Borászportál.huBorról mindenkinek
HírszüretBorvilágBeszámolóGasztróFröccsBornaptárBorpontokKvízekBorlexikon

Koch Csaba az Év Bortermelője 2019-ben - interjú

Koch Csaba az Év Bortermelője 2019-ben - interjúMa már az Alföld homokos talajú szőlőseiből származó borok is az élvonalba érnek a történelmi boros hagyományok távlataiban ismertebb borrégiók palackjai mellett. Így gondolja ezt a szélesen vett borászszakma is, hiszen 2019-ben az Év Bortermelője Magyarországon elismerését Koch Csaba borász nyerte el. Bár Villányban is vannak ültetvényei, elsősorban a Hajós-Bajai pincészetében kezdett elhivatott munkáról nevezetes. Beszámoló a díjátadóról és mini interjú a győztessel.

"Nem gondoltam, hogy ennyien gratulálnak őszinte szeretettel"

\Egy szerencsés véletlennek köszönhetem, hogy szőlészből szőlész-borász lettem – mondja Mészáros Pál, a szekszárdi Mészáros pincészet megalapítója, a legutóbbi Év Bortermelője díjazottja. Állítja, ma könnyebb jó bort készíteni, mint régen, Szekszárd pedig bizonyos tekintetben Nyugat-Európa.

Vida Péter: a kadarka gasztronómiai csoda!

Vida Péter: a kadarka gasztronómiai csoda!Meglepetésre a csúcskategóriájú boraik fogytak el leghamarabb – mondta az MTI-nek adott interjújában a Csornáról származó, a debreceni egyetemen öntözés és meliorációs szakán diplomázott, majd 1995-ben egy szövetkezetben agronómusként dolgozó Vida Péter, az év bortermelője. A neves borász szerint a Szekszárdi borvidéken jelenleg túl öregek az ültetvények, a még jobb minőség elérése érdekében fel kell újítani őket.

Megvan ki lett az év borásza!

Megvan ki lett az év borásza!Az ausztrál McGuigan Wines borászatot választották a világ legjobb borkészítőjének. A Neil McGuigan által irányított vállalkozás három éven belül másodszor nyerte el a Winemaker of the Year elismerést. Az ausztrál borászat az International Wine and Spirit Competition elnevezésű versenyen bizonyult a legjobbnak. Amellett, hogy a világ legjobbjának választották, az év ausztráliai termelőjének járó elismerést is megkapta.

Év Bortermelője, megvan az öt jelölt

Év Bortermelője, megvan az öt jelöltÁts Károly, Dúzsi Tamás, Heimann Zoltán, Gálné Dignisz Éva, Vida Péter. Közülük választják majd ki, hogy ki legyen az Év Bortermelője. Megvan az eredmény, szűkült a kör. December elején minden eldől, addig is kényeztessük magunkat az 5 nagyszerű borász kiváló boraival.

Borakadémiák névvitája

A Magyar Bor Akadémia közleményben határolódott el a Nemzeti Borakadémia Kft. tevékenységétől, mondván utóbbi intézmény neve túlságosan hasonlít az előbbi, közel húsz éve fennállóéra, s ezzel összetévesztésre ad okot.

Áremelést jósol az Év Fiatal Borásza

Áremelést jósol az Év Fiatal BorászaFehérborokat folyó kiszerelésben már nem lehet nagy tételben kapni a hazai piacon és a vörösbor kínálat is jelentősen csökkent a kedvezőtlen tavalyi időjárás nyomán – állítja az agromonitor.hu-nak adott nyilatkozatában Demeter Csaba egri bortermelő, akit egy internetes közönségszavazáson a napokban 2010 Fiatal Magyar Borászának választottak.

Örömborászkodik Légli Ottó, a tavalyi év borásza

Örömborászkodik Légli Ottó, a tavalyi év borásza Hivatalosan is átadták az év bortermelője 2010 díjat Légli Ottó borásznak vasárnap. Légli Ottó az MTI-nek elmondta: borászata két évtizede működik, azóta folytat „örömborászkodást” gazdaságában. Egy jó évben mintegy 150 ezer palack, azaz mintegy ezer hektoliter bolt állítanak elő, amivel évente 60-80 millió forint körüli árbevételt érnek el. A borokat elsősorban belföldön értékesítik, és meghatározóan száraz fehér borokat készítenek.

'Bikkfafejû vagyok' - VIDEOinterjú az Év Fiatal Magyar Borászával

\'Bikkfafejû vagyok\' - VIDEOinterjú az Év Fiatal Magyar BorászávalDemeter Csaba 1990-ben vásárolta meg édesapjával az egri Kőlyuk pincesoron található 28-as pinceágat. Ez a mai napig a pincészet részét képezi. A borászat irányítását 1996-ban vette át apjától, Demeter Bélától, az ezredfordulóra pedig kitanulta a szakmát „papíron” is, a Soós István Borászati Technikum hallgatójaként. Számos szakmai elismerése mellé január 8-án bezsebelte Az Év Fiatal Magyar Borásza címet is.
Korábbi cikkek
Kiemelt programok
12. 29.

Sparkling Night

InterContinental Budapest, BudapestInterContinental Budapest, Budapest
BorkóstolóBorkóstoló
07. 24.

Winelovers River Night

Pesti Vigadó , BudapestPesti Vigadó , Budapest
BorkóstolóBorkóstoló
05. 18.

Magyar Borok Ünnepe - Borgála 2025

Kimpton Bem Buda Hotel*****, BudapestKimpton Bem Buda Hotel*****, Budapest
BorgálaBorgála
06. 18.

I love Balaton

Ménesi Borbár, BudapestMénesi Borbár, Budapest
BorkóstolóBorkóstoló
06. 21. - 08. 10.

Varga BalaTone: Egy korty zene

Varga Pincészet, BadacsonyörsVarga Pincészet, Badacsonyörs
BuliBuli
11. 22.

Bordói November Nagykóstoló

Corinthia Hotel Budapest, BudapestCorinthia Hotel Budapest, Budapest
BorfesztiválBorfesztivál
05. 21.

Vulkánok nyomában

Ménesi Borbár, BudapestMénesi Borbár, Budapest
BorkóstolóBorkóstoló
09. 27.

Winelovers 100 Nagykóstoló

Corinthia Hotel Budapest, BudapestCorinthia Hotel Budapest, Budapest
BorfesztiválBorfesztivál
06. 04.

A világ roséi

Ménesi Borbár, BudapestMénesi Borbár, Budapest
BorkóstolóBorkóstoló
Fröccs
május 07.
Thummerer 92,5 pontos Syrah-ja a világ élvonalába került
Thummerer 92,5 pontos Syrah-ja a világ élvonalába került
április 29.
Tedd próbára tudásod, és játssz velünk! Kitől származnak a következő boros idézetek?
Tedd próbára tudásod, és játssz velünk! Kitől származnak a következő boros idézetek?
április 14.
A kommunikációs kiadások befektetésnek tekinthetők és hosszútávon megtérülnek - Érdemes pályázni az új, kétszer 750 ezer eurós keretösszegre
A kommunikációs kiadások befektetésnek tekinthetők és hosszútávon megtérülnek - Érdemes pályázni az új, kétszer 750 ezer eurós keretösszegre
március 31.
Ők öten a Borászok Borásza díj várományosai
Ők öten a Borászok Borásza díj várományosai
március 27.
Saját birtok! Saját bor! Illusztrált kézikönyv a megvalósításhoz
Saját birtok! Saját bor! Illusztrált kézikönyv a megvalósításhoz
március 10.
Wine Travel Awards 2024-2025 – Megnyílt a közönségszavazás!
Wine Travel Awards 2024-2025 – Megnyílt a közönségszavazás!
február 24.
Bálint László, dipWSET, a Borkollégium oktatója lett a Tokaj Art Wine nagykövete
Bálint László, dipWSET, a Borkollégium oktatója lett a Tokaj Art Wine nagykövete
Borászportál.hu
ImpresszumMédiaajánlatAdatvédelemTudnivalókHírlevél feliratkozásRendezvények BoriskolaRSS RSS
A Borászportál.hu oldal süti fájlokat (cookie-kat) használ szolgáltatásai biztosításához. Az adatvédelmi információkról itt olvashat.
Elfogadás