A 37 éves borász szerint az elmúlt évek árcsökkenései után most 10-20 százalékos bordrágulás jöhet. A sok csapadék ellenére a fehérborok csúcs közeli minőséget hoztak Egerben, a vörösek azonban a közepes és a jó közepes kategóriába sorolhatók, vagyis nem közelítik meg a legjobb évjáratokat. A magyar szőlőfajtáknak – állapította meg – sokkal erőteljesebb dominanciát kellene biztosítani, Egerben pedig nagyobb teret kellene engedni a fehér boroknak. „A borvidék az alap, mi pedig bábuk vagyunk egy olyan sakktáblán, ahol lehet jól és rosszul is játszani” – fogalmazott.

- Egyértelmű, hogy elsősorban az egri borvidéknek és boroknak köszönhetem az elismerést. Hiába jó borász ugyanis valaki, jó borvidék nélkül nem érhet el kiugró eredményeket. A borok pedig természetesen azért fontosak, mert azok jutnak el a fogyasztókhoz. Nyilvánvaló, hogy akik rám szavaztak, megszerették a boraimat. A másik ok talán az lehet, hogy másként gondolkodom, mint a legtöbb borász. Míg például a világban egyre inkább a reduktív, gépiesített technológiákat alkalmazzák, a mi borászatunk –  hagyományos módon – kizárólag fahordókat használ. Emellett azt vallom, hogy a magyar szőlőfajtáknak sokkal erőteljesebb dominanciát kellene biztosítani, Egerben pedig nagyobb teret kellene engedni a fehér boroknak.

 

- Természetesen. Azt várom, hogy pincészetünk ismertsége az idén növekszik és ezzel az egri borvidék hírnevét is öregbíteni lehet. Mindig is azt hangoztattam, hogy a borvidék az alap, mi pedig bábuk vagyunk egy olyan sakktáblán, ahol lehet jól és rosszul is játszani.

- E megállapítást szeretném pontosítani: 2009-ben az év borásza is egri termelő, Lőrincz György lett, így tehát a borvidékről rövid időn belül hárman kaptunk rangos elismerést. A háttérben az állhat, hogy Eger mára biztos lábakon álló borvidékké vált, bár kétségtelen, hogy a 6 ezer hektáros, sokszereplős nagy területen az érdekeket olykor nehéz összeegyeztetni. A 90-es évek rendszerváltozása óta húsz év telt el, így talán későn ébredtünk csipkerózsika álmunkból, de az elvégzett munka mára egyérzelműen kezd beérni.

- Erről az esetről nem szeretnék nyilatkozni. Furcsa körülmények között, hirtelen felkapott és gyorsan elcsitult ügy volt, amelynek talán nem is volt igazi alapja. Általánosságban azt mondhatom, hogy Eger olyan borvidéknek számít, ahol az eredeti arculatot sikerült megőrizni. Lehetséges, hogy a fejlődésben azért is haladtunk lassabban, mert itt nincsenek „ügyeskedők és trükközők”. Amit viszont tudunk, azt biztosan nyújtjuk a borfogyasztóknak

- Minőségi szempontból a borvidékeket nem lehet összehasonlítani, mert általában más stílusú borokat készítenek. Ismertségi alapon viszont szerintem az egri borvidék az első három között szerepel a villányi és a szekszárdi mellett, és a borforgalmazásban is jelentős szerepet tölt be. Összehasonlítások helyett lényegesebbnek tartom azonban, hogy az emberek egyre inkább megszeressék és elismerjék az egri borokat, bár ehhez kétségtelenül szükség van a borkultúra fejlesztésére is.

- A fehérborok csúcs közeli minőséget hoztak Egerben, a vörösek azonban a közepes és a jó közepes kategóriába sorolhatók, vagyis nem közelítik meg a legjobb évjáratokat. Nagyobb gond, hogy a mennyiség csak 10-20 százaléka lett a vártnak. A Demeter Pincészet régi családi borászatként működik, amelyben én a szakmai munkát vezetem. Összesen húsz hektáron gazdálkodunk és évi 50-70 ezer palack bort készítünk, amelynek 30 százaléka fehér, 70 százaléka pedig vörös. Az előbbiek közül főként olaszrizlinget, hárslevelűt, chardonnayt és rajnai rizlinget, míg a vörös fajtákból kékfrankost, medocot,  cabernet frankot és merlot termelünk. Fontosnak tartjuk a bikavérkészítést is, de szeretnénk a fehérborok részarányát is növelni. Jó iránynak tartjuk, hogy a hegyközségi tanács tavaly úgy döntött: közös fehérbor márkát hoz létre Egri Csillag néven. A borvidékről származó első ilyen cuvéek – amelyek négy borfajtát tartalmazhatnak – először a nyáron jelennek meg a piacon, és akkortól lehet majd azokat minősíteni is.

- Nem ismerek pontos statisztikákat, de nyilvánvaló, hogy meg kell birkózni a helyzettel. Figyelembe kell venni azonban, hogy nem tudjuk felvenni a versenyt az egy eurós palackonkénti árú olasz vagy spanyol tömegborokkal, mert ezekben az országokban a sok napsütés miatt hektáronként kétszer-háromszor több szőlő terem, így az önköltség is ennyivel kevesebb. Ezért nekünk arra kell törekednünk, hogy minőségi borokat állítsunk elő.

- Azt tapasztaljuk, hogy fehérborokat folyó kiszerelésben már nem lehet nagy tételben kapni a hazai piacon és a vörösborkínálat is jelentősen csökkent. Ez azonban egyelőre nem jelenti azt, hogy tényleges hiány lenne, hiszen a korábban lepalackozott borok még kielégíthetik a kereskedelemi és vásárlói igényeket. Az viszont elképzelhető, hogy szeptemberre egyes termékkategóriákban – főként a fehérboroknál – kifogynak a készletek.

- Áremelkedésre mindenképpen számítani kell, amelynek mértéke – termékektől függően – 10-20 százalékos lehet. Jól megfigyelhető, hogy a ’90-es évektől 2005-ig a borok folyamatosan drágultak, azóta azonban az átadási árak stagnáltak vagy csökkentek, ezért ma a bortermelők a bolti árak töredékét kaphatják csak meg. Mivel forráshiány miatt a fejlesztések sok helyütt elmaradtak, a pincészetek tízéves traktorokkal, régi présházakkal, szivattyúkkal és hordókkal dolgoznak. Jórészt banki forrásokból kénytelenek előteremteni a támogatási pályázatokhoz szükséges önerőt is, így később a hitelterheket kell nyögniük