Boltzár, távolságtartás, fake news az alkoholról – 100 éve is megfektette egy világjárvány a vendéglátást

Geri Ádám
2021. január 24., 10:46


Számos hasonlóságot mutatnak a mostaniakkal az 1918-ban kitört spanyolnátha idején hozott, vendéglátóipart érintő intézkedések. Igaz, akkor bónuszként jött mellé még egy kis meglepetés is.
Boltzár, távolságtartás, fake news az alkoholról – 100 éve is megfektette egy világjárvány a vendéglátást
Címlapkép: Pesti Napló, 1918
 
„Reggel fölkeltem, elolvastam a polgármester hirdetményét a spanyol nátha elleni védekezésről és elhatároztam, hogy higiénikusan fogok élni s szigorúan tartom magamat a hirdetmény útmutatásaihoz. Ennek következtében mindjárt le kellett mondanom a reggeliről, mert a kávéházit a polgármester véleménye szerint kerülni kell. Noha háromnegyed órai távolságra lakom a hivatalomtól, arra gondolni sem mertem, hogy villamosra szálljak, mert ott a szomszédok nyálkasziporkái, amiktől a legkomolyabban óv a hirdetmény, könnyen megfertőzhetnek. Gyalog mentem tehát, de a hivatalba mégsem mentem föl, mert ott hatodmagammai vagyok egyszobában és a zsúfolt helyiségekben való tartózkodás a hirdetmény értelmében ártalmas.

Egész délelőtt az utcán sétáltam tehát, ahol ismerőseimet hidegen köszöntöttem, hogy kezet ne kelljen fognom velük, amit a hirdetmény nyomatékosan perhorreszkál. Ebédidőig ilyenformán mindössze tizenegy apprehenziót vontam magamra. Ami pedig az ebédidőt illeti, sajnos, az csak idő maradt, mert az ebéd, amelyet vendéglőben leltem volna elfogyasztandó, ez oknál fogva beleütközött a hirdetmény tiltó rendelkezéseibe.”

1918 október 1-én a Magyarország című lapban megjelent rövid írás kissé karikírozva, ám annál találóbban mutatja be az akkor még jobbára spanyol járványként emlegetett betegség hazai megjelenése utáni állapotokat, az aktuális rendelkezéseket, és hogy azokat hogyan élték meg az emberek. A szerző is utal rá, a fővárosban a spanyolnáthára vonatkozóan ekkor még csak egy szeptember 29-én közreadott ajánlás volt érvényben, amiben „tekintettel arra, hogy a tapasztalat szerint ott lép fel, a hol sok ember sűrűn egymás mellett tartózkodik, a polgármester felhívja a főváros közönségének figyelmét, hogy a vasutat és villamost csak a legszükségesebb esetekben használja, színházat, orfeumot, kávéházat, mozit, vendéglőt, templomot, imaházat stb. pedig lehetőleg ne látogasson”. Ez azonban kevésnek bizonyult a hazánkban végül összesen több tízezer, világszerte pedig több tízmillió áldozatot szedő járvány elleni védekezésben (lásd keretes írás).
 
„Spanyolországban egyre szaporodnak a bélgyulladás esetei, aminek okát nem tudták kideríteni. Madridi távirat szerint a színházak nem tudnak előadást tartani, mert az egész társulatuk beteg. Egyébként is kétséges, vajjon a színházlátogatók száma érdemessé tenné-e előadások tartását, mert a mulatóhelyek a fertőzéstől való félelem következtében egészen üresek.” A fenti hírt a világ számos hírügynöksége átvette, a magyar újságok 1918. május 29-én közölték le. Nagyjából ekkortól számítható a spanyolnátha járvány kitörése, ami 1918 és 1920 között becslések szerint 25-50 millió áldozatot követelt világszerte (ez a Föld akkori lakosságának 3-5 százaléka). A 10-20 százalékos halálozási arányú betegségnél, akárcsak a koronavírus esetében, a szövődményként fellépő tüdőgyulladás bizonyult végzetesnek. Három nagy hulláma volt (bár a harmadik igazából már csak Kínát sújtotta), 1918 őszén, a másodiknál tetőzött, ez terítette le Magyarországot is, nem utolsó sorban az akkor véget érő első világháború frontjairól hazatérő katonáknak köszönhetően. Itthon pár tízezer körülire teszik a halálos áldozatok számát. 1927-ben illetve 1929-ben ismét visszatért, de ekkor már – mondhatni – csak statisztikai hiba volt az éves rendes influenzajárványban. Jóval ezután, 1933-ban sikerült bebizonyítani, hogy valóban influenzavírus okozta, gyors lefolyása miatt sokáig a tüdőpestisre gyanakodtak. 2005-ben egy a fertőzésben meghalt eszkimóasszony megfagyott és épen maradt holttestéből kinyert minta segítségével már azt is meg tudták állapítani, hogy – akárcsak a koronavírust – a spanyolnáthát is a H1N1 törzs okozta.
 
1918. október 5-én, tehát nem egészen egy héttel az ajánlások után és azután, hogy a hónap első három napján a fővárosban 87-en haltak meg igazolhatóan spanyolnáthában, jött a miniszteri rendeletet. Ez korlátozta a mozik, mulatók működését (három előadás helyett csak kettőt engedélyezett, a köztes időben szellőztetni kellett, jegyet pedig csak minden második széksorba adhattak ki), a kávéházakat, vendéglőket, cukrászdákat azonban egyelőre békén hagyta.

Nem úgy a két héttel későbbi fővárosi korlátozások. Az időközben járványbizottsággá átalakult Fővárosi Közegészségügyi Bizottság 19-én ült össze, hogy meghallgassa Dr. Szabó Sándor tisztifőorvos beszámolóját, aki a 12 ezres hivatalos betegszámnak a valóságban majd’ tízszeresét valószínűsítette a 900 ezer lakosú Budapesten. A bizottság a számok hallatán – amellett, hogy azonnali hatállyal 14 napra bezáratott minden iskolát, színházat, mulatót, mozit, megtiltotta sportmérkőzések, társasvacsorák, gyűlések szervezését – szabályozta a vendéglátóhelyek működését is.  A vendéglők, éttermek, kifőzdék, kávéházak, tejivók, kocsmák nyitvatartását este 10 órában maximálta (kivéve a pályaudvarok és vásárcsarnokok környékén találhatókét). A kávéházakat 11 és 13, a vendéglőket 14 és 16 óra közöttre be kellett zárni takarítás céljából, továbbá mindenhol „mosdóberendezéseket” kellett létesíteni a vendégek részére. Az elfogadott már egy felhígult határozat volt, a vitában az egyik bizottsági tag Svájccal példálózva a kávéházak teljes bezárását sem tartotta ördögtől valónak, míg egy másik a 9 órai rolólehúzást indítványozta, emllett a nőket és a gyerekeket egészen eltiltotta volna látogatásuktól.

Boltzár, távolságtartás, fake news az alkoholról – 100 éve is megfektette egy világjárvány a vendéglátást
Forrás: Magyarország, 1918

A döntéshozóknak a vendéglátósokkal szemben tanúsított látványos „vajszívűsége” nem utóbbiak lobbierejében keresendő. Mint azt a bevezetőben bemutatott kis történet is jól illusztrálja, az éttermek, kávéházak akkoriban gyakorlatilag a mindennapi otthoni étkezést váltották ki. A Kecskeméti Újság október 22-i javaslata például, miközben a városatyákat a nyilvános helyek bezárására szólítja fel, a vendéglőknek egérutat adna oly módon, hogy „csakis a törzsvendégeknek szabad ételeket kiszolgáltami, akiknek természetesen nincs módjuk, meg alkalmuk máshonnan ételt beszerezniök”.
 
1927-ben rövid időre és jóval kevesebb áldozatot követelve visszatért Magyarországra a spanyolnátha. Akkor már jóval nagyobb rutinnal „fogadták” a politikusok is, a vendéglátásra vonatkozó rendeletnél a záróra előbbre hozása mellett a kávéházak és éttermek zsúfoltságát azzal is igyekeztek megszűntetni, hogy minden második asztalt kivitettek a helyiségekből.

A november elejére tervezett lazítást a továbbra is kitartó spanyolnátha végül nem tette lehetővé, elsején azonban egy napra így is felfüggesztették a „boltzárat”. Az őszirózsás forradalom után Károlyi Mihály miniszterelnökké történő kinevezése alkalmából „a Nemzeti Tanács utasítására a főváros tanácsa elrendelte, hogy a színházak, mozik és mulatóhelyek holnap díszelőadást tartsanak (...) a kávéházak és a vendéglők zárórája kizárólag a holnapi napra 12 óra.” Kevés tulajdonos élt azonban csak a lehetőséggel – von mérleget a Világ című újság –, miután az illetékesek a hosszabb nyitvatartás mellé alkoholtilalmat is bevezettek, „ami elvette a mulató emberek kedvét”. November 3-án aztán az egész országra kiterjesztették a szesz kimérésének tilalmát. Ennek vajmi kevés köze volt a spanyolnátha elleni küzdelemhez, sokkal inkább az igencsak hektikus politikai ősz lezárását célozta, mint azt a kihirdetéséhez fűzött kommentár („a miniszterelnök elrendelte, hogy a rendet minden irányban tartsák fenn”) is jelzi.
 

Egy hónappal később Batthyány Tivadar belügyminiszter valamelyest visszavett a szigorból. „Vendéglői iparral rendelkező üzletekben ezentúl szabad lesz az étkezések ideje alatt déli 12-3-ig és este 7-10-ig, de csakis étkezésekhez, személyenként három deci bort, vagy három deci sört kiszolgáltatni. Pálinkát és egyéb égetett szeszesitalokat kimérni ezentúl is tilos, csupán teához szabad adagonként egynegyed deciliter rumot kimérni” – szólt a parancs. Sovány vigasz volt ez az érintetteknek, akik továbbra is nehezményezték, hogy „mig a füszerüzletekben szabadon árusithátják a palackozott borokat, mig a pályaudvaron akószámra mérik a bort bárkinek", addig ők csak súlyos megszorításokkal tehették ugyanezt. 1919. januárban, a kötelező zárórának a fűtőszénhiány miatti újabb, este 9-re történő előrehozatala volt az utolsó csepp a pohárban. A vendéglősök végső elkeseredésükben háromnapos sztrájkot lengettek be, valamint a legendás Gundel Károllyal az élen küldöttséget szalajottak Károlyihoz. Kevés sikerrel. Sem a tárgyalás, sem az arról tudósító egyik újság víziója, miszerint Budapest is hamarosan az ezernyolcszáz vendéglőjét bezárni kényszerülő Bécs sorsára juthat, nem rendítette meg az akkor már a köztársasági elnöki poziciót betöltő politikus álláspontját.

Mivel a koronavírushoz hasonlóan a spanyolnáthánál is felmerült az alkohol jótékony hatása, az élelmesebbek (amikor lehetett) ezt meglovagolva próbálták kompenzálni a korlátozásokból eredő veszteségeiket. „Ha meg akar menekülni a spanyolnáthától, úgy igyon szerémségi vörös óbort. Kapható a Nagyvendéglőben”– olvasható egy korabeli kiskunhalasi hirdetésben. Különösen elöl jártak ebben a konyakgyárak: a budafoki Dékány és Keglevich, valamint a világosi Marty-Medicinal „ajánlatos spanyolnátha ellen” és hasonló szövegezésű reklámjai olykor szó szerint egymást érték a korabeli lapokban.
 
Boltzár, távolságtartás, fake news az alkoholról – 100 éve is megfektette egy világjárvány a vendéglátást
Forrás: Borsszem Jankó, 1918

Valószínűleg keringtek még ennél is meredekebb, tudományosan persze rendre megcáfolt, „ajánlatok". Erről tanúskodik a Pesti Napló 1918-ban publikált, igencsak felfokozott hangvételű írása: „Ne csináljunk hát elméleteket, ne okoskodjunk és ne hencegjünk és ne magyarázzunk – ne fedezzük fel, hogy aki két liter forralt bort megiszik, az tíz éven belűl nem kaphatja meg a spanyolt...” Az italmizériának és a főként alkoholkimérésből élő helyek (mindenek előtt a „korcsmák") agóniájának aztán nem az 1919 tavaszára csillapodó spanyolnátha, hanem Károlyiék bukása és a Tanácsköztársaság őket követő vezetői vetettek véget, akik március 21-i hatalomra kerülésük után a második intézkedésükkel teljes országos szesztilalmat léptettek életbe.
Winelovers borok az olvasás mellé