Borászportál.huBorról mindenkinek
HírszüretBorvilágBeszámolóGasztróFröccsBornaptárBorpontokKvízekBorlexikon

Tokaji borokkal ünnepeltünk

Tokaji borokkal ünnepeltünkEmlékszem, még valamikor március elején ültünk egy kisebb baráti társasággal néhány pohár bor mellett és tervezgettük, hogy a Tokaji Március Nagykóstolón miket fogunk megnézni. Az év egyik legjobb kóstolójának ígérkezett akkor még ez, aztán bejött a koronavírus, sorra törölték a rendezvényeket, így ezt is. A vírus utáni újraindulást követően egyből felfigyeltem a Winelovers Tokaj Exclusive rendezvényére, ami gyakorlatilag a márciusi kóstoló „kistestvére”. Utólag elmondhatom, tökéletes „helyettesítőnek” bizonyult.

Minden napra egy aszú: HOLDVÖLGY Culture 2012 (6 puttonyos)

Minden napra egy aszú: HOLDVÖLGY Culture 2012 (6 puttonyos)Ebben az évben sem maradnak a legkülönlegesebb magyar bor rajongói exkluzív kóstolóesemény nélkül. 2020. augusztus 20-án nyitja meg kapuit a Winelovers Tokaj Exclusive rendezvény. A borvidék legnagyobb hazai kóstolóját, a Tokaji Márciust évről-évre sikerre vivő Winelovers ezúttal a legfontosabb nemzeti ünnepünkön szervez kóstolót. Kedvcsinálóként addig minden nap bemutatunk egyet az Aszú Terem tételeiből.

Minden napra egy aszú: HOLDVÖLGY Culture 2011 (6 puttonyos)

Minden napra egy aszú: HOLDVÖLGY Culture 2011 (6 puttonyos)Ebben az évben sem maradnak a legkülönlegesebb magyar bor rajongói exkluzív kóstolóesemény nélkül. 2020. augusztus 20-án nyitja meg kapuit a Winelovers Tokaj Exclusive rendezvény. A borvidék legnagyobb hazai kóstolóját, a Tokaji Márciust évről-évre sikerre vivő Winelovers ezúttal a legfontosabb nemzeti ünnepünkön szervez kóstolót. Kedvcsinálóként addig minden nap bemutatunk egyet az Aszú Terem tételeiből.

Minden napra egy aszú: Füleky Pincészet Tokaji Aszú 6 Puttonyos 2013

Minden napra egy aszú: Füleky Pincészet Tokaji Aszú 6 Puttonyos 2013Ebben az évben sem maradnak a legkülönlegesebb magyar bor rajongói exkluzív kóstolóesemény nélkül. 2020. augusztus 20-án nyitja meg kapuit a Winelovers Tokaj Exclusive rendezvény. A borvidék legnagyobb hazai kóstolóját, a Tokaji Márciust évről-évre sikerre vivő Winelovers ezúttal a legfontosabb nemzeti ünnepünkön szervez kóstolót. Kedvcsinálóként addig minden nap bemutatunk egyet az Aszú Terem tételeiből.

Minden napra egy aszú: Tokajicum Aszú 6 puttonyos 2016

Minden napra egy aszú: Tokajicum Aszú 6 puttonyos 2016Ebben az évben sem maradnak a legkülönlegesebb magyar bor rajongói exkluzív kóstolóesemény nélkül. 2020. augusztus 20-án nyitja meg kapuit a Winelovers Tokaj Exclusive rendezvény. A borvidék legnagyobb hazai kóstolóját, a Tokaji Márciust évről-évre sikerre vivő Winelovers ezúttal a legfontosabb nemzeti ünnepünkön szervez kóstolót. Kedvcsinálóként addig minden nap bemutatunk egyet az Aszú Terem tételeiből.

Minden napra egy aszú: Babits Borászat Tokaji Aszú 6 Puttonyos 2016

Minden napra egy aszú: Babits Borászat Tokaji Aszú 6 Puttonyos 2016Ebben az évben sem maradnak a legkülönlegesebb magyar bor rajongói exkluzív kóstolóesemény nélkül. 2020. augusztus 20-án nyitja meg kapuit a Winelovers Tokaj Exclusive rendezvény. A borvidék legnagyobb hazai kóstolóját, a Tokaji Márciust évről-évre sikerre vivő Winelovers ezúttal a legfontosabb nemzeti ünnepünkön szervez kóstolót. Kedvcsinálóként addig minden nap bemutatunk egyet az Aszú Terem tételeiből.  

Minden napra egy aszú: Tokajicum Aszú 5 puttonyos 2014

Minden napra egy aszú: Tokajicum Aszú 5 puttonyos 2014Ebben az évben sem maradnak a legkülönlegesebb magyar bor rajongói exkluzív kóstolóesemény nélkül. 2020. augusztus 20-án nyitja meg kapuit a Winelovers Tokaj Exclusive rendezvény. A borvidék legnagyobb hazai kóstolóját, a Tokaji Márciust évről-évre sikerre vivő Winelovers ezúttal a legfontosabb nemzeti ünnepünkön szervez kóstolót. Kedvcsinálóként addig minden nap bemutatunk egyet az Aszú Terem tételeiből.  

Minden napra egy aszú: Hétszőlő Tokaji Aszú 6 puttonyos 2013 Premier Cru Nagyszőlő

Minden napra egy aszú: Hétszőlő Tokaji Aszú 6 puttonyos 2013 Premier Cru NagyszőlőEbben az évben sem maradnak a legkülönlegesebb magyar bor rajongói exkluzív kóstolóesemény nélkül. 2020. augusztus 20-án nyitja meg kapuit a Winelovers Tokaj Exclusive rendezvény. A borvidék legnagyobb hazai kóstolóját, a Tokaji Márciust évről-évre sikerre vivő Winelovers ezúttal a legfontosabb nemzeti ünnepünkön szervez kóstolót. Kedvcsinálóként addig minden nap bemutatunk egyet az Aszú Terem tételeiből.

A koronavírus miatt elmarad a Tokaji Március kóstoló!

A koronavírus miatt elmarad a Tokaji Március kóstoló!A Winelovers közleménye.
Korábbi cikkek
Kiemelt programok
09. 27.

Winelovers 100 Nagykóstoló

Corinthia Hotel Budapest, BudapestCorinthia Hotel Budapest, Budapest
BorfesztiválBorfesztivál
07. 24.

Winelovers River Night

Pesti Vigadó , BudapestPesti Vigadó , Budapest
BorkóstolóBorkóstoló
12. 29.

Sparkling Night

InterContinental Budapest, BudapestInterContinental Budapest, Budapest
BorkóstolóBorkóstoló
11. 22.

Bordói November Nagykóstoló

Corinthia Hotel Budapest, BudapestCorinthia Hotel Budapest, Budapest
BorfesztiválBorfesztivál
06. 21. - 08. 10.

Varga BalaTone: Egy korty zene

Varga Pincészet, BadacsonyörsVarga Pincészet, Badacsonyörs
BuliBuli
Fröccs
július 07.
Itt az új alkoholmentesített magyar bor
Itt az új alkoholmentesített magyar bor
július 01.
A nyár emlékei elevenednek meg a Buborékok nyara kampány új dalában - Hallgasd Te is!
A nyár emlékei elevenednek meg a Buborékok nyara kampány új dalában - Hallgasd Te is!
június 19.
Amforában érlelt Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében
Amforában érlelt Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében
június 17.
Botrányt kavart Wáberer György antialkohol-kampánya Tokajban
Botrányt kavart Wáberer György antialkohol-kampánya Tokajban
június 16.
A magyar bor új arca - Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség
A magyar bor új arca - Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség
június 13.
Új korszak kezdődik a balatoni borturizmusban: Megnyílt a Balaton Wines Visitor Center Balatonszőlősön
Új korszak kezdődik a balatoni borturizmusban: Megnyílt a Balaton Wines Visitor Center Balatonszőlősön
május 26.
​Buborékban az igazság – Te mennyit tudsz a magyar pezsgőről?
​Buborékban az igazság – Te mennyit tudsz a magyar pezsgőről?
Borászportál.hu
ImpresszumMédiaajánlatAdatvédelemTudnivalókHírlevél feliratkozásRendezvények BoriskolaRSS RSS
A Borászportál.hu oldal süti fájlokat (cookie-kat) használ szolgáltatásai biztosításához. Az adatvédelmi információkról itt olvashat.
Elfogadás