Ripka Gergely: Ez a siker legalább annyira Tokajé, mint az enyém

Geri Ádám
2021. március 17., 09:00


Negyedik kiadásához érkezett a Tokaj Guide, miközben a harmadik éppen egy rangos nemzetközi elismerés kapujában várakozik. Ezekről beszélgettünk a kiadvány szerzőjével, a jelenkori Tokaj egyik legjobb ismerőjével.
Ripka Gergely: Ez a siker legalább annyira Tokajé, mint az enyém

Nagyjából egy éve szereztem tudomást ennek a díjnak a létezéséről. Felkerestem a szervezőket, hogy kiderítsem a nevezés feltételeit. Mindenek előtt kérték, küldjek egy példányt, amit aztán a tavaly tavaszi szemlébe betettek. Ez volt az első rosta, bekerültem a több száz címet tartalmazó mezőnybe, amit most januárban szűkítettek, a többi mellett az európai boros kategóriában is, 4 döntősre. A győztest június 5-én hirdetik ki Párizsban. Éppen azért magyar és angol nyelvű a kalauzom, hogy általa a nemzetközi közönség is megismerhesse a borvidéket, hogy minden Tokaj iránt érdeklődő ember számára valóban használható segítség legyen. Ez a jelölés tehát legalább annyira Tokajé, mint az enyém.
 

A Guide 2014-es első kiadása óta deklarált cél a külföldi közönség megszólítása. Eddig mennyire sikerült betöltenie ezt a szerepet?
 
A szerzői gondozásban születő, szabad és független könyvnél két éve jutottam el oda, hogy csak ezzel foglalkozom. A hazai terjesztést a Scolar kiadó intézi, én pedig a saját csatornáimon túl a nemzetközi térnyerésért dolgozom. Az instagramon 85%-a külföldi a TokajGuide 11 ezer organikus követőjének. Hetente kapok egyéni rendeléseket a világ minden országából, és noha ez még ma is töredéke a teljes eladásnak, mégis jól példázza, hogy Tokaj még mindig erős hívószóként hat, érdekli az embereket és szeretnének tájékozódni róla. Régóta tervezem, hogy ha lesz erre forrás, appos és webes felületen is megjelenítem, bár úgy látom, hogy a lényeg, vagyis az értékes, komplex „adatbázis” könyvformátumban is világszerte érdeklődésre talál a fogyasztók körében.

Már előjegyezhető kedvezményesen a 2021-es negyedik kiadás, amit április 9-től vehetnek kezükbe a borrajongók. Milyen újdonságokra számíthatnak?

A kalauz korábban szándékosan nem vagy alig tartalmazott borleírásokat, valahogy averzióim voltak vele ebben a műfajban. Közben a Tokaj Magic eseményeken mégis annyi fantasztikus borélményben volt részünk az elmúlt bő két évben, hogy idén ezekből is merítettem. A legendás 1999-es és 2000-es évjárat aszúi mellett például egyszerűen nem lehet elmenni szó nélkül, ahogy a Csontos vagy épp a Rány-dűlő gyönyörűen érő száraz borai mellett sem. Az idei kiadás a Tokajért dolgozó nőknek lett dedikálva, ezért van benne egy mélyinterjú Caroline Gilbyvel és Bodó Judittal. Számos látványos infografikával, térképpel bővült még a kötet és azt se felejtsük el, hogy 30 újabb pincészet is helyet kapott, így most már összesen 150 borászat ismerhető meg a kötetben.

Ki nem esett senki a régiek közül?
 
Csak megszűnés vagy névváltoztatás miatt került eddig sor ilyenre. Alapvető szerkesztési elv, hogy a csillagos „nagyokon” túl ne csak a legjobbakról szóljon ez a könyv, kapjon benne helyet bárki, aki a minőséget képviseli – és nem csak borászatok. Lehet, hogy egy-egy pince vagy sajtműhely még az útja elején jár, vagy a minőség csak egy-egy tételben ölt testet, de az méltón megjeleníti a borvidéket. A mai, elismert csillagos pincék is sokszor ugyanígy indultak. Lássa hát mindenki és ők maguk is, hogy részét képezik a közösségnek, a kicsit talán túl sokrétű tokaji egésznek, és talán lássák azt is, hogy a saját kereteiken belül milyen irányban tudnak tovább fejlődni.

Két éve a Winelovers Tokaj márciuson debütált a könyved, ilyen nagyszabású rendezvény most értelemszerűen szóba sem jöhet. Lesz azért valami kisebb premier helyette?

Április 8-án lesz egy 6 tételes online kóstolóval egybekötött „titkos” bemutató maximum 30 szerencsés Tokaj-rajongóval, és rá egy napra a Borkollégiumban egy kis létszámú valós premier is. Mindkettőn a kalauz csillaggal kiemelt pincészeteinek boraival koccintunk az érdeklődőkkel. Április 9-én indul a könyv könyvesbolti és nemzetközi terjesztése is.
 
Ripka Gergely: Ez a siker legalább annyira Tokajé, mint az enyém
 
Mi változott a borvidéken a legutóbbi, 2019-es kiadás óta? Hogyan érintette a COVID és az, hogy a legnemesebb borának, az aszúnak az első számú vásárlói, az éttermek bezártak?

Rengeteg kérdés merült fel a járvánnyal Tokaj és a vendéglátás körül, és őszintén bízom benne, hamarosan magunk mögött tudhatjuk ezt az időszakot. Itt most azon múlik minden, ki meddig bírja tartalékokkal. Azok vannak a legsebezhetőbb helyzetben, akik ténylegesen a borból élnek, azaz nincs máshonnan jövedelmük. Közben a borvidéknek a COVID nélkül is akad épp elég régóta megoldandó feladata, folyamatosan keresi a helyét a világ piacain. A borok, a minőség készen állnak számos pincében, de még mindig erősödni kellene a követhető árképzés, a nemzetközi marketing és a jól súlyozott kommunikáció terén, ezekhez értő szakemberekkel. A borvidék megtartó ereje és általános társadalmi problémái is nyugvópontra juthatnának. A járványhelyzeten túl az elmúlt évek legfontosabb változását a három közösségi feldolgozó megnyitása hozta. Ez sokaknak hatalmas esély, hisz ezen eszközök és módszerek segítségével azok is korrekt minőségű borokat tudnak készíteni, akiknek eddig esze ágában nem volt saját borral bíbelődni. Ráadásul mindezt a saját techológiába való befektetés nélkül, míg mások évtizedeken át invesztáltak abba, hogy fejleszthessék a saját pincészetüket. De a két modell nyilván más és más árképzést jelent. Sok új szereplő jelent meg tehát Hegyalján szép minőséggel, így sokszínűbbé válik a borvidék, ami a hozzám hasonló kincsvadászok számára izgalmas, a piacon pedig új folyamatokat indíthat el, amiről kevés szó esik. Vajon kik tudnak életben maradni, pláne a jelenlegi helyzetben? Egyelőre csak találgatjuk, hogy csapódik le mindez, milyen irányba alakítja az összborvidéki képet.

Hogyan befolyásolja a te munkádat a COVID. A Tokaj Guide legújabb kiadásának nyomdába küldése után most a már említett kóstolóknak kellene következniük... Mi van helyette?

Gyakorlatilag az online jelenlét maradt, például az április 8-ihoz hasonló eseményekkel. Januárban elindult az angol podcastom TokajMagic néven, ezen kívül napokon belül live adásokat fogok tartani angol nyelven Tokajról és a világ más borairól, pezsgőkről, borkóstolási tippekkel, trükkökkel a saját, előfizetős youspired csatornámon. Bele kell kóstolni ebbe is, de szerintem az fog tudni talpon maradni, aki képes a komfort zónáján kívüli, új csatornákon működni. Ehhez mindenkinek kitartást, kreativitást és kellő bátorságot kívánok.
Winelovers borok az olvasás mellé