52 ezer látogatóra számítanak idén a ProWeinen

Dámosy Dóra
2016. március 12., 10:00


A világ egyik legfontosabb borszakmai vásárán az idei évben közel 6.200 kiállítóra számítanak 57 országból, a három nap során pedig az előző évek tapasztalatai alapján több, mint 52.000 látogatót várnak.
52 ezer látogatóra számítanak idén a ProWeinen
Fotó: Messe Düsseldorf, Constanze Tillmann
A ProWein Düsseldorf egyik legnagyobb erénye a nemzetköziség, amelyre óriási hangsúlyt fektetnek a szervezők, és amelyre méltán lehetnek büszkék. Minden évben nő a nemzetközi kiállítók és látogatók száma és aránya is, a látogatók közel fele mára külföldről érkezik. Az elmúlt 6-7 évben a látogatók száma másfélszeresére nőtt, amely szinte csak a külföldről érkező vendégek számának növekedéséből adódik.

Ebben az évben több, mint 500 mesterkurzus, kóstoló és beszélgetés ad lehetőséget arra, hogy a szakma különböző szegmenseiből érkező résztvevők tájékozódjanak, ismerkedjenek, kapcsolatokat építsenek egymással. A szervezők minden évben új, innovatív ötletekkel állnak elő, hogy további ismerkedési felületeket biztosítsanak a szakmai közönségnek. 
 
A tavalyi év újítását, az aktuális bortermelői és- értékesítői trendeket bemutató „Same but different” beszélgetős, talkshow szerű előadásokat a sikeren felbuzdulva idén is megrendezik, 2013 óta külön „Champagne Lounge” is várja a résztvevőket. Az idei évben először „Organic Lounge” várja az érdeklődőket a vezető német bio-és organikus minősítők, a Demeter, a Bioland és az ECOVIN szervezésében. Az idei évre bejelentett újítás a „ProWein goes City” kezdeményezés.  A vásár zárása után esténként a borélmény a városba költözik, a borfogyasztók pedig válogatott gasztronómiai élményekkel és programokkal együtt élvezhetik a borokat Düsseldorf kiemelt éttermeiben, szórakozóhelyein.
Winelovers borok az olvasás mellé