Óriási borbuli indul ma Szegeden!

Borászportál
2015. május 15., 14:45


A magyar borászok Szegedre költöztek, így mától tizenegy napig Szegeden randevúznak a borkedvelők. A két hétvégét, valamint a Pünkösd hétfőt is magába foglaló Szeged Napja Ünnepségsorozat 11 napjának leglátogatottabb rendezvénye a XXI. Szegedi Borfesztivál.
Óriási borbuli indul ma Szegeden!
Fotó: Szeged.hu
A rekordszámú, 155 pincészet hatalmas borkínálattal készül a vidék legnagyobb gasztro-kulturális ünnepére, mely ma 17. 00 órakor a borrendek hagyományos felvonulásával veszi kezdetét. 

Az esemény díszvendége, s egyben a borverseny elnöke Dúzsi Tamás, a 2014-es Év Bortermelője. A borversenyre eddig 46 borász 110 féle tétellel nevezett. A szakmai zsűri által legjobbra értékelt bor kapja a Szeged Város Bora kitüntető címet, az eredményhirdetésre május 18-án 17 órakor kerül sor. 
A kilátogatók szórakoztatásáról a Széchenyi téren három színpad gondoskodik, ahol a borozós beszélgetésekhez illő élőzenei produkciók mellett naponta sztárvendégek is fellépnek. A körbejárható, mini színpadokon énekel majd többek között Tóth Vera, Zséda, Falusi Mariann, Radics Gigi, Janicsák Veca, Delhusa Gjon, Kökény Attila, Charlie, Bornai Tibor, Berki Tamás, zenél Babos Gyula, valamint a Bon Bon. A borfesztivál ideje alatt naponta különböző - a kiállítók által jótékonysági célból felajánlott - borokra lehet majd licitálni. Az árverésekből befolyó összeget a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány kapja.
 
 
A szegedi fesztiválnyár nyitórendezvényének része még a borünnep mellett a Gasztroudvar, a Kincs tér, a Dóm téri kavalkád és a XVI. Szegedi Hídivásár. A kapcsolódó helyszínek közül kiemelkedik a Dóm téri kavalkád, ahol május 21-től ingyenes nagykoncertek követik egymást a színpadon. A helyszín névadója és egyben a Szeged Napja Ünnepségsorozat főtámogatója az EPAM, a kelet-közép-európai régió vezető szoftver fejlesztője. Itt először a szegedi partfal beruházás átadó ünnepségének záró akkordjaként a Wellhello lép fel május 21-én, majd másnap egy igazi zenei csemegével folytatódik a program. A Szegedi Szimfonikus Zenekar kiváló művészeinek közreműködésével olyan népszerű szegedi együttesek mutatják be áthangszerelt slágereiket, mint a Molnár Dixieland Band, a Fool Moon és a Honeybeast. Május 22-én az ex-East gitáros, Varga János 60. születésnapi koncertje vezeti fel Rúzsa Magdi fergeteges műsorát, mely ünnepi tűzijátékkal zárul. Május 23-án vasárnap a Gypo Circus koncertje után 20.00 órától Demjén Ferenc áll színpadra.
 
A rendezvény ideje alatt a Borászportál.hu nyereményjátékkal várja a borkedvelőket, amelyben kiváló borokat nyerhettek. Gyertek a 4-es standhoz!
 
Winelovers borok az olvasás mellé