Megvan tuti recept a kánikula elviselésére!

Polyák Dóra
2015. augusztus 14., 14:40


Ismét boros rendezvénynek biztosított nagyszerű helyszínt a Zsófia rendezvényhajó. A Borjour Borhajónál nincs is jobb program egy forró nyári estén, hiszen a dunai panoráma mellett 12 pincészet borait kóstolhatták a vendégek.
Megvan tuti recept a kánikula elviselésére!
Péntek este fél 7-től a Petőfi téri kikötőben a hajó fedélzetén gyülekeztünk és a jégbe hűtött habzó és üde fehérborokkal hűsítettük magunkat. A villányi Linbrunn Pincészet 2014-es fehér Pinot Noirja technológiai különlegességével szépen nyitotta meg az estét. Aromatikájában a fehér húsú gyümölcsök és a virágok követik egymást. Teste könnyed, de arányos, jó szerkezeten alapuló bor. Kissé határozott savait, némi mineralitás erősíti. Igazi beugró tétel.
 
Ezután nagyon jól esett a szekszárdi Fritz Borház Kékfrankos rozéja, ami az este egyik legkedveltebb borának bizonyult. Friss gyümölcsösség a fajtára jellemező jegyekkel, könnyed testtel, lendületes savakkal. Igazi felüdülés ebben a melegben!
Időközben, mire a nap a Budai Vár mögé bukott a hajó is megtelt, és a vízen megcsillanó utolsó sugarak között kifutott a Dunára. Nem mindennapi látvány és élmény a Dunán hajókázva, boros pohárral a kézben megcsodálni a naplementében úszó várost. Ekkor már poharunkba is kicsit izmosabb tételek kerültek. Az Anonym Pince Szinkópa fantázianévre hallgató, battonage technológiával készülő chardonnay-ja nyolc hónapot töltött fahordóban. Így a gyümölcsösség mellett a hordó fűszeressége és a finomseprőből származó krémesség dominál ebben a telt kortyú, hosszú lecsengésű borban.
 
Megvan tuti recept a kánikula elviselésére!
 
Indulást követően a Margit-híd felé vettük az irányt és a sötétedéssel egyre inkább a borokra került a hangsúly, na meg a felkapcsolódó fényekre. Ahogy haladtunk a kivilágított nevezetességek mellett, úgy kóstoltuk az Anonym Pince, ax win(e)motion, Fritz Borház, Jammertal, Lantos Borház, Lénárt Pince, Linbrunn Pincészet, Twickel Szőlőbirtok, Vincellér-Ház borait. A borok mellett a Sonkamester és a Tour de Zsokolat tette teljessé a gasztroélményt.
 
Átsiklottunk a Lánchíd alatt, megcsodáltuk a Budai Várat és a Parlamentet, persze mindenhez köthető egy-egy kóstolt bor, egy találkozás, egy beszélgetés a borásszal. Visszafelé a Szabadság híd és a Műegyetem fényei mellett jutottunk el a Twickel Szőlőbirtokhoz, ahol két kiemelkedő bort kóstoltunk.
 
Az első a pincészet prémium szortimentjének, a Gróf Zichy borcsaládnak a 2011-es merlot-ja, de ami nálam az est csúcsbora címet kapta, az a 2012-es Kajmád cabernet sauvignon. Jellegzetes szekszárdi karakterű, meleg tónusú, nagy testű vörösbor, illatában az érett sötét bogyós gyümölcsöket és a szilvát a szép hordóhasználatból származó jegyek egészítik ki. Kóstolva a korty tartalmas, sűrű szövésű. A közepesnél nagyobb test összhangban van a magas alkohollal és a meghatározó tanninszinttel. Szép szerkezeten alapuló bor, hosszú utóízzel, melyben jelentős fejlődési potenciál rejtőzik.
 
Megvan tuti recept a kánikula elviselésére!
 
Ezek után még egy, meglepetés kör következett, ismét északra, így a Parlamentről és a Várról elkészülhettek az éjszakai fotók is. Közben jól eső érzéssel kóstoltuk még a hátramaradt ismeretlen borokat.
 
Bár a Borhajó nem újdonság már, de még mindig a lehetőlegjobb program, hogyha ilyen kánikulában szeretnénk bort kóstolni. Augusztus 20-án tüzijátékkal is gazdagodik az múgy sem utolsó látvány, ismételhetünk a hajón, vagy a Locavore Étterem panorámateraszán.