Budafokra gyűlnek a Kárpát-medencei Borászok és Zenészek

Borászportál
2014. május 22., 13:21


Idén kilencedik alkalommal rendezik meg a Kárpát-medencei Borászok és Zenészek Találkozóját, Magyarország egyik legszebb és legnagyobb rózsakertjében! A minőségi borok és borászok (a határon túlról is érkeznek) mellett, a színpadon koncertekkel is várják az érdeklődőket.
Budafokra gyűlnek a Kárpát-medencei Borászok és Zenészek
 
Budafok az 1900-as évek elején a Monarchia borkereskedelmi központja volt. A Kárpát-medence borainak, több mint 70 %-a megfordult a helyi pincékben. Adottsága kiváló lehetőséget adott pincerendszerek építésére, a Duna és a vasútvonal egyszerűvé tette a közlekedést, az adók pedig kedvezőbbek voltak, mint a fővárosban – Budafok ugyanis akkor még önálló település volt.

Első alkalommal, 2006-ban egy olyan rendezvény megszervezése volt a cél, ami máshol nem található meg, aminek szellemisége, kisugárzása van. Azóta a Kárpát-medence jó néhány kiváló magyar borásza összesereglett Budafokon, igazodva a Budafok-Tétény Művészeti Fesztivál időpontjához, valamint a trianoni évfordulóhoz, ezzel is hangsúlyozva az összetartozást. Ez a szellemiség 2010-ben még nagyobb hangsúlyt kapott, amikor Laposa József kitűnő tájépítő mérnök és borász megfogalmazta a Borszerződést.
 
Ebben egyebek mellet ez áll: „Mi, magyar borászok, határon innen és túl elérkezettnek látjuk az időt, hogy összetartozásunkat szerződésben erősítsük meg. Azokban a napokban, hetekben, amikor a magyar nemzet fájó gyalázatot mos le magáról a kettős állampolgárság megadásával és a nemzeti összetartozás kinyilvánításával, nekünk, magyar borászoknak szent kötelességünk a magyar borkultúra határokon átívelő egységét megteremteni. A Kárpát-medence hegy- és domboldalain a sajátos ökológiai adottságok következtében egyedi ízvilágú, csodálatos borok teremnek. Ezek a természeti adottságok és az emberi munka közös eredményeként megszületett illetve születendő borok az összhang, az összetartozás jelképei. Az itt összegyűlt borászok hitet tesznek a Kárpát-medencében élő népek közös jövője mellett.

A budafoki pincékben már a XVII. századtól foglalkoztak borkereskedelemmel. Buda, Pest és ӓbuda egyesülését követően a főváros nagyléptékű fejlődése idején - a kőbányászat révén - újabb jelentős nagyságú pincékkel bővült a pincerendszer.
Az 1900-as évek elején Budafok a magyar borkereskedelem központjaként működött, ahol valamennyi ismert Kárpát-medencei borvidék bora megtalálható volt. A száz évvel ezelőtti virágkorra emlékezve szinte teljesen természetes volt, hogy Budafok-Tétényben szerveződött meg az első Kárpát-medencei borásztalálkozó.”

E Borszerződésben olvasható a rendezvény mottója is: „Hisszük és valljuk, hogy a Kárpát-medence emberben és borban összefüggő, organikus egység.”

A Találkozó helyszíne a csodálatos Budatétényi Rozárium, mely ilyenkor már teljes díszében pompázik. A rózsakertben, a kiültetett fajták száma jelenleg 1200, ez mintegy 7000 tő rózsát jelent. Ez a kert Magyarország legnagyobb rozáriuma, és nem kell szégyenkeznie akkor sem, ha Európa többi gyűjteményes kertjével hasonlítjuk össze.

A hazai pincészetek mellett, évről évre nő a résztvevő határon túli borászok száma is. A szervezők eddig kevéssé ismert, de minőségi borokat előállító pincészeteket is meghívnak, lehetőséget biztosítanak a bemutatkozásukra.

Meghívott borászok:
  • Balla Géza Pincészete, Arad-hegyalja Ménes
  • Bott Frigyes, Felvidék
  • Csobánc Manufaktúra, Csobánc
  • Debreczeni Szőlőbirtok, Etyek-Buda
  • Dúzsi Tamás, Szekszárd
  • Ferenczi Szőlőbirtok, Szekszárd
  • Garamvári Szőlőbirtok, Balatonlelle
  • Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány
  • Kasnyik Családi Pincészet, Felvidék
  • Laposa Birtok Badacsony, Somló
  • Légli Ottó, Balatonboglár
  • Lenkey Pincészet, Tokaj-hegyalja - Mád
  • Málik Zoltán, Badacsony
  • Maurer Oszkár, Szerémség
  • Mátyás Pince, Kisújfalu
  • Nachbil, Krasznabéltek
  • Nagy-Sagmeister Pince, Szerémség
  • Papp Pincészet, Balatonszabadi
  • Rókusfalvy Birtok, Etyek
  • Simon József, Eger
  • Skrabski Borászat, Balatonfelvidék
  • Strekov 1075, Kürt
  • Takler Pince, Szekszárd
  • Tiffán Ede és Zsolt pincészete, Villány
 
A borok mellett fontos szerepe van a zenének is. Idén a zenei programot a Budai Fonó Zeneház állította össze.

RÉSZLETES PROGRAM

Május 30., péntek (16:00 - 23:00)
  • 18.00 Ferenczi György és a Rackajam
  • Düvő

Május 31., szombat (14:00 – 23:00)
  • 17:00 Póka Egon és barátai
  • 18:00 David Yengibarjan szóló
  • 19:30 Balázs Elemér Group
  • 21:30 Both Miklós és a Palimo Story

Június 1., vasárnap (14:00 – 23:00)
  • 16.00 Gyerek műsor: Makám
  • 17.30 Bazseva
  • 19.30 Lajkó Félix és zenekara, vendég: Dresch Mihály
  • 22.00 Dresch quartet
Winelovers borok az olvasás mellé