Tíz juniborász, húsz junibor a DiVinoból

Füle Brigitta
2016. november 30., 20:20


Telt házzal robogott a Junibor Újborkóstoló a DiVino Gozsduban éppen két héttel ezelőtt. Sok-sok fiatal borász hozott még több és még fiatalabb borokat, ezek közül válogattunk most nektek.
Tíz juniborász, húsz junibor a DiVinoból
Fotók: DiVino Gozsdu / Junibor
 
A Junibor a fiatal borászok egyesülete jelenleg több mint harminc tagot számlál az ország minden tájáról. Új boraikat most már hagyományosan minden ősszel a budapesti DiVino Gozsduban mutatják be egy kóstolón. Sajnos nem tudtunk mindegyiküknél kóstolni, de tíz tippünk tuti van és az évjáratról is megtudtunk ezt-azt.
 
1. Frittmann Peti, Soltvadkert
Peti vblogjában jelentette be, hogy három bort hoz a kóstolóra, de akkor még csak az Irsai Olivért és a Rosé Cuvée-t árulta el a nagyközönségnek. Kíváncsian vártam mi lesz a harmadik bor!  Végül a borvidék egyik új felfedezettjét hozta el nekünk, a Nérót, mely rozéként kiválóan megállja a helyét. Korai érése miatt az elsők között tud megjelenni az újborok között. Második éve foglalkoznak ezzel a fajtával. A Néro bora rendkívül intenzív, málnás és epres illatvilággal bír, mellé gazdag,  gyümölcsös zamat párosul. A szőlőből származó zamatok dominálnak a borban, reduktív technológiával készült. Az idei Irsai Olivér is azonnal belopta magát a szívembe a maga zöldfűszeres, lime-os ízével. 

Az idei évjárat hűvösebb volt, így zamatgazdagabbak a Frittmann borok. Sajnos nem kerülte el a szőlőiket a tavaszi fagy, a májusi jégeső és a szeptemberi esőhullám sem. "A sok kihívás ellenére a szőlőink igazi túlélők! Úgy gondolom, hogy egy nagyon tisztességes évjáratot tudhatunk magunkénak 2016-ban, ami még tele van meglepetésekkel."
 
2. Vesztergombi Csaba, Szekszárd
"Kivételesen jó időjárás jellemezte ezt az évet, könnyű volt megválasztani a szüreti időpontot is. A szőlőben a cukorfok megfelelő volt." Csaba a Királylángot hozta el nekünk a DiVinoba, ami 15% cserszegi fűszeres és 85% királyleányka. Könnyű nyári bor. A cserszegiből kap illatot, pont annyit amennyi kellemessé teszi. A cserszegi pedig a fűszer hozzá.
 
Tíz juniborász, húsz junibor a DiVinoból
 
3. Hernyák Tomi, Etyek
A Junibor Egyesület elnöke zöldveltelinit és sauvignon blanc-t hozott el a kóstolóra. Mindkét fajtával foglalkozik már évek óta, a borászat vezető fajtái. A zöldveltelinit októberben szüretelték, egy szép szeptember után, így egészségesek voltak a szőlők. A zöldveltelini bora fahordóban erjed, battonage technológiával készül, májusban fog palackba kerülni. A sauvignont négy héttel később szüretelték, az október eleji esők után. Bora februában kerülhet majd palackba. 
 
4. Kamocsay Ákos, Mór
Móron a májusi fagy és a júliusi jég sem kerülte el a szőlőket, de a chardonnay és rajnai rizling fajtákból szép szőlőket szüreteltek a Kamocsay birtokon, Ákos ezért ezekből hozott nekünk hordómintát. A chardonnay-t fahordóban érleli, battonage technológiával. A borban egyelőre hordó karaktere dominál, később a fajta gyömölcsössége fogja megadni a bor kifinomultságát. A másik bor, a Rajnai Rizling tartályban erjed, battonage technológiával, még nincs palackozva. Perge savak, egyenes stílus jellemzi. A móri fehérborok érleléssel még jobbak lesznek!
 
5. Bussay Dóri, Zala
Zalában az időjárás idén kedvező volt, elkerülte a Bussay szőlőket a fagy. Arra a kérdésre, hogy idén milyen volt a szüret, Dóri mosolyogva azt válaszolta: "Több területünk van pinot noir, és az egyik területen át kellett válogatni a szőlőket. Mondtuk az asszonyoknak, hogy hozzanak szemüveget a szüretre!" Majd hozzátette: "Biztos, hogy különleges bor lesz belőle!
 
Hogy mennyire különleges, azt mi is kipróbálhattuk, hiszen Dóri ebből a Pinot Noirból hozott nekünk hordómintát. Újbor, még fejlődnie kell. 500 literes fahordóban érlelődik 8-10 hónapig. Még most megy benne az almasavbomlás. A Bussay család egyébként 2008 óta foglalkozik pinot noir fajtával, 2010 óta van forgalomban ilyen boruk. A hordalékos talaj miatt nagyon szép piros  bogyós gyümölcsök, meggy, cseresznye jelennek meg a bor ízében. Dóri azért nem teszi a pinot-t új fahordóba, hogy ez a gyümölcsösség megmaradjon. 
 
Tíz juniborász, húsz junibor a DiVinoból
 
6. Miklós Csabi, Mór
Királyleánykát és Ezerjót hozott nekünk. Az Ezerjót jó beltartalmi értékek jellemzik, 13,5-ös alkoholfokkal. A Királyleánykának pici maradékcukra van, ami jól áll neki. 400 literes fahordóban spotán erjeszti. Most nagyon kedves, behízelgő, jó ivású bor volt.
 
7. Jekl Flóra, Villány
Nehéz évjárat volt ez a villányi borászatnak, mert sok volt az eső, a szüreti időpontot sem volt egyszerű megválasztani. Viszont jó savgerincet adott a boroknak. Flóra is két bort hozott nekünk a kóstolóra. A Primót, mely egy tartályban erjedt, könnyű bor. Kadarkát, shirazt és pinot noir-t tartalmaz. A portugieser fajtával 20 éve foglalkoznak. Ennek idei verziója is egy könnyen iható, tartályban erjedt bor.
 
8. Kovács Tomi, Csopak
Tomi két bort hozott nekünk a Szent Donát Birtokról, kis talajmintákkal is készült, hogy a lelkes borértők láthassák, milyen talajon terem az olaszrizlingje és a furmintja. A furmint márga talajon terem, így Márga névre hallgat. Az olaszrizling fantázianeve a Slikker, mivel a termőterület a 19. században a Slikker családé volt. Egyébként Csopakon a jégverés megtizedelte idén a szőlőket, 1/3-ad termést elvitt.
 
Tíz juniborász, húsz junibor a DiVinoból
 
9. Kis Tomi, Somló
Kis Tomi Somlói Vándortól az idei Juhfark hordómintát kóstolhattuk meg. Szeptember végén szüretelte, a májusi jég sajnos nem kerülte ezt a szőlőt. 12,5-es alkohollal, tavaszig fog érni az 5 hl-es barrique hordóban. Jővő nyáron kerül forgalomba.
 
10. Gere Zsolt, Villány
Zsolt is két bort hozott Villányból, amik Márton napra már elkészültek. A Primadonnát, mely ottonel muskotály, egy könnyű, illatos bor, kifejezetten fiataloknak szánja. A másik bor, a Portuguiser szintén könnyű, rubinvörös. 
 
2016 nehéz évjárat volt Zsoltéknál is, tavaszi fagy volt április 26-án, ami a kékfrankost viselte meg leginkább. Miközben kérdezgettem Zsoltot, odalépett hozzá egy hölgy, hogy szerinte az este bora a Primadonna, és hogy vásárolna belőle. A hölgy megnyugatására Zsolt elmondta, hogy már forgalomban van.
Winelovers borok az olvasás mellé