Itt vannak a legjobbak a szövetség szerint

Borászportál
2014. december 17., 13:44


Az idei évben először ítélték oda a Par Excellence díjat a legjobb termelőnek, kereskedőnek, vendéglátónak, szakírónak és oktatónak. Az elsimerést a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz) alapította meg, melynek eredményét december 16-án közölték Budapesten.
Itt vannak a legjobbak a szövetség szerint
 
A szövetség folyamatos és szoros kapcsolatban áll a hazai borszakmával már a megalakulásuk, 2011 óta. Így egy olyan díj gondolata merült fel, ahol jutalmazzák azon szakmabeli kollégákat, akik hozzájárultak a borágazat és a vendéglátóipar fejlődéséhez - írja az elemiszer.hu. Az elismerést a tagok szavazatai alapján ítélték oda, ahol figyelembe vették a díjazottak eddigi szakmai tevékenységét illetve, hogy mennyire segítette a Masosz célkitűzéseinek megvalósulását.
Kik a díjazottak?
Termelői kategóriában: Heimann Zoltán, szekszárdi borász. A birtok jó viszonyt ápol sommelier-kkel, és partnernek tekinti őket, valamint nem csak hazai, de nemzetközi szinten is elismert pincészet.
Vendéglátó kategóriában: Gundel Étterem csapata. Ebben az étteremben dolgozott Magyarországon először főállásban sommelier, Malatinszky Csaba személyében, valamint számos hazai pohárnok neve is köthető a helyhez.
Szakíró kategóriában: Alkonyi László. Az első elismert, hazai boros szaklap - Borbarát Magazin - kiadója és főszerkesztője volt. Ezen kívül számos könyv köthető a nevéhez.
Oktató kategóriában: Káli Ildikó. A díjazott több mint tíz éve tanít bortanfolyamokon. Nemcsak oktat, hanem közösséget is teremt, érezhetően missziónak tekinti a minőségi borkultúra terjesztését.
Kereskedő kategóriában: Szalay Péter, az IFDT Kft. ügyvezető igazgatója és tulajdonosa. Cége 1998-tól foglalkozik borkereskedelemmel; a széles import portfólió mellett az elmúlt évtized közepén kezdett magyar borokat is forgalmazni. Az IFDT 2011 óta évente megrendezi a Spirit of Wine portfólió-kóstolót.
Az ünnepélyes díjátadásra 2015. február 22-én, a magyar sommelier bajnokság aznapi döntőjének megkezdése előtt, a budapesti Hotel Corinthia Kávébár Bazár 2015 rendezvényének keretében kerül sor.
 
Winelovers borok az olvasás mellé