Exportra készülnek a természethű szerémségi borok

Fendrik Zsóka
2015. október 02., 20:55


A The Collective egy új bormárka, amely Maurer Oszkár borász és Isabelle Legeron Master of Wine (MW) közös munkája. A márka égisze alá tartozó tételeket először májusban mutatták be a londoni RAW Fair-en, ahol a természethű borászatok kapnak lehetőséget a bemutatkozásra. A The Collective borok hazai premierjén mi is részt vettünk.
Exportra készülnek a természethű szerémségi borok
Fotó: Vinumvitis.blogspot.com
A Terroir Club közreműködésével szeptember végén a Kadarka Borbárban lehetőséget kaptunk, hogy megkóstoljuk Maurer Oszkár és Isabelle Legeron MW (Master of Wine) által készített négy bort, amelyek a The Collective neve alatt kerülnek forgalomba. Oszkár a Szermségből utazott Budapestre, Isabelle pedig skypon követte velünk az eseményeket, ahol egy szűk csoportban megismerkedtünk az új borokkal és koncepcióval.

„Az ötlet onnan jött, hogy nagyon kockázatos és kihívásokkal teli a természethű borok készítése, így sok borászat esetében ez nem fér bele gazdaságilag. Közép-Európában támogatásra szorulnak a termelők, mert meg vannak a lehetőségek, szőlőfajták, amelyekből megfelelő minőségű, természetes borokat lehet létrehozni. Ezért megosztom a kockázatot a termelőkkel” - mesélte Isabelle a márka megszületésének történetét.

„A természethű borok fogyasztása nem egy új divat. Ez nem múlik el, hiszen régen is így készítették a borokat, a higiéniát tudják javítani a termelők. De Nyugat-Európában már körülbelül 20 évvel ezelőtt felismerték a természetes borok fontosságát. Rádöbbentek a legelismertebb éttermek sommelier-jei is, hogy ezeknek a boroknak igenis helyük van a borlapokon. A séfek számára is fontos az alapanyag, amivel dolgoznak. Így lehet, hogy Skandináviában, Olaszországban, Franciaországban a legjobb éttermek borlapjain számtalan alacsony kéntartalmú, biodinamikus gazdaságból származó borral találkozhatunk” - állítja Kató András, aki egyik szerevzője volt az eseménynek a Terroir Club részéről.
 
Exportra készülnek a természethű szerémségi borok
Isabelle Legeron MW (Fotó: Theguardian.com)

A kóstolón elmondták, hogy Maurer Oszkár The Collective presents borai az export piacon lesznek elsősorban elérhetőek. Hazai éttermek, partnerek kapnak lehetőséget az előrendelésre, de borboltokban nem lehet majd megvásárolni a The Collective márka alatt megjelenő tételeket.  

Isabelle Legeron elmondta, hogy nagyon örül a közös munkának Maurer Oszkárral. Úgy jellemzi a szerméségi borászt, mint „alázatos, érzékeny, kedves és nincsen benne egoizmus, nyitott és befogadó a gondolatokra. A borok nagyon izgalmasra sikerültek, és burgundi hangulatra emlékeztetnek.” 

Mindneki kíváncsi volt arra, hogyan élte meg Maurer Oszkár ezeknek a boroknak az elkészítését, illetve az együttműködést Isabellel. „Lányom most maradt ki a nyolcadik osztályból, tanulmányait a szőlész-borász technikumon szeretné folytatni. Így ő lesz az ötödik generáció a családban, aki erre adja a fejét. Fontosnak tartom, hogy ne távolodjunk el attól, amit őseink csináltak, de közben nyitott szemmel kell járni. Közelebb szeretnék kerülni ahhoz a borstílushoz, amit nagyapáink csinálhattak és hasonló módon a szőlőműveléshez is. Ezzel visszatalálhatunk őseink útjára” - válaszolta Oszkár.

Maurer Oszkár területei jelenleg Szerbiában találhatóak, de régen a Szerémség és Hajdújárás Magyarországhoz tartozott. Sokan kadarkájáról ismerik, ez elsősorban annak köszönhető, hogy a legrégebbi ültetvényei és klónjai neki vannak. Termesztési szempontból nagyon kényes a fajta, Oszkár azt vallja, hogy „csak természetes módon van értelme vele foglalkozni, mert minden évben más. A tőkék állandóan mutálódnak, fejlődnek, de ennek ellenére vannak ciklusok az életében. Sokféleségében kell termeszteni a kadarkát, hogy megtapasztaljuk, mit tud a fajta.”
 
Exportra készülnek a természethű szerémségi borok
Maurer Oszkár (Forrás: Terroirclub.hu)

A The Collective kóstolója alatt Maurer Oszkár sok értékes gondolatot osztott meg velünk. Ebből szeretnék egyet kiemelni, amely talán segít megérteni a természetes borok iránti vonzalmat: „Ha összhangban vagyunk a környezettel, mint a fű és a fa, amely alatt megpihenünk. Ha a természet elemeiként gondolkodunk. Ha megelégszünk a természettől kapott maximális minőséggel, akkor nem leszünk örök bolyongók. A mértékletesség erénye nem gyengeség, hanem mutatja, hogy globálisan látjuk a dolgokat. A borban se legyen hazugság, legyen az ami, ne akarjon többnek tűnni.”

Mielőtt még ennél is mélyebb filozófiai gondolatokban merültünk volna Maurer Oszkár elárulta, hogy egyik napról a másikra nem lehet átállni az organikus művelésre és a kénmentes borkészítésre sem. Úgy fogalmazott „fokozatosan kell ezt a folyamatot véghezvinni, hogy a szervezet alkalmazkodni tudjon”. 

A The Collective márkanév alatt négy bor került forgalomba Maurer Oszkártól, egy mézes fehér, egy kékfrankos és két kadarka. Mind a négy tételnél az összes kén használat 30 mg/l alatt van, és organikus módon művelte az ültetvényeket. 
 
Exportra készülnek a természethű szerémségi borok
A The Collective borok címkéje (Forrás: Mitiszol.hu)

Szerémi Mézes Fehér 2013
Ősi szőlőfajta a Nagy-Krisztus dűlőn termesztik bakműveléssel, fél kilogrammos tőketerheléssel. 500 literes tölgyfahordóban erjesztették, majd érlelődött. Rövid ideig héjon áztatták, a musthoz illetve a bor palackozásnál került minimális kén a tételhez. Illatában a körte, az alma és a gyógynövények a meghatározóak. A korty hosszú, koncentrált. 

Szerémi Kékfrankos 2013
21 mustfokkal szüretelték, a héjon áztatás időtartalma nem tartott túl sokáig, csak amíg el nem érte a megfelelő sav-tannin-gyümölcs egyensúlyt. Bíboros szín, illatában fűszerek, cseresznye, áfonya és a cédrus, ami dominál. Ízében a gyümölcsös vonal után a fűszerek is megjelennek. A korty könnyed, üdítő, de mégis koncentrált.

Kadarka 1880 2013
A legrégebbi kadarka ültetvény. 2013-ban a jég elverte a területet, így a 3000 tőkről csupán 270 liter bor készült. Az őszi esőt követően aszúsodni kezdtek a fürtök, betöppedtek a bogyók. A bor világos színe is a nemespenésznek köszönhető, amely lebontja a színanyagokat, de kárpótlásul aromákat és gyümölcsöket visz a borba. Komplex mind ízében, mind illatában a tétel, a csipkebogyó és a szilva meghatározóak. Jól strukturált, rétegzett, izgalmas bor. 
Oszkár szerint az egyetlen hibája, hogy az oxigén hatására barnulni kezd, mert nem használtként a készítése során. Így azt ajánlja, 24 órán belül igyuk meg a megkezdett palackot. Persze ez legyen a legnagyobb baja.

Szerémi Kadarka Nagy-Krisztus dűlő 2013
Az erjesztést „számítógéppel irányítottuk”, amely a 100 éves diófa volt. Hűvös van alatta nyáron is, a vörösbor erjesztéshez ideális – tanácsolja Oszkár. A fűszerek és a gyümölcsök tobzódnak a borban, amelyet a hordó aromái szépen kiegészítenek. A tanninok érettek, szép egyensúlyos, sokrétű a bor. Nem túl nehéz a korty, frissítő, jól iható.
 
Mit is takar a természethű bor? Nagyvonalban annyit jelent, hogy organikus, vegyszermentes gazdaságokból származik, és szintetikus adalék- és segédanyagok nélkül, minimális beavatkozás mellett, hagyományos módon készítik el. Novemer 14-én a Mitiszol Fesztiválon lehetőséged lesz természethű borokat kóstolni. Több, mint 30 borászat 100 bort vonultat fel, ahol Maurer Oszkár borait is megkóstolhatod. További részletek az esemény Facebook oldalán!
Winelovers borok az olvasás mellé