A Nemzeti Bor Maraton a legeredményesebb bormarketing kampány

Borászportál
2016. május 27., 20:52


23 000 induló, 123 érintett település, 22 borvidék, 2057 lefutott km és mindez 10 nap alatt. A Törley Pezsgőpincészetnél tartotta záró sajtótájékoztatóját a II. Nemzeti Bor Maraton. 
A Nemzeti Bor Maraton a legeredményesebb bormarketing kampány
Idén már másodszor rendezték meg az Európában is egyedülálló eseményt, a Nemzeti Bor Maratont, 2016. május 13-22 között, amely azzal a céllal jött létre, hogy nemzeti sikerágazatainkat – a magyar bort, a magyar vidéket és a magyar sportot – összekapcsolja, s egy újfajta közösségi élményműfaj megteremtésével hozzájáruljon ezek népszerűsítéséhez és hazánk turisztikai vonzerejének növeléséhez. A rendezvény idei újítása, hogy ezt a hosszú távot nemcsak futva, de kerékpárral is megtehették az indulók.
 
A Nemzeti Bor Maraton a legeredményesebb bormarketing kampány
 
A „winerunnerek” 123 települést érintve, különböző programokon vehettek részt, megfűszerezve a helyi jellegzetességek, borok kóstolásával és egyéb kulturális programokkal. A rendezvény duplájára nőtt a tavalyi évhez képest, sikeréről a számok is árulkodtak. A tavalyi évben 9700-an idén pedig 23 000-en futottak a magyar bor és magyar sport érdekében.
Dr. Kiss Eliza, a Földművelésügyi Minisztérium kiemelt borágazati feladatokért felelős miniszteri biztos a legeredményesebben működő belföldi marketing kampánynak nevezte a Balla Attila által életre hívott Nemzeti Bor Maratont és reméli, hogy a jövőben is együtt tudnak majd működni. 
 
Balla Attila programigazgató köszönetet mondott a rendezvény főbb támogatóinak, Éder Tamásnak, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Élelmiszeriparért felelős országos alelnökének, Koch Csaba és Frittman János borásznak, Dr Kiss. Elizának, Szepesfalvy Anna, Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának alpolgármesterének, Kovács György, a Törley Pezsgőpincészet Kft. ügyvezető igazgatójának, Helmich József, az Evopro csoport marketing igazgatójának, illetve Rippel Ferencnek, aki a jövő évtől Nagykövetként vállal szerepet a Nemzeti Bor Maraton szervezésében.
 
A Nemzeti Bor Maraton a legeredményesebb bormarketing kampány
 
Többek között szó esett a Bormaraton két további kezdeményezéséről is, a Nagy Egyetemi Bortesztről, aminek elsődleges célja, hogy egy tudatos borfogyasztó generációt neveljen a mostani fiatalokból, akikre a jövőben a szakma, a borágazat támaszkodhat. Ilyen újító kezdeményezés az idei Bormaratonnal párhuzamosan életre hívott Borvidék Szépe Országos Szépségkirálynő választás, ahol a borkedvelő hölgyek nemcsak szépségükkel, de a borokról kialakult szakmai tudásukkal is büszkélkedhetnek és egy országos forduló keretein belül megmérettethetik tudásukat. Ez is egyfajta kezdeményezés a magyar borkultúra népszerűsítése érdekében, hogy a magyar bor szerete és híre, új fogyasztói csoportokhoz is eljuthasson. 
 
Winelovers borok az olvasás mellé