Nézzük mit rejtett Kielmayer Kristian utazótáskája:

Manzanilla las Medallas de Argüeso

St Antony Riesling Nierstein Pettental Grosses Gewächs Riesling 2003
Hervé Sigaut Morey-St Denis 1er Cru Les Millandes 2004
Coloma Garnacha Tinto Joven 2004

Borszakértőnk nemzetközi borbíráló és a Nemzetközi borakadémikus cím várományosa, akinek londoni jelenléte teremti meg a lehetőséget a borszakmai fejlődésre. Az angol főváros a borkereskedelem egyik nagy fellegvára. Az Egyesült Királyság hatalmas felvevőpiac a világ borkereskedelmében, ahová mindenki szeretne bejutni, ezért Londonban rengeteg kóstolót is szerveznek - melyek javarészén borszakírónk ott van, jelen van, tanul és kóstol. Na meg persze jegyzetel. Sajnos a magyar boroknak arra, hogy betörjenek egy ilyen nagy piacra - állami marketingtámogatás híján - csak igen kis tételekben lehet esélyük. A kilencvenes években ugyan történt egy "megmozdulás" a Bakonyi Károly nemesítette Cserszegi Fűszeressel, hiszen Kamocsay Ákos, a Hilltop borászának Londonban díjnyertes bora felkeltette az angol borfogyasztók figyelmét a szupermarket polcain, ám az áttörés csak az alsóbb árkategóriában történt meg - és ami fájóbb: az angolok mára már valószínűleg el is feledték a "kiejthetetlen nevű magyar bort".

Igyekeztünk a nemzetközi (német-spanyol-francia) tételekhez olyan magyar borokat összeválogatni, melyek épp nagyhírű társaik mellett mutathatják meg: mit készítenek, mit iszunk itthon:

Jásdi Csopaki Olaszrizling 2006
Németh Attila Chardonnay Veresföld dűlő 2005
Jekl Villányi Kadarka Ördög-árok 2006
Weninger & Gere Pinot Noir 2006

 

Természetesen nem bírtunk magunkkal, és rögtön az andalúz "erősített" bornak estünk neki, mintegy aperitívként.

A sherry termőterületének központja Jerez de la Frontera (innen van a helyben használatos, spanyol elnevezése is: Jerez) Andalúziában van. Fajtái (a száraztól az édesig): fino, amontillado, oloroso (száraz és édes), pale cream és az PX (csak édes). 

Szakírónk szereti saját szemmel látni a terroirokat, így többek között Andalúziába is eljutott (a hordóban érlelődő sherryről is ő készítette a felvételt). Megtudtuk tőle, hogy mind a szőlő termelése, mind a bor elkészítése sok-sok vesződséget és nagy szakmai tudást, a spanyol borászok évszázados "fogásait" igényli. Fontos, hogy milyen égtáji szöget választanak a bodegának, a talaj vizezése, ablakok/ajtók nyitása - igen fontos a "sherry" készítésénél, hiszen fontos egy optimális páratartalom állandó biztosítása. A palomino fino fehér szőlőfajta, ebből készül a legtöbb bor Andalúziában, természetesen fahordókban (amerikai fában: Quercus Alba) érlelik solera rendszerben. Attól függően, hogy melyik típusú bort szeretnék készíteni belőle, a boron egy általuk flor-nak (virág) nevezett élesztőhártyát nevelnek (avagy nem), amely megakadályozza a bor oxidációját. A fino típusú bornál végig megőrzik ezt a védőhártyát, míg az amontillado-nál csak a hordóban való érlelés első időszakában. Az oloroso-nál például már egyáltalán nem is használják. Kristiantól azt is megtudtuk, hogy van a sherrynek egy palo cortado nevű verziója is. Ez akkor születik, mikora a bonyolult borászati eljárások utáni végeredmény gyakorlatilag valami új lesz, mely egyik fajtába sem tartozhat, általában ez éppen egy átment az amontillado és az oloroso között. Ezért már a pincékben egy fura jellel látják el, mely körülbelüli annyit jelent: hát, ez így sikerült. Lehet hogy néha ezek a legérdekesebbek?

Manzanillánk egy fino típusú bor, ám ezt egy külön névvel is ellátták (külön DO), mert Sanlúcarban, nagyon közel a tengerhez készül. Spanyolországban igen közkedvelt ital, melyet a spanyolok 6 Celsius fokra hűtve isznak, hogy felfrissüljenek tőle a melegben. Illatában egy tokajit ígér, a tapasztalatlan magyar fogyasztó viszont meglepődik, hogy erre az illatra száraz, furmintra hasonlító zamatok jönnek, ám jóval erősebb alkoholtartalommal. A fino sherry még a legalacsonyabb maligán fokú a sherryk közt, ám ez is elérheti a 15,5 fokot.

Végre megtudtuk, mi az a rajnai rizling

Kristian - mivel édesapja német - a német nyelv, kultúra és borkultúra jó ismerője is. Németségének szerintem fontos ismérve az is, hogy egyik nagy kedvence a rajnai rizling, ebből hozott nekünk egy igen nagy hírnévre szert tett tételt. A St. Antony-i pincészet - mely egyébként egykor a MAN cégcsoport tulajdona volt - Hessen (Rheinhessen) környéki szőlőket birtokol. Rajnai rizlingje igazi grand cru - németül ebben a tartományban Grosses Gewächs a neve. A terroir neve, ahonnan tételünk származik: Pettental. Hiába dícsérhető a csopaki zászlósbor (2006 ráadásul országszerte egy kiváló évjárat), a rajnait kóstolva döbbenünk rá, miért írja le szakértőnk újra meg újra, hogy a magyaroknak nem szabad olaszrizlingjükkel a nemzetközi piacra lépniük. Ott ugyanis már van egy rizling, és az az eredeti. A hazánkba Észak-Olaszországból bekerült fajta pedig - amint a példa bizonyítja - nem képes ugyanarra mint a rajnai. Ráadásul a németek igencsak értenek is első számú boruk elkészítéséhez - van benne egynéhány évszázados tapasztalatuk... A rajnai nem csak színében ver két kört a csopakira, de zamatanyagai is sokkalta erőteljesebbek, a csopaki határozottan visszafogott mellette.

Mivel meghívott borbírálónk magyar gyökerekkel is rendelkezik - hiszen édesanyja magyar, és életének nagyrészét is itt töltötte -, a mi szubkultúránkat is jól ismeri. Ez lehet a nyitja, hogy szerette volna megízlelni azt a chardonnay-t, amely a hazai hip-hop zene slágergyártóinak, a Belgának a jóvoltából híresült el. Lehet, hogy alkalmazhatná őket a Bormarketing Kht. is... Szóval a mátraaljainémethchardonnay-t is megkóstoltuk, annál is inkább, mert ez a nemzetközi fajta ma már hazánkban is majdhogynem az elsőszámú fehérbornak számít - legalábbis minden hiper- és szupermarket polcain megtalálható. Sok borász csak azért készíti - az olyan fajták, mint pl. a veltelini kárára -, hogy legyen mivel betörnie ezekre a helyekre. A Németh 2005-ös chardonnay-ja szerintem jobb, mint például a töki Nyakasé, ami szintén nem rossz, Kristian szerint viszont természetesen nem éri el a nemzetközi piac krémjét, hisz ő minden Chardonnayt a Burgundiakéhoz viszonyít, ettől függetlenül korrekt volt. Legalább újabb visszajelzést kaptunk róla, hogy a chardonnay nem a mi borunk...

Érdekes tapasztalatokban volt részünk a villányi és a burgundi vakkóstolásakor. A szerkesztőség tagjait talán magyar borokhoz szokott ízlelőbimbói, Kristiant valószínűleg szakmai ismerete segítette abban, hogy megkülönböztesse, felismerje a borokat. Míg azonban mi - úgy tűnik - a magyar borokra szocializálódva  a villányit, Kristian a számunkra szárazabbnak, idegenebbnek tűnő  premier cru-t részesítette előnyben. Lehet, hogy nekünk is meg kellene kóstolnunk havi 400-600 tételt, és akkor mi is a francia bor mellett érvelnénk... De egyelőre nekünk a 2006-os villányi a színes-szagos-szélesvásznú, és hiába erősködik nekünk "messziről jött emberünk", hogy lassabban mutatkozik meg a burgundi és elegánsabb, nem hagyjuk magunkat meggyőzni. Jobban ismerjük, hát jobban is szeretjük a magyar bort. Ebben persze jó adag korlátoltság van, igaz, ami szerencsére lokálpatriotizmussal védhető... Hiszen semmi rossz nincs abban, ha mezei magyar borkedvelőként saját borainkat ismerjük/szeretjük/isszuk.

A Kadarkát azért illesztettük ebbe a Pinot sorba, hogy megnézzük: mit bír.

Hiszen még színe is jól összevethető a pinot-val, amely szintén nem a testesebb vörösök közé tartozik - ha csak nem furmányoskodik vele sokat a borász. Ám ezt már megteszik a kadarkával is idehaza. De talán jobb ha a természet megteremtette ízek dominálnak benne, mint ebben a prémium 2006-os Jekl-ben, amit kóstoltunk Villányból. Az igen jó évjáratban miért kellett volna a gyümölcsösség mellett barikos ízeket keresnünk? Szerencsére nem is volt benne, és nem hiányzott. Noha amerikában például megőrülnek ezért az ízvilágért, mi is azt valljuk, ha igazán "jó az alapanyag" nem kell fával takargatni az ízeket.

A Londonban 6 fontért kapható spanyol Coloma egy Garnacha nevű vastag héjú kékszőlőből készül, melyet magas alkoholja miatt házasításra is előszeretettel használnak. A 2004-es évjáratú bor 14-es alkoholtartalma mellett egy igen testes bornak tűnik, számomra Cabernet-jellegű, szakértőnk viszont nem hajlandó róla nyilatkozni, "rossz képet vág" - valami mást kapott tőle, mint amit várt. Ezt a borász hibájának rója fel.

Coloma Garnacha Joven Tinto 2004
Kellemetlen CO² bizsergés, ez túl sok egy vörösbornál. Elvékonyodott és megbomlott az egyensúly. Ennek a bornak nem ilyennek kell lennie, nem lehet tovább kóstolni…

Úgyhogy zárjuk rövidre mi is ezt a kis összehasonlító borutazást, amit minden kedves olvasónknak is javaslunk: válasszanak ki egy-egy palack azonos fajtájú vagy hasonló karakterű magyar és külföldi bort, lehetőleg ne a legolcsóbb fajtából, inkább spóroljanak rá egy hónapig - vagy nyerjenek tőlünk -, hívják meg barátaikat, szeretteiket és próbálják meg eltalálni, melyiket szeretik jobban!