Meghitt borkóstoló Budapest egykori szőlőhegyén

Varga Andrea
2014. július 23., 14:20


A Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozó budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület panorámateraszán gyűltünk össze egy jó kis Borjour minire július 18-án péntek este.
Meghitt borkóstoló Budapest egykori szőlőhegyén
 
Meghitt borkóstoló Budapest egykori szőlőhegyén
Az időben érkezők a pazar kilátás mellett hatalmas szivárványban is gyönyörködhettek Pest felett, kicsit később pedig a Széchényi-hegy felett gomolygó fellegek ijesztgettek egy pár óriási, ámbár felettébb festői villámmal- megszakítva még a kóstoló menetét is néhány kattintás erejéig.
A helyszínre vonatkozó történeti áttekintés során megtudhattuk, hogy a területen anno szőlőtermesztés is folyt- melyet egy 1728-as keltezésű térkép is megerősít-, a kadarka volt az egyik legfontosabb fajta, és, sajnos, ezt a területet sem kímélte meg a filoxéra. Két pincészet borait kóstolhattuk az este folyamán: a Vabrik Pincészetét és a Fekete Borpincéét. Az idén harmadik születésnapját ünneplő Vabrik Pincészet Kajászóról, az Etyek-Budai borvidékről négy fehér borát hozta el bemutatni: a 2011-es rajnai rizlingjét, a 2012-es zöldveltelínit, és a 2013-as Chardonnay-t és Sauvignon blanc-t. Öt borát kóstoltatta a szekszárdi Fekete Borpince, mégpedig a következőket: Rosé cuvée, 2013, Kadarka siller, 2013, Patikárius cuvée, 2008, Cabernet sauvignon, 2008, Cabernet franc válogatás, 2011. A szépen strukturált, borleírásokkal tűzdelt kóstolón mindenki találhatott magának kedvére valót, legyen szó illatos, könnyű fehérről, vagy pedig határozott, de mégis könnyedebb vörösről.
Ahogy a nap lement, az alattunk elterülő főváros is másik arcát mutatta. A helyszín átváltozott a tökéletes első randevú színterére: a kivilágított műemlékek pompás látványa, a csillagos ég és a balzsamos nyári éjszaka szinte már gejnek tűnő összhatása, melyet csak tovább fokoztunk egy pohár finom borral a kezünkben, már-már amerikai romantikus filmek hangulatát idézte- de nagyon működött. (Uraim: bort kedvelő hölgy lábról történő levételéhez a program tökéletes, tessék feljegyezni, megjegyezni, alkalmazni!) Abszolút hiánypótlók ezek a kis létszámú rendezvények és nagyon szerethetőek; a kellemes borok, az intim környezet és a különleges helyszínek sikeresen kiragadják a résztvevőket a hétköznapi, sokszor monoton rohanásból, igazi mini vakációk.
Meghitt borkóstoló Budapest egykori szőlőhegyén
Vabrik Pincészet: Sauvignon blanc, 2013
A halvány szalmasárga színű, három szüret eredményeként született bor, nem a tipikus Sauvignon blanc-okhoz hanem, inkább az ausztrál vonalhoz tartozik. Szépen nyíló főleg déli gyümölcsökre hajazó illatában megjelenik egy kevés macskapisi is. Kellemes összhatású, könnyű savakkal rendelkezik, közepes hosszúsággal.
Vabrik Pincészet: Rajnai rizling, 2011
Közepesen intenzív széna sárga színű, két szüret eredménye. Mind illatában, mind pedig ízében a trópusi-citrusos gyümölcsös jegyek jellemzik, ananásszal többek között. Közepes test, kerek, bársonyos savak, közepes hosszúsággal.
Fekete Borpince: Rosé cuvée, 2013
A közepesen intenzív rózsaszín kékfrankos és zweigelt házasítás friss, könnyed. Gyümölcsös illatában és ízében málnás és epres aromák dominálnak. Szép savakkal bír, hosszú lecsengésével a karakteres rozék sorát bővíti.
Fekete Borpince: Cabernet franc válogatás, 2011
Intenzív meggyszín jellemzi, illatában és ízében is közepesen intenzív, az érett gyümölcsös aromák mellett megjelenik egy kevés zöldpaprika is. Közepesen testes, lágy tannin és csilingelő savak jellemzik. Hosszúsága közepes.
 
Winelovers borok az olvasás mellé