"2017 egy legendás évjárat lesz"

Borászportál
2017. december 08., 08:00


Butella László személyében új borászt köszönthet a Tokajicum Borház. Laci szerint – aki 2016 augusztusában igazolt át a pincészethez – a csapatmunka, a folyamatos fejlődés és a dűlőszelektált furmintok zászlóra tűzése a siker legfontosabb kulcsai. Azt is elárulta, hogy a 2017-es évjárat egy igazi legenda lesz. 
\
"Pályafutásomat édesapám oldalán kezdtem. Amióta az eszemet tudom, azóta foglalkozik a családunk szőlővel, aktívan viszont 16 éves koromban kezdtem el a szőlőmunkát, ami az egyik legfontosabb eleme a jó boroknak. Édesapám azt mondta, ha a dolgozók 100%-ot nyújtanak, akkor nekem legalább duplát kell, hogy motivációt adjak nekik! Ezután a Pajzos-Megyer sárospataki Rákóczi Pincéjében folytattam a munkát, majd a Royal Tokaji Borászati Zrt. sorait erősítettem Áts Karcsi oldalán nyolc évig; itt mint minőségellenőr és laborvezető dolgoztam, onnan pedig egyenes volt az út a borászkodás felé, amit már hat éve művelek.”
 
Bár a Tokajicum pincészet zászlóshajójaként egyértelműen a dűlőszelektált furmintot tűzte ki, de az elkövetkező évek tervei között a muscat blanc, azaz a sárgamuskotály is stratégiai helyet foglal el. Ez a szőlőfajta alkalmas arra, hogy üde gyümölcsösségével, jól érthető karakterével azok is azonnal megkedveljék, akik életükben először fogyasztanak tokaji száraz bort.
 
 
"A borászati technológiát folyamatosan csiszolni kell; fejlődni, és nem egy adott séma szerint dolgozni" – folytatta László. "Minden évjárat más, minden évvel tapasztaltabbak leszünk, de sosem szabad semmibe venni elődeink kitaposott ösvényét! Igyekszem mindig a maximumot kihozni magamból és együtt lüktetni az évjárattal, ami talán a borokban is érezhető. A Tokajicumnál azért dolgozunk, hogy Tokaj-Hegyalja méltó helyét foglalja el a világ bortérképén, ezért is igyekszünk olyan borokat készíteni, amelyekkel nem csak magunkért, hanem a jövő nemzedékért is dolgozunk.”
 
Laci rövid interjúnkban elárulta, hogy a 2017-es évjárat egy „legenda” lesz, állítása szerint tíz éve nem volt ilyen szép évünk. "Nagyon kellett már ez, szinte megpezsdült minden ezen a kis borvidéken! Úgy gondolom, hogy minden bort el tudtak készíteni a pincészetek, amit szerettek volna – így mi is! Elégedett vagyok a minőséggel és a mennyiséggel egyaránt. Már csak egy dologért aggódom: 2016-ban sikerült jégbort készítenünk, mert ideális időjárásunk volt, és ezt most is megkockáztatjuk."
 
\
 
A Tokajicum Borház termékpalettája egyébként kimondottan szélesnek mondható: újboroktól a hosszan érlelt borokig kínálnak finomságokat a tokaji borok szerelmeseinek. Előbbiek kedvelőinek a gyümölcsös, friss, száraz Holdvölgy dűlőszelektált Sárgamuskotályt, a Zempléni Sauvignon Blanc-t, vagy a Darázskő Furmintot ajánlják, ami mindössze féléves érlelés után került palackba. A Mandulás és Királygát Furmint ezzel szemben ásványos, prémium tételek, amik hagyományos hordós érlelést követően palackban is hosszasan érlelődtek. Igazi különlegességük még a tavaly decemberi szüret eredményeképpen született jégboruk, de az édes borok kedvelői találnak késői szüretelésű tételt, édes szamorodnit és különféle aszúkat is. 
Winelovers borok az olvasás mellé