Tudj meg többet a hazai Rizling Generációról!

Borászportál
2015. október 07., 13:21


2015. október 10-én szombaton 14 órakor a Nagy Olaszrizling Kóstoló megnyitója keretében bemutatkozik a Balatonfüred-Csopaki Történelmi Borvidék pincészeteit tömörítő szakmai közösség, a Rizling Generáció. A Sofitel Hotelben megrendezésre kerülő sétáló kóstolón 12 tagpincészet olaszrizlingjét meg is kóstolhatják az érdeklődő. 
 
Tudj meg többet a hazai Rizling Generációról!
A Rizling Generáció augusztus elején a Balatonfüredi Borhetek megnyitóján jelentette be megalakulását. A közösség bízik az összefogás erejében, ezért Magyarországon eddig egyedüliként, borvidéki és nemzedéki összetartozás szerint szervezett társulást alapítottak. Hiszik, hogy együtt, bizalommal, tapasztalataik megosztásával előbbre jutnak, mert egyre jobb borokat tölthetnek vásárlóik poharaiba. A Rizling Generáció 25 tagpincészetet egyesít, köztük a legnagyobb termelőktől a kisebb kézműves borászatokig.

A Rizling Generáció céljai:
  • Az egyesületben szinte napi kapcsolatban állnak egymással, így hatékonyabban tudják elvégezni a szőlészeti és borászati, vagy akár a szüreti munkákat. A közös eszközvásárlások, a pályázati- és támogatási lehetőségek, valamint a fesztiválokon és vásárokon való közös szereplések tovább erősítik a csapaton belüli összetartozást.
  • Az egymás pincészeteinél tartott borkóstolók az őszinte párbeszédek alapjai, melyek a régió borainak minőségi javulását hozzák egyértelműen magával. A tematikus kóstolók során pedig lehetőségük nyílik több tucat olaszrizling bor egyedi bírálatára is.
  • Fontos célként tűzték ki a helybeli gasztronómiai szereplőkkel való közös együttműködést. Hosszútávon ez lehet az alapja a Balaton körüli egész éves szezon beindításának.
  • Terveik között szerepel egy közös olaszrizling bor elkészítése, melynek színében akár 25 fiatal borász munkája tükröződik.
  • A fogyasztók számára szeretnének kialakítani egy védjegyet, amely egyértelműen jelzi a palackon, hogy a bor az általuk gondosan kiválaszott, kiemelkedő minőséget képviseli.
 
Tudj meg többet a hazai Rizling Generációról!
A Rizling Generáció alapító tagjai (Forrás: A Rizling Generáció facebook oldala)
 
A Rizling Generáció tagjai: 25 Ha, Balatonfüred-Szőlősi, Baloghné Király Mónika, Bökő Dávid, Dobosi Győző, Feind Pince, Fodor Dórina, Gyukli Krisztián, Horváth Katalin, Jásdi Pince, Koronczai Pince, Mészáros József, Nagyleshegy Borászati, Ódor József, Otthonker Kft, Paloznaki Péter Pince, Pántlika Pince, Petrányi Pince, Punk Árpád, Reitner Ferenc, Ruppert Márton , Söptei Pince, Szabó és Fia Kft., Varga András, Zelna.
Winelovers borok az olvasás mellé