Borok, évjáratok, isteni gondviselés 2. rész

Ribáry Manuéla
2017. április 07., 17:43


A Garamvári Szőlőbirtok egyike azon vállalkozásoknak, amelyet a mai napig a régi, családi összefogásból kovácsolódott filozófia jellemez. Interjúnk során Vencel szakértelme mellett Baranyai Péter főborász, Bari István szőlészeti vezető és Wlasitsch Andrea, a Garamvári Kft. budapesti ügyvezetője is megosztotta velünk, milyen örömök, kihívások jelentkeznek a mindennapi munka során.
Borok, évjáratok, isteni gondviselés 2. rész
Az interjú első részében borokról, fagykárokról és a Garamvári Szőlőbirtok hagyományairól beszélgettünk. Most pedig jöjjön a várva várt folytatás!
 
Jól tudjuk, hogy szerencsére azért akadtak olyan szőlőfajták, amelyek még ebben a furcsa évjáratban is szépen muzsikáltak?

Így igaz: szép borokat sikerült préselnünk a 2016-os irsaiból, a muskotályból és a szürkebarátból, és nem okozott csalódást új kedvencünk a kékszőlők közül, a cabernet franc sem. Ez utóbbi bizonyította, hogy jó klíma és jó talajviszonyok közepette a magyar időjárási körülmények között is képes beérni, mi több: még egy mostoha évjáratban is finom, jól iható bort lehet belőle készíteni.

A cabernet franc tehát az aktuális kedvencük?

Így van, dacára a nagy szerelmünk, a merlot iránt érzett múlhatatlan rajongásnak. A cabernet franc egyelőre kis mennyiségben, mindössze 3 hektáron található fajtáink között, de máris megköveteli magának a megkülönböztetett figyelmet különlegesen bársonyos, harmonikus, finom bora miatt. És bár a legutolsó kedvenc évjáratunk a 2015-ös volt, az aktuális topkedvencünk a 2016-os cabernet franc.
 
A fogyasztók tapasztalhatnak néhány változást a Garamvári termékpaletta külcsínében: miközben tavaly a pezsgők mentek komoly arculat- és brandváltáson keresztül, az idén a borok ideje érkezett el. Miért volt szükség új címkékre?
 
Cégünk tavaly ünnepelte alapításának 25 éves évfordulóját
, ami önmagában komoly múltnak számít hazai viszonylatban. Az elmúlt években sok jó minőségű termék hagyta el a pincénket, mindegyik a maga korának megfelelő külsővel, csomagolással. A dizájntrendek azonban folyamatosan változnak, mi több: az áruházak polcait figyelve, mostanság egyre gyorsabbá vált ez a változás. Nem gondolom, hogy ez lenne az egyetlen megoldás ahhoz, hogy mindig frissnek és fiatalosnak tűnjünk, ugyanakkor azt is észre kell venni, hogy most van ideje a megújulásnak.
 
 
Ehhez tartozónak érzem az elmúlt évtized fáradozásait, azt a rengeteg munkát és pénzt, amelyet arra fordítottunk, hogy rendbe tegyük az ültetvényeinket. Amit lehetett, felújítottunk, több területet újratelepítettünk, olyan szőlőművelési rendszert honosítottunk meg, amely magas minőségben képes megfelelő mennyiségű termést hozni. Kialakítottuk továbbá azt a fajtaösszetételt, amely a legjobban képviseli a balatoni mikroklíma és földterület sajátosságait, ízvilágát, ugyanakkor igazodik a külföldi és a magyar vevők igényeihez. Arra is törekedtünk, hogy magas minőségű pezsgőink alapborát mind a fajtát, mind a szőlőalapanyagot tekintve saját szőlőből tudjuk biztosítani, hisz gondolnunk kell arra, hogy legyen terünk majd később is a változtatásra, az újításra.
 
Borok, évjáratok, isteni gondviselés 2. rész
 
Mi adja a Garamvári brand erejét?
 
A brandünk erősségét, igazi súlyát a termékeink minősége adja.
Ebből adódott aztán az, hogy a brand egészét egységessé, talán könnyen átláthatóbbá tegyük. A folyamat végighalad a vezértermékeken, a Garamvári pezsgőkön, a közönség által kedvelt, rendkívül jó ár-érték arányú Kócsagos sorozaton, érinti a válogatott, dűlőszelektált, Prémium birtokborokat, amelyeket megújult formában mutatunk be a nagyközönségnek. A címke külsején is hangsúlyt kaptak a nedű születését és erejét meghatározó dűlők, aminek a fekvése és a talaja mind-mind meghatározó egy-egy különleges Prémium tételnél.
 
Borok, évjáratok, isteni gondviselés 2. rész

Hogy alakult ki az új Prémium borcsalád címkéje ?
 
Az új címkék tervezését és az egész arculatváltást a Gramy-H Kft. munkatársaival csináltuk végig, akik teljes szívvel és szakmai odafigyeléssel készítették el a terveket. A cég kreatív igazgatója jó barátunk, aki régóta elismeréssel figyelte a pezsgőink, boraink fejlődését, alakulását. Tudta, miről beszélünk, mit szeretnénk újragondolni, hiszen ismerte a termékeket. Előtte
sokat beszélgettünk arról, mit jelent számunkra a szőlő, a Balaton, a családi vállalkozás
, mit várunk el palackozott termékeinktől. A Prémium szelekció címkéjével  szerettük volna visszavezetni a vásárlót a tőkéhez. Emlékeztetni őt arra, hogyan keres utat magának gyökereivel a kezében tartott pohár beltartalma a dűlők napsütötte, esőáztatta földjében. Majd megtalálva az igazi helyet, hogyan kapaszkodik, éled újjá, hogyan növekszik hozzáértő kezek segítségével. Hogyan fejlődik, hozza azt a gyümölcsöt, amelyből a szüret, a préselés és az érés után az ünnepeink és a mindennapjaink nélkülözhetetlen itala válik.
Winelovers borok az olvasás mellé