Gondok lesznek az idén is a szőlő értékesítésével

Agrárhírek
2010. május 20., 12:53


Ebben a szezonban is számíthatnak piaci értékesítési problémákra a szőlőtermelők, a válság miatti kereslet-visszaesés egyre inkább érződik, és előreláthatóan az idén sem lesz komolyabb fellendülés a borpiacon - mondta a Napinak Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára.
 
A piac még nem kellően fizetőkész, a bor pedig tipikusan olyan élvezeti cikk, amelyen spórolnak a fogyasztók. Egyelőre inkább még ez és nem a belföldi piac élénkülése tapasztalható - tette hozzá.
Elmondása szerint az idén is jó  termés várható, eddig legalábbis nem okozott az időjárás olyan károkat, amit a tavaszi metszéssel ne lehetett volna korrigálni. A felvásárlási árak várhatóan az idén sem növekednek, a tavaly óta görgetett financiális problémákat pedig csak az újborra meghirdetett borlepárlási támogatással sikerült mostanra - részben - orvosolni, ennek révén ugyanis legalább nem nőtt túlzottan az árakat letörő eladatlan készlet. 
 
Becslések szerint az éves átlagnál valamivel kevesebb, 3-3,5 millió hektoliter bor érik a pincékben a 2009-es szüretet követően. Ugyan az erről szóló rendelet nem mennyiségi, hanem pénzügyi korlátot állapított meg, szakmai becslések szerint mintegy 100 ezer hektoliternyi bor piacról való kivonására méretezték a támogatást. Nagyjából sikerült is kihasználni a keretet - mondta Horváth Csaba.
 
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) tájékoztatása szerint a tavaly beadott kérelmeikkel a termelők végül nem igényelték túl az 1,85 millió eurós keretet. Eddig 18 kérelmezőnek már a teljes támogatást átutalta a hivatal. Az MVH adatai szerint a benyújtott kérelmek 110 és 15 ezer hektoliter közötti mennyiség támogatott lepárlására szóltak, ám az átlagos felajánlott mennyiség 2,7 ezer hektoliter körül alakult. Az átlagosan megítélt támogatás 50 ezer euró körül mozgott.
 
Az értékesítési problémák miatt várhatóan komoly lesz az érdeklődés a szőlőkivágási támogatás iránt, főleg mert az idén utoljára hirdetik a keretet - mondta Horváth Csaba. Az MVH szerint a 2010-2011-es borpiaci évre még csak az uniós szintű kivágási támogatási keretösszeget határozták meg - ez 276 millió euró -, azonban egyelőre még a tagállami kereteket sem határozták meg. A hivatal szerint mivel a támogatás összege a borkihozataltól függ, valamint a magyar gazdálkodók által felhasználható támogatási keretösszeg sem ismert, a kivágható területnagyságot jelenleg nem lehet megbecsülni.
 
A 2009-2010-es borpiaci évre kétezer hektár kivágását engedélyezte az MVH összesen 3321 termelőnek, a támogatási keretösszeg pedig 3,51 milliárd forint volt. A kedvezményezetteknek elvben április 15-éig kellett volna végezniük az ültetvények felszámolásával és a támogatási kérelmek beadásával, az esős tavasz azonban hátráltatta a munkákat. Az EUegyébként 2008. augusztus 1. és 2011. július 31. között 6821 hektárnyi szőlőkivágását támogathatja, feltéve, hogy a termelők is kérik azt. A termelők a telepítéssel is csúszásban vannak: azoknak, akik 1996. május 1. és 2004. április 30. között vágták ki ültetvényüket, ezáltal újratelepítési joguk keletkezett, legkésőbb július végéig kell telepíteniük az új szőlőket.
 
Winelovers borok az olvasás mellé