Készítsd a koffered! Kerekdomb fesztivál 2017

Ribáry Manuéla
2017. március 23., 18:55


Tállyán, a Tokaji borvidék festői településén a tavalyi sikeres indulás után idén már két alkalommal – júniusban és szeptemberben - várja összművészeti hétvégére látogatóit a gyermekbarát Kerekdomb Fesztivál.
Készítsd a koffered! Kerekdomb fesztivál 2017
Urizálunk meg viselkedünk eleget Budapesten, de amikor szeretnénk kiszakadni abból a bizonyos 500 e-mail-ből, akkor az a legjobb ha egy elvarázsolt helyre megyünk, ahol kukorékol a kakas, a templomból szól a harangszó, szaladgálhatnak a gyerekek és jobbnál jobb borokat ihatunk.
 
Tudtad?
Tállyán keresztelték meg Kossuthot.
Tállya Európa mértani közepe.
Rákóczi ide járt iskolába, ahol angol nevelőkisasszonyok tanították.
Mikszáth itt írta a Különös házasságot.
 
A parasztházak és nemesi kúriák udvarait színházi előadások és kortárs költők töltik meg kultúrával: fellép Fábián Juli & Zoohacker, az Antonia Vai Band, Szabó Balázs Bandája, a Jónás Vera Experiment és Szalóki Ági. Palya Bea és zenekara megújított Psyché koncerttel készül.
 
A sajtótájékoztatón Nyáry Luca slemmelt egy kifejezetten erre az alkalomra készült kis verssel.
 
"Játszunk. Mert nekem megy
 
Most játszuk azt, hogy nem.
Most már nem alkalmazkodunk
A mínőségi élet elkezdődött, üvegben van a bor
Az üveges menühöz boldogság jár, egy aranyhajú lány messze valahol
Egy lány párszázas menüvel pompázik aranyban
hol van már a te meg én, hol vannak a lányok
aranyhajuk fésülik a rég elveszett álmok
Nekem már nem kell a csillám meg a flitter
Beérem veled, fenébe a giccsel"
 
A nyárindító Kerekdombon június 16. és 18. között lehet majd találkozni a remek Momentán Társulattal, a kiváló Nézőművészeti Főiskola tagjaival (Mucsi Zoltán, Scherer Péter és Katona László) és a dűlők között tematikus borsétákra, biciklitúrára és maratonon is lehet indulni.
 
A fesztivál témája a nő és a szerelem körül forog majd: Lónyay Erzsébet, aki Weöres Sándor kötetét és hősét Psyché-t ihlette, Tállyán élt. Palya Bea erre az eseményre újította fel Psyché koncertjét.
 
 
„A fesztivál alapításakor az volt a célunk, hogy Tállyát újra örökségeihez méltó helyre emeljük, és hogy a széles közönségnek is megmutassuk, milyen kincseket rejt a Tokaji borvidék.
Tállyán mindenki megtalálja a számítását, aki minőségi boros és gasztronómiai élményekre vágyik.
A fesztivál ideje alatt nyitva állnak a helyi borospincék, lehetőség lesz a tállyai borok megkóstolására - hordóból és palackból egyaránt. A gasztronómia szerelmeseit izgalmas bor-étel párosításokból álló borvacsorákkal, fröccsterasszal és kockás abroszos, street food ételeket kínáló gasztro-udvarral várjuk” - mondta Márton-Kováts Krisztina, a tállyai Oroszlános Borvendéglő és Borhotel tulajdonosa, a Tállyáért Egyesület alapító tagja.
 
Lehetőségünk volt két kiváló bort is megkóstolni: az egyik a Márton Birtok Sárgarigó névre hallgató sárgamuskotálya. Hidegebb hőmérsékleten még jobban megcsillogtatta volna, hogy mit is tud a bor, de így sem panaszkodhatok. Ehhez a csodás, napsütéses tavaszi naphoz tökéltesen passzolt a Sárgarigó. Illatos, friss, selymes bor, elegáns savakkal. A másikat Palánta névre keresztelték, mely egy almás-barackos tokaji furmint és magában hordozza a Palánta dűlő ásványosságát.
 
Készítsd a koffered! Kerekdomb fesztivál 2017
 
A látogatókat blues és irodalom várja az Oroszlános Borvendéglő és Borhotelben, könnyűzene a Vincellér Házban, komolyzene a település katolikus templomában. A fesztivál különlegessége, hogy nem építi át, változtatja meg a neki otthont adó, gyönyörű tokaji települést: a programok a tállyai parasztházak és nemesi kúriák udvarán kapnak helyet, megmutatva azok szépségét, rímelve a hely miliőjére.
 
Futás, gyalogtúra, bicikli
 
A sportos fesztiválozók nyáron és ősszel is félmaratonon tehetik próbára állóképességüket. A bicikliseket pedig várják a dombok: júniusban Dűlőbringa futam, szeptemberben Mád-Tállya tekerés lesz, de a kerékpár a zenében is fontos szerepet kap: Gryllus Vilmos a Biciklizős lemez dalaival készül. Aki inkább csak sétálna, annak a Hosszúlépés csapata kínál új, tematikus, a környék izgalmas titkait felfedő gyalogtúrákat.
 
A Gryllus testvérek mai ízelítője:
 
 
„A hegyvidék adottságai különleges perspektívába helyezik a sportolás lehetőségét. Úgy állítottuk össze a programkínálatot, hogy a családdal érkezők is megtalálják a számukra legkedvesebb mozgásformát. Egyénileg vagy csoportosan lehet nevezni a félmaratonra, bringafutamot tartunk a bicikli szerelmeseinek és gyerekfutamot az egészen kicsiknek” – magyarázza Hrutka János, válogatott labdarúgó, a fesztivál sportprogramjainak vezetője.
 
Borok, pincék, piknik
 
A látogatók gasztronómiában és borban is számíthatnak a fesztiválra: a helyi bortermelők maguk mutatják be tételeiket pincéikben, de különleges borpiknik is lesz: az érdeklődők pontosan azokon a dombokon kóstolhatják meg a borokat, amelyeken a nedűt adó szőlők teremtek.
 
A kicsiknek is
 
A gyerekeknek a Maillot kastélyban találnak izgalmas, kreatív elfoglaltságot a szülők, játszóház és mesterségbemutató is rendelkezésre áll, a legkisebbeket Ringató foglalkozás várja, és természetesen Kaláka koncert is lesz.
 
Az őszi Kerekdomb Fesztivál szeptember 8. és 10. között kerül megrendezésre, ahol ismét szerepet kap majd a színház, a film, a gyerekprogramok és a futás. Az időpontot már most érdemes bekarikázni a naptárban: többek között a 30Y, a Bohemian Betyars, a Honeybeast és a Random Trip zenészei is gondoskodnak majd a jó hangulatról, az irodalomfelelős Lackfi János lesz.
 
A 2017-es Kerekdomb Fesztivál időpontjai:
 
2017. június 16-18.
2017. szeptember 8-10.
Winelovers borok az olvasás mellé