivőnek az Ezerjóból készült különleges tételek számítanak. A fajta ugyanis jól töpped, kivételes évjáratokban aszúsodik is. Ezért is volt nagy szívfájdalma a borvidéknek, amikor az aszú használatát kizárólag a Tokaji borvidék kapta meg. A borvidéken készült különleges tételek bizony nagyon jól megállják a helyüket, az országos borversenyeken is.
Jövő
A kis borvidékek számára igen fontos, hogy legyen egy vagy néhány olyan pincészet, amely a borvidék borait országos szinten is ismertté teszik. Ez a piaci értelemben igen fontos lépés még várat magára a Móri borvidéken. Az itt termelt borok jelentős része inkább a környéken fogy el, kevés bor jut el borkereskedésekbe, vagy éppen a fővárosba. Néhány, az ínyenc borszeretők között ismertté vált termelő borkészítési stílusát nem mindig követi lelkes ováció többi termelő részéről.
Borverseny az Ezerjó hazájában
A Móri Borvidék
A fejlődés előtt az út nyitva van, a lehetőségek kedvezőek. Van a borvidéken fejlesztési kedv, a termelők vállalnak új telepítéseket, borászati beruházást. A gazdáknak sikerül boraikat értékesíteniük, ha éppen szőlőt is lehet kapni, annak jó az ára.
A borverseny
A nagy minőséget adó tavalyi évjáratnak köszönhetően az idei évben rekordszámú nevezés érkezett a borversenyre. A 170 feletti beküldött mintából 40 tétel volt Ezerjó. A bírálók 3 nagyaranyat, és 24 aranyérmet osztottak ki. A nagyaranyak közül kettőt korábbi évjáratú, késői szüretből származó Ezerjó nyerte el. A 24 aranyéremből Ezerjó fajta bora 7 alkalommal nyerhetett, de ugyanennyi alkalommal érte ért el legfényesebb helyezést Chardonnay is. A legeredményesebb pincészet a Geszler Családi Pincészet lett.
Winelovers borok az olvasás mellé