A dűlő, amelyet „maga az ördög szántott”

Bognár Attila
2014. december 30., 14:13


Villány egyik legkiemeltebb területe az Ördögárok-dűlő, melyből egyre szebb, komolyabb, nagy potenciállal bíró borok kerülnek ki. De mit kell tudni erről a területről és borairól?
A dűlő, amelyet „maga az ördög szántott”
Az Ördögárok-dűlő
Az Ördögárok Villány legjobb, legfrekventáltabb dűlői közé tartozik, gyakorlatilag egy déli kitettségű völgykatlan, amely a borvidék legnagyobb hőösszegű területe. Kb. 60 hektár nagyságú, részben Villányhoz, részben Nagyharsányhoz tartozik. Az Ördögárok (Teufelsgraben)- dűlő neve egy nagyharsányi mondára utal, amely szerint a hegyek között futó árok, illetve völgy úgy keletkezett, hogy azt maga az ördög szántotta. Művelése nagyüzemi keretek között nem volt megoldható, ezért a 70-es években a termelésből kivonták, és erdőt telepítettek rá. Azóta viszont itt valósult meg az utóbbi évtized egyik legnagyobb telepítési programja, hatalmas meliorációs munkával.
2001-ben fogott össze hat borász és kezdte meg a terület helyreállítását és újratelepítését. Mivel a terület igen meredek (20-25%), egyes helyeken nem volt megoldható a hegy-völgy irányú telepítés. Itt teraszok kialakítására volt szükség. A terület 150 és 250 méter közötti tengerszint feletti magasságban helyezkedik el. A szőlőfajtákat tekintve a francia fajták dominálnak (cabernet franc és sauvignon, merlot), de találni benne kadarkát és portugiesert is. Elképesztő és igencsak költséges telepítési munkákat végeztek, és a munka gyümölcse most kezd beérni, hiszen egyre-másra kerülnek forgalomba ebből a dűlőből a csúcsborok.
A talaj a Konkoly dűlőhöz hasonlóan mészköves-dolomitos alapkőzeten elterülő lösz és vörösagyag. A löszhöz egyes helyeken triászkori dolomit, mészkő és juramészkő keveredik. A terület függőleges irányban tagolt, így különböző összetételű talajrétegek figyelhetők meg benne. Mivel az egész gyakorlatilag egy katlanban fekszik, a meleg, magas páratartalmú levegő a völgyben megreked, ezért egyedi mikroklíma alakult ki.
A dűlő, amelyet „maga az ördög szántott”
Teraszok az Ördögárok-dűlőben (Fotó: Gere Attila Pincészete Facebook)
Régen Kadarka-aszút is készítettek itt. Eltérő mikroklimatikus adottságokat élveznek a katlan alján és tetején elhelyezkedő különböző parcellák, így a borok is változatos képet mutatnak. A dűlőnek vannak déli, dél-nyugati és keleti tájolású lejtői is, melyek 20-25% meredekségűek.
Viszonylag kisszámú borász osztozik rajta, Gere Attilának, Günzer Zoltánnak, a Sauska pincének, Bock Józsefnek, Tiffán Edének és Günzer Tamásnak találhatók itt szőlőterületei. Ezek a borászok nem csak a borokat mutatják meg szívesen a nagyközönségnek, hanem dűlőtúrákat, kirándulásokat is szerveznek ebbe a csodás völgykatlanba. Ilyen pl. Günzer Tamásék Ördögárok Kalandtúrája. Ha valaki a borvidéken jár, ezt semmiképp se hagyja ki!
Borok az Ördögárokból
Ördögárok Cuvée 2009 - Günzer Zoltán Pincészete
Klasszikus bordeaux-i cuvée, 60% merlot, 30% cabernet franc és 10% cabernet sauvignon. A pince ikon bora, csak legjobb évjáratokban készül, 2006 volt az első évjárata. Minden második évben van hordócsere, ekkor vegyesen új 500 és 225 literes hordókat használnak. Mély rubin szín közepesnél intenzívebb illatában szeder, áfonya, vanília, füstölt sonka. Kóstolva is fekete bogyós gyümölcsök dominálnak, szeder, áfonya, szilva, kevés lekvárossággal. Erőteljes, masszív bor, egészen szépen kordában tartott tanninokkal és az alkohol (14,5%) sem lóg ki a struktúrából. Komplex izgalmas tétel, hosszú lecsengéssel.
Ördögárok Merlot válogatás 2011, Günzer Tamás
Sötét, mély rubin szín, sokrétű illatában csokoládé, vanília, erdei gyümölcsök, kevés eukaliptusz és karamellás jegyek. 24 hónapot érett új barrik hordóban. Nagyon komoly test, magas alkohol (15%), rengeteg tannin, ami még nem teljesen integrálódott, de egészen tolerálható. Ízében is hordós jegyek és a feketebogyós gyümölcsök dominálnak. Hosszú, komplex utóízzel bíró erőteljes játékos. Ételt kíván, mondjuk egy steak-et. Nagy potenciállal bíró bor, melynél még szükséges a palackos érlelés.
A dűlő, amelyet „maga az ördög szántott”
Merlot szüret az Ördögárokban (Fotó: Günzer Tamás Pincészete Facebook)
Tiffán’s Elysium Ördögárok Merlot 2008
A bor 24 hónapot töltött kizárólag francia kis- és nagy tölgyfahordókban. Feketébe hajó mélyrubin szín, illatában a hordós jegyek mellett a fajtára jellemző gyümölcsök, szeder, szilva, áfonya. Kóstolva testes, vastag, tömény, krémes bor, rengeteg tanninnal és magas alkohollal (15%), de a komponensek szépen egyensúlyozzák egymást, nem él külön életet egyik sem. Elegáns savak, csokoládé, kis kávé, vanília, édesfűszerek, szederlekvár, szilva, kevés dohány. Nagyon hosszú lecsengés, rendkívül komoly, masszív, méltóságteljes bor, igazi nagyágyú.
Sauska pincészet, Ördögárok Kadarka 2012
Színe világos rubinvörös, de a szokásos kadarkás színnél mélyebb. Illata komplex, elsősorban fűszeressége a domináns, fahéj, friss rózsabors, kis szegfűszeg, majd piros bogyós gyümölcsök, aztán némi tejcsokis és tejkaramellás vonal. Érdemes sokáig illatolni, mert mindig más lesz benne a domináns. Kóstolva meggyes és cseresznyés jegyek némi meggybefőtt, szép savakkal, a fajtához képest kicsit erősebb tanninokkal, melyek a 13%-os alkohollal kerek egészet alkotnak. Közepesnél hosszabb lecsengés, kis hordófűszeres dominanciával. Érdekes, egyedi tétel ebből a fajtából.
A borítókép innen származik.
Winelovers borok az olvasás mellé