Exportpiacokat hódítana meg az Év Pincészete

MTI
2013. szeptember 02., 13:19


Gazdaság - A három magyar család tulajdonában álló, évi 350 ezer palack bort előállító balatonlellei Ikon Pincészet a piac stabilizálása mellett főként az exportot szeretné növelni, a pincészet az Év Pincészete díjat pénteken vette át Balatonlelle-Rádpusztán.
Exportpiacokat hódítana meg az Év Pincészete
 
Exportpiacokat hódítana meg az Év Pincészete
fotó: Varga György
Konyári János, a nyertes pincészet főtulajdonosa és szakmai vezetője az ünnepségen MTI kérdésére elmondta: területük egykor a Tihanyi apátság tulajdona volt, így egy nagy múltú szőlő- és borművelő hagyomány éledt újjá, amikor 2007-ben családi és baráti összefogással megkezdte működését az Ikon Pincészet. A vállalkozás hamarosan a Dél-Balatoni Borvidék egyik legnagyobb borászatává vált.
A pincészet közel 40 hektáron gazdálkodik, 80-90 százalékban maga termeli meg a boraihoz szükséges szőlőt. A legkorszerűbb technológiával felszerelt, 7 főfoglalkozású alkalmazottat foglalkoztató vállalkozás tavaly 210 millió forintos árbevételt ért el.
 
A jövőben a cég piacának stabilizálása, termelésének és exportjának bővítése a cél - mondta Konyári János.  Az ötven százalékos exporthányadról szóló terveket a svéd, lengyel, német, holland, finn, kínai, thaiföldi megrendelések, valamint a már folyamatban lévő észak-amerikai exportról szóló tárgyalások alapozzák meg. Az elmúlt években töretlenül fejlődő pincészet a következő két évben mintegy 100 ezer palackkal kívánja növelni a termelését.
A pincészetek munkájának értékelésére és elismerésére a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő és Bortermelők Szövetsége 2002-ben alapította az Év Pincészete díjat. A címet olyan bortermelő kollektíva nyerheti el, amely tartósan eredményesen tevékenykedik bel- és külföldön egyaránt a magyar bor, borkultúra és a kulturált borfogyasztás népszerűsítéséért. Az elismerést szakmai körök jelölése és szavazatai alapján 2013-ban az Ikon kapta. A pincészetek megmérettetésében az idén a második helyezett a Frittmann Borászat, a harmadik a Koch Borászat lett.
Winelovers borok az olvasás mellé