Borászportál.huBorról mindenkinek
Borvilág Gasztró Fröccs Hírszüret Bornaptár Borpontok Kvízek Borlexikon

Rántott csirke két pisztolygolyóval – gasztromesék a 230 év után most megszűnt Márványmenyasszonyról

Rántott csirke két pisztolygolyóval – gasztromesék a 230 év után most megszűnt MárványmenyasszonyrólA tavaly bezárt Márványmenyasszony négy évszázadon átnyúló története korhű lenyomata a budai vendéglátás folyamatos változásának. Kiderül belőle, milyen étel kedvéért rándult át a közönség még Pestről is 100 éve és mit mutattak a külföldieknek a magyar gasztronómiából a szocializmusban.

Nézd meg a világ első élő libafutam közvetítését és nyerj!

Nézd meg a világ első élő libafutam közvetítését és nyerj!Mindenki biztonsága érdekében az etyekieknek is újra kellett tervezni az idei Libadalmat az általános rendezvénytilalom és minden kapcsolódó kormányzati szabály, illetve a felelős rendezvényszervezői gondolkodás jegyében. Ha az etyekiek nem nyithatják ki a pinceajtókat a vendégek előtt, akkor arra kérik a vendégeket, hogy nyissák ki ők a laptopjaikat, az etyekiek pedig, majd odavarázsolják a Gasztrosétány hangulatát az első ONLINE LIBAFUTAM keretein belül.

A budapesti szoba, ahol Jane Fonda, a nepáli király, Kirk Duglas és Sir Andrew Lloyd Webber is megfordult

A budapesti szoba, ahol Jane Fonda, a nepáli király, Kirk Duglas és Sir Andrew Lloyd Webber is megfordultIdén kilencedik alkalommal várja a vendégeket Budapest legnagyobb és legkülönlegesebb Márton-napi fesztiválja a Danubius Hotel Gellértbe. Sörfesztivál, borfesztivál, gasztrofesztivál, koncertek négy napba sürítve.

Libát libára halmozunk

Libát libára halmozunk„Aki Márton napon libát nem eszik, az éhezni, aki újbort nem iszik, az szomjazni fog” – szól a mondás. Egyáltalán nem szeretnénk, hogy éhezzetek, azt meg főleg nem, hogy szomjazzatok, így hát összegyűjtöttük nektek azokat a Márton napi programokat, amiket egyszerűen nem hagyhattok ki. Bőven van miből válogatni!

Élesszük fel idén is Szent Márton-nap hagyományát!

Élesszük fel idén is Szent Márton-nap hagyományát!A novemberi hangulatra, a Szent Márton-nap varázsára, a libaételek és az újbor párosításra, valamint az ünnephez kapcsolódó színes programokra végre idén már nem kell többet várakozni. De miről is szól a legenda, és miért szokás ilyenkor libasültet enni akár egy villányi portugieser mellé?

Íme a 10 legjobb boros program novemberre

Íme a 10 legjobb boros program novemberreItt a november, jön a Márton nap, és tele vagyunk jobbnál-jobb újboros, gasztronómiai programokkal, amelyekkel kiválóan melegíthetünk az adventi rendezvényekre. Íme tíz kihagyhatatlan!

Válassz: itt egy fehér- és egy vörösboros libaétel Márton napra

Válassz: itt egy fehér- és egy vörösboros libaétel Márton napraNils Holgersson és Lúdas Matyi legjobb barátaira rájár a rúd ezekben a napokban. Itt a Márton nap, itt vannak az új borok és itt van a libából készült ételek szezonja. Nézzünk két meglehetősen boros libareceptet!

10 Márton napi liba-bor párosítás

November 7-től két héten át libát libára halmozunk. Gyakorlatilag nincsen olyan étterem, amely ne készülne valamilyen liba étellel, menüsorral vagy komplett borvacsorával. Mi pedig el sem tudjuk képzelni az év utolsó előtti hónapját gúnár nélkül!

Nem is egy, hanem két borfesztivál lesz a Gellértben

Nem is egy, hanem két borfesztivál lesz a GellértbenVajon hogyan lehet egy Márton napi vígasságot a 21 században, modern köntösben megrendezni, és olyan eseményt csinálni belőle, amelyre a hagyománytisztelet mellett simán rá lehet mondani, hogy cool, urbánus és szexi.
Korábbi cikkek
Kiemelt programok
07. 23.

Winelovers River Night

Európa Rendezványhajó, BudapestEurópa Rendezványhajó, Budapest
BorkóstolóBorkóstoló
06. 05. - 06. 07.

VinoBeats

Sopron, Sopron,
BorfesztiválBorfesztivál
06. 06.

Szent György-hegy HAJNALIG

Hegymagas, Hegymagas,
BorfesztiválBorfesztivál
Fröccs
május 21.
35 független vendéglátó közös reformjavaslata a turizmus jövőjéért
35 független vendéglátó közös reformjavaslata a turizmus jövőjéért
május 14.
Magyarország első hop-on hop-off borbusza befutott a Balaton-partra
Magyarország első hop-on hop-off borbusza befutott a Balaton-partra
május 03.
Egyetlen este alatt 30 milliárdos veszteség sújtotta a magyar borászokat: évtizedek óta nem történt hasonló
Egyetlen este alatt 30 milliárdos veszteség sújtotta a magyar borászokat: évtizedek óta nem történt hasonló
április 26.
Kiss Gábor a Borászok Borásza 2026-ban
Kiss Gábor a Borászok Borásza 2026-ban
április 22.
Testvérvárosi megállapodással ünnepelte 15. jubileumát a Badacsony New Yorkban
Testvérvárosi megállapodással ünnepelte 15. jubileumát a Badacsony New Yorkban
március 30.
Magyar whisky nyert aranyérmet a World Whiskies Awards 2026-on
Magyar whisky nyert aranyérmet a World  Whiskies Awards 2026-on
március 18.
Rekordközeli bevétel a burgundi jótékonysági borárverésen
Rekordközeli bevétel a burgundi jótékonysági borárverésen
Borászportál.hu
ImpresszumMédiaajánlatAdatvédelemTudnivalókHírlevél feliratkozásRendezvények BoriskolaRSS RSS
A Borászportál.hu oldal süti fájlokat (cookie-kat) használ szolgáltatásai biztosításához. Az adatvédelmi információkról itt olvashat.
Elfogadás