A két rokon – egy fehér, egy vörös

Borászportál
2017. december 12., 10:53


Ki gondolná, hogy a pinot noir és a chardonnay rokonok? Pedig ez az igazság. Rokonságukból adódóan hasonló talajt és hasonló klímát is szeretnek. Így talán már nem is annyira furcsa, hogy miért döntött úgy az Etyeki Kúria a kétezres évek elején, hogy az elsők között telepít pinot noirt az Etyek-Budai borvidékre, Alcsútdobozra. 
A két rokon – egy fehér, egy vörös
De ne szaladjunk ennyire előre, mert a történet egy kicsit korábban kezdődik. A korabeli írások szerint Etyek és környéke nagy gyümölcstermelő vidék volt, jelentős részt tett ki ebből a szőlőgazdálkodás, adottságait sokan Champagne-hoz hasonlítják. A közeli Zsámbékra már a XII. században betelepült Champagne-ból egy lovag. Így nem is véletlen, hogy a későbbiekben elsősorban a pezsgő alapanyagául szolgáló szőlőket termeltek itt, és hogy a budafoki pezsgőpincék innen szállították az alapanyagot a gyöngyöző italokhoz, ahogy teszi ezt a Törley Pezsgőpincészet is a mai napig.
 

A szintén pezsgő alapanyagként is szolgáló chardonnay-t a nyolcvanas évek elején kezdték hazánkban, így Etyeken is telepíteni. A rendszerváltás után pont az Etyeki Kúria elődje, Báthori Tibor borászata érte el az első nemzetközi sikereket chardonnay boraival. A chardonnay a mai napig az egyik meghatározó bora az Etyeki Kúriának.
 
Egy éjszaka a chardonnay jegyében
 
Az Etyeki Kúria szeretné, ha minél többen mélyebben is megismernék és megszeretnék ezt a sok helyen csak kereklevelűnek nevezett szőlőfajtát és a belőle készült ezerarcú fehérbort. Természetesen lehetőséget is biztosítanak a kíváncsi borkedvelők számára, ezért indították el – számos borászattal és a Bortársasággal karöltve  –  a ChardonnÉJ rendezvénysorozatukat, ahol az ország ismert chardonnay borai mellett neves külföldi borászatok bor- és pezsgő tételeit kóstolhatják a Kúriába látogatók. Jövőre is folytatják ezt a hagyományt, érdemes már most megjegyezni az időpontot: mindig a Szentiván-éjhez legközelebb eső szombat. 2018-ban június 23-án 17-21 óráig várják újra a kóstolni vágyókat. Újdonság, hogy limitált létszámmal chardonnay mesterkurzust is szerveznek majd, 15 órai kezdettel. Mint eddig minden alkalommal, egy fergeteges bulival zárják az estét, és a helyi termelők segítségével egész nap gondoskodnak a borok mellé a finom falatokról.
 
A két rokon – egy fehér, egy vörös
 
Pinot noir, több évre visszamenően
 
Bár az időpontok tekintetében előre szaladtunk, de mentségünkre szóljon, hogy ennek a borsor sorrendisége volt az oka, azaz előre vettük a fehéret. Akkor most következzék a vörös, hiszen a mámoros Szentiván-éj előtt, március 24-én rendezik meg a Kúriánál a már hagyományos Pinot Noir Vertikális kóstolót. Az Etyeki Kúria 2001-ben telepített először pinot noir szőlőt, ami jó döntésnek bizonyult, mert ez a fajta azóta folyamatos elismeréseket hoz a borászatnak. Igényli a meszes, jó vízháztartású talajt, és ahogy ez már rokonoknál szokás, a chardonnay-hoz hasonlóan kiválóan leképezi a termőhelyek közötti különbséget.

A vertikális kóstolón tíz korábbi évjáratot – a legrégebbi tétel 2003-as évjáratú –  valamint öt hordómintát (Kádár, Stockinger, Taransaud, Trust és Fraincois Freres) kóstolhatnak össze az érdeklődők Mérész Sándor, az Etyeki Kúria főborászának vezetésével.

A két rokon találkozik az Etyeki Kúria ünnepi ajánlatában is, együttes megvásárlásuk esetén jelentős kedvezménnyel! 
 
Találkozzon Ön is a rokonokkal, jegyezze elő a két időpontot: 2018. március 24. és június 23.!
Winelovers borok az olvasás mellé