Garamvári pezsgőket kapott a három legjobb sommelier

inforadio.hu
2013. július 01., 11:25


Sommelier bajnokság - Molnár György, a Larus étterem vezető sommelier-je nyerte a magyar sommelier bajnokságot. A második helyen Varga Norbert, a Michelin-csillagos Onyx étterem pohárnoka végzett, a harmadik helyen pedig Cseke Gábor, aki korábban a Csalogány 26 étterem munkatársa volt. A végeredmény igen szoros versenyben alakult ki.
Garamvári pezsgőket kapott a három legjobb sommelier
 
A Magyar Sommelier Szövetség a Budavári Magyar Borházban rendezte meg a magyar sommelier bajnokságot, amelynek fővédnöke Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. A zsűri elnöke Kiss Eliza miniszteri biztos volt. Fazekas Sándor fővédnöksége a sommelier szakma számára óriási elismerés – emelte ki Káli Ildikó, a szövetség elnöke.

A verseny zártkörű elődöntővel kezdődött, itt a kilenc induló egy komoly háttértudást feltételező tesztlap kitöltésével adott számot szőlészeti, borászati ismereteiről. Ennek kiegészítéseként a versenyzők a sommelier munkájával és az étteremben felszolgált egyéb italokra vonatkozó kérdésekre feleltek. Az írásbeli tesztkérdések nemzetközi versenyeken is megállták volna a helyüket – mondta Káli Ildikó.

A tesztet követően a versenyzők párlatokat és borokat jellemeztek írásban, majd a zsűri előtt egy bort dekantáltak.

Az elméleti és gyakorlati feladatok alapján a legjobb eredményt elérő három versenyző jutott tovább a döntőbe, amely már nyilvános volt. A versenyzők éttermi körülmények között, a sajtó és az érdeklődő közönség előtt mérték össze tudásukat.
 
A versenyzők idegen nyelven fogadták a vendégeket, majd pezsgőt szolgáltak fel nekik; hibás borlapot javítottak; étlaphoz borokat és más italokat ajánlottak; majd az elődöntőben már feladatként szereplő dekantálást mutatták be már jóval szűkebb időhatáron belül. A verseny részét képezte egy borfelismerő és borjellemző feladat, illetve párlatok fekete pohárból, vakkóstolással történő felismerése.

A rendkívül szoros verseny első helyezettje: Molnár György, a Larus étterem vezető sommelier-je, korábban több neves budapesti étterem sommelier-je és bármixere. A második helyen Varga Norbert, a Michelin-csillagos Onyx étterem sommelier-je végzett, a harmadik helyen pedig a Csalogány 26 étterem korábbi pohárnoka, Cseke Gábor.

A bajnokság dobogósai a Chateau Vincent pincészet magnum pezsgőit és a Tarján Glass kézi gyártású “Sommelier” sorozatának poharait vehették át.

A Bajnokság előkészítésében és lebonyolításában a Magyar Sommelier Szövetség közel 20 fős tagjaiból álló csapat vett részt. A versenyen felhasznált borok és párlatok őrzése külön erre a célra kialakított titokszobában történt.


A zsűri tagjai:

Elnök: Kiss Eliza, a hegyközségek megújításáért és a szőlő-borágazat fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, Vidékfejlesztési Minisztérium

Tagok: Lukács Szabolcs, Magyar Sommelier Bajnok, a soproni Tastevino borbár és vinotéka tulajdonosa
Molnár B.Tamás, a magyar Gasztronómiai Egyesület alapítója és elnöke Káli Ildikó, a Magyar Sommelier Szövetség elnöke
Deák József, sommelier oktató, a Magyar Sommelier Szövetség elnökségi tagja
Kovács József, sommelier, Tom-George Italiano étterem, a Magyar Sommelier Szövetség alapító tagja

A jelenleg közel 80 taggal rendelkező, 2011-ben alakult Magyar Sommelier Szövetség azon túlmenően, hogy havi rendszerességgel szervez szakmai rendezvényeket és továbbképzéseket, további bajnokságok szervezését tervezi, hogy a hazai pohárnokok minél nagyobb versenyzési rutinra tegyenek szert és a jövőben sikeresen indulhassanak nemzetközi versenyeken is – összegezte Káli Ildikó.
Winelovers borok az olvasás mellé