Megtaláltuk Magyarország legjobb olaszrizlingjeit!

Németh Richárd szövegésfotó
2013. október 09., 12:33


Vakteszt - A héten lezajlott Nagy Olaszrizling Szakmai Vaktesztünk, mely során 23 borbíra összesen 81 nevezett tételt értékelt a Spoon Cafe Lounge állóhajó egyik fényárban úszó, dunai panorámás termében. Eredményt több kategóriában hirdetünk, hiszen a 2012-estől kezdve egészen az 1973-asig bezárólag versenyeztek a különböző évjáratok a nulla gramm/liter maradékcukor tartalomtól az ötputtonyos aszú édességével megfeleltethetőkig. Lássuk, tehát, a legjobbakat.
Megtaláltuk Magyarország legjobb olaszrizlingjeit!
 
Megtaláltuk Magyarország legjobb olaszrizlingjeit!
Kezdés előtt
Előtte azonban, csakhogy olvasóink világosan értsék a verseny menetét és értelmét, ejtenék pár szót a háttérről. Remélhetőleg azt már sokan tudják, hogy az októbert teljes egészében az olaszrizlingnek szenteltük. Az Olaszrizling Októbert voltaképpen a Furmint Február analógiájára indítottuk el azzal a céllal, hogy Magyarország legnagyobb területen termesztett szőlőfajtája köré is kiépüljön egy népszerűsítő mozgalom, amely mind a borfogyasztás, mind a gasztronómia terén emlékeztetni kívánja az embereket: az olaszrizling lehet, hogy sokáig egy lesajnált, silány tömegtermék volt, mára azonban egészen különleges, nagy potenciállal rendelkező, az étkezésünkben, s így a mindennapjainkban magának állandóan helyet követelő borrá avanzsált, mely mellett egyszerűen nem mehetünk már el úgy, ahogy eddig tettük.
Az olaszrizling, túl azon, hogy a gyorsfogyasztású, de átlagon felüli élvezeti értékkel bíró üde, kóracél tartályban erjesztett, ropogós savú, mindennapi borok szerepét tökéletesen képes betölteni, mint alapanyag kiválóan alkalmas a hagyományos, oxidatív eljárással, akár nagy ászokhordós, akár kis, 225 literes tölgyfahordós érlelésre szánt, hosszú-hosszú évekig fejlődő és életben maradó csúcsborok elkészítéséhez is. És édes borokhoz is. Akármennyire is furmint, sárgamuskotály és hárslevelű párti vagyok e tekintetben, fejet kell hajtanom azon olaszrizlingből készült édes borok előtt, melyek kivált a Badacsonyi régióból érkeznek. (Persze a korrektség kedvéért hozzá kell tenni, ami a sav-cukor egyensúlyt illeti, Tokaj egyeduralma talán megdönthetetlen. Talán nemcsak itthon, hanem az egész világon…)
Megtaláltuk Magyarország legjobb olaszrizlingjeit!
 
Az Olaszrizling Október egyik háttérelemeként tekintünk tehát a lentebb részletezett vaktesztünkre, ahol ismert és elismert borszakértők, főként borászok, borszakírók, borkereskedők, sommelier-k és étteremvezetők, a fajtáról kialakított véleményét sikerült első kézből megismernünk.
A teszt menete
Azért is fontos ez, mármint a vaktesztre meghívott szakemberek véleménye, mert tényleg egy olyan szőlőfajtáról beszélünk, amihez mindenkinek volt, van, és ha rajtunk, a Winelovers életre hívóin múlik, lesz köze.
Megtaláltuk Magyarország legjobb olaszrizlingjeit!
 
Winelovers. Mi ez?
Erről a Wineloversről egyébként csak annyit hadd legyen szabad megjegyeznem, hogy ez sem nem Borászportál, sem nem Vinoport kezdeményezés, hanem egy azoktól elkülönülő, de lazább szálakkal hozzájuk mégis kötődő entitás, melynek szakmai partnerei [kvázi reklámfelületei] az említett, a Trinety Media Kft. kötelékeibe tartozó online lapok. A Winelovers alapvetően egy olyan alulról jövő mozgalom, amely elsőre különböző tematikus rendezvények megtartásával kíván bizonyos borfajtákat népszerűsíteni. Első körben az olaszrizlinget, de előkészítés alatt van egy a kékfrankosra és egy a hazai bordeaux-i házasításokra (cabernet franc + cabernet sauvignon + merlot) specifikált, szintén egy-egy egész hónapra kiterjesztett enogasztronómiai rendezvénysorozat. Zárójel bezár.
A vakteszt résztvevői 23-an voltak, s két bizottságra bomolva 43-43 tételt értékeltek, de összesen csak 81-et; voltak borok, melyeket mindkét csoportnak meg kellett kóstolnia. A bírák 100 pontos rendszerben szórták az igazságot, ahol a 75-79 pont közé esőket – az egyik legismertebb magyar sommelier, Kovács Anti, a középszerű borokra alkalmazott szofisztikált, minden konfliktust kerülni igyekvő megfogalmazása után – ’élvezetesnek’, a 80-84 pontos tartományba kerülőket nemes egyszerűséggel jónak, a sav-alkohol-test egyensúly vonatkozásában kikezdhetetlennek, a 85-89-es mezőnybe érkező borokat különlegeseknek (ami mélységet, koncentráltságot, eleganciát, szóval mindenképpen valami komoly értéktöbbletet jelent), a 90+ kategóriájába jutó tételeket pedig, atyaég, leginkább feledhetetlennek kell neveznünk (a „hú b+”-élmény).
Megtaláltuk Magyarország legjobb olaszrizlingjeit!
Hú b+
Az eredmények
Igazságtalan dolog lenne az összes, a vaktesztre beküldött tételt egyforma szempontrendszer mentén értékelni. Nem lehet például egy 2007-es évjáratú oxidatív olaszrizlinget ringbe engedni egy 2011-es „tartályos” versenyzővel. Nem lehet, mert eltérők a beltartalmi arányok, eltérő a stílus, eltérő a fogyasztói szándék (nem beszélve a bortermelőiről), meg amúgy is: utóbbi a rövidebb ideig tartó palackos érlelés okán komoly hendikeppel indulna. Ezért aztán a következőt javasoltuk saját magunknak: Top 5 száraz 2012-es évjárat, Top 5 száraz 2011-es évjárat, Top 3 száraz 2009-es évjárat, Top 2 száraz 2007-es évjárat (e kategóriából jó szívvel csak két bort merünk ajánlani, azt viszont nagyon!), Top 5 édes bor, Top 3 olaszrizling különlegesség és végül egy Szuper Top 10 (ez az esetlen elnevezés tőlem származik, bocs), amiben azért mégis rangsoroljuk a borokat évjárattól, cukortartalomtól, a szőlőben felhúzott seregélyhálók színétől függetlenül. By the way ezt a tízes listát a csúcszsűri alkotta meg, amelyik a vakteszten legtöbb pontot kapott 10 bort – szintén vakon – újrakóstolta és rangsorolta).
Megtaláltuk Magyarország legjobb olaszrizlingjeit!
Köles András, Bálint László és Toronyi Zsuzsa a csúcszsűrizés közben
Csúcszsűri. Mi ez?
Mint fentebb említettem, a szakértőket a vakteszten két csoportra/bizottságra osztottuk, majd a kóstolás befejeztével 3-3 személyt felkértünk: legyen tagja a csúcszsűrinek, amelyik a két csoport legtöbb pontot kapott 5-5 borát újraértékeli – vakon –, s megalkotja a Szuper Top 10-et. Szuper, nem? Hangsúlyozandó, ezen az újraértékelésen született pár helycsere, de hát, aki ismeri a borbírálat, bocsánat, a vakon elkövetett borbírálat természetét, annak ez egyáltalán nem meglepő. „Ugyanazok a borbírák, ugyanazt a bort az időhorizont más-más pontján képesek másképpen értékelni.” Persze ehelyütt egy-két pont eltérésről beszélünk csak, de hát, mikor pár tizeden múlik az elsőség, ez igenis sokat jelent.

A csúcszsűri tagjai: Toronyi Zsuzsa, elnök (borkereskedő, ZIB; borismereti oktató, CEWI); Ercsey Dániel (szakíró, Borigo), Bálint László (szakíró, Borigo; birtokigazgató, EvoWine; borismereti oktató, Borkollégium), Borbély Tamás (borász, Borbély Pince), Laposa Bence (borász, Laposa Pince), Köles András (sommelier, Figula Pince)
Azért is lehet praktikus, ha ennyiféle kategóriában hirdetünk győztest, mert így egyszerre többféle bor-itinerariumot adhatunk olvasóink kezébe, akik remélhetőleg majd jól eljönnek október 19-én a Gerbeaud-házban tartandó Nagy Olaszrizling Kóstolónkra (akarom mondani, a Winelovers-ére), és jól végigkóstolják majd ezeket a top tételeket. És/vagy rögtön vesznek belőlük a helyszínen. Na de elég a reklámból meg a rizsából. Következzenek a főszereplők:
Top 5 2012-es évjárat
  1. Csetvei Pince – Kő-Papír-Olló (Kő) Nagy-Somlói Olaszrizling 2012
  2. Pántlika Pincészet – Dörgicsei Olaszrizling 2012
  3. Első Magyar Borház - Szeremley Birtok – Badacsonyi Olaszrizling 2012
  4. Sabar Borház – Badacsonyi Olaszrizling 2012
  5. Borbély Családi Pincészet – Bács Hegy Olasz Rizling 2012
Top 5 2011-es évjárat
  1. 2 HA Szőlőbirtok és Pincészet – Olaszrizling 2011
  2. Villa Tolnay – Badacsonyi Olaszrizling 2011
  3. Laposa Pincészet – Nagy-Somlói Olaszrizling 2011
  4. Figula Pincészet – Olaszrizling Selection, Sóskút 2011
  5. Spiegelberg Borpince – Somlói Olaszrizling 2011
Top 5 édes bor
  1. Németh Pince (Szalai Attila) – Napsugár Aszú 2005
  2. Varga Pincészet – Aranymetszés Badacsonyi Olaszrizling (kései) 2009
  3. Németh Pince (Szalai Attila) – Ambrózia (kései) 2011
  4. Borbély Családi Pincészet – Olaszrizling 2011 (kései)
  5. Első Magyar Borház - Szeremley Birtok – Badacsonyi Olaszrizling 2000
Top 3 2009-es évjárat
  1. Fekete Pince – Somlói Olaszrizling 2009
  2. Villa Tolnay – Badacsonyi Olaszrizling 2009
  3. Kreinbacher Birtok – Szent Ilona Somlói Olaszrizling 2009
Top 2 2007-es évjárat
  1. Fekete Pince – Somlói Olaszrizling 2007
  2. Villa Tolnay – Badacsonyi Olaszrizling 2007
Top 3 olaszrizling különlegesség
  1. Figula Pincészet – Szilénusz 2007 (olaszrizling alapú [80%] házasítás, van még benne szürkebarát [10%], sauvignon blanc [10%])
  2. Trombitás Borház – Szentbékkálai Olaszrizling 2010 (az egyetlen tétel a vakteszten a borzasztó ’10-es évjáratból, ami nemhogy értékelhető, hanem egyszerűen zseniális!)
  3. Istvándy Jenő Pincészete – Olaszrizling Botrytis 1973 (egy korty történelem: muzeális tétel abból a korból, amikor jóapámnak még eszébe sem jutott jóanyámmal szülői közösséget alapítani)
Szuper Top 10 (a csúcszsűri értékelése alapján)
  1. Villa Tolnay – Badacsonyi Olaszrizling 2007
  2. Csetvei Pince – Kő-Papír-Olló (Kő) Nagy-Somlói Olaszrizling 2012
  3. Villa Tolnay – Badacsonyi Olaszrizling 2011
  4. Németh Pince (Szalai Attila) – Napsugár Aszú 2005
  5. 2 HA Szőlőbirtok és Pincészet – Olaszrizling 2011
  6. Fekete Pince – Somlói Olaszrizling 2009
  7. Fekete Pince – Somlói Olaszrizling 2007
  8. Figula Pincészet – Szilénusz 2007
  9. Pántlika Pincészet – Dörgicsei Olaszrizling 2012
  10. Villa Tolnay – Badacsonyi Olaszrizling 2009
Köszönet!
A Spoon csapatának ezúton szeretnénk megköszönni a helyszínt és rendelkezésünkre bocsájtott személyzetet, akikkel - immár másodjára - élvezet volt együtt dolgozni.
A Spoonról: "A Lánchíd lábánál a Budai Várral szemben a Dunán a 75m-es egyedi építésű Spoon hajócsodán az év 365 napján várjuk Önt.
Télen 3 különböző étteremmel, nyáron ezen kívül, 2 hatalmas, csodálatos terasszal, 3 konyhával, 1600m2-en, 5 bárpulttal szinte minden igénynek megfelelő szolgáltatást biztosítunk. Célunk, hogy ne csak gasztronómiai élményt, hanem különleges látványosságot is kapjon a hozzánk betérő Vendég. Fúziós konyhánk a magyar specialitásokon keresztül a külföldi trendek elvárásainak is megfelel, továbbá a távol-keleti konyhák választékát is kínálja. A közel 600 férőhelyünk lehetőséget biztosít a legkülönbözőbb rendezvények fogadására: rendszeres házigazdái vagyunk esküvőknek, konferenciáknak, sajtótájékoztatóknak, céges és privát partiknak, divatbemutatóknak, báloknak, kisebb vagy nagyobb rendezvényeknek." További infó: www.spooncafe.hu
Köszönet továbbá a Csonkagroup-nak a Stölzle poharakért.
A Csonkagroup-ról: "A Csonka és Fiai Kft 2006-óta foglalkozik a Stölzle-Lausitz cég kristálypoharainak magyarországi forgalmazásával. Az évek során hobbiból igazi üzlet lett és 2009-ben már több mint 100.000 db pohár került értékesítésre Magyarországon. A kristálypoharak jól illenek a Csonkaroup portfóliójába, melyben csak Európában gyártott, kíváló minőségű üvegek foglalnak helyet. Hotelek, gasztronómia, italgyártók és borosgazdák profitálnak a Stölzle poharaiból. A Stölzle Lausitznál évente ca. 30 millió poharat gyártanak és értékesítik az egész világon." További infó: www.csonkagroup.com
***
 
 
Winelovers borok az olvasás mellé