Szokatlan fajtákkal építkezik a felvidéki borászat

Knap Gábor
2014. november 20., 22:50


Zajlik az élet a Dél-szlovákiai borvidéken: a HR Winery olaszrizlingjét sokaknak nem kell már bemutatni. A borászat, ahol készül pedig óriási tervekkel fektet a jövőbe. Köbölkúton jártunk.
 
Szokatlan fajtákkal építkezik a felvidéki borászat
Amint azt már megírtuk, a szlovákiai HR Winery 2013-as olaszrizlingje bizonyult a legjobbnak a Borászportál Olaszrizling Október alkalmából tartott vaktesztjén. Ezek után természetes, hogy kíváncsiak voltunk arra, hol készül a bor, és örömmel értesültünk arról, hogy a borászat a Bordó Blend Nagy Bordói Kóstolóra is elhozza két tételét. De ne szaladjunk ennyire előre…
Közeli helyeken
Hogyha Esztergomból átmegyünk Párkányba, onnan már csak 15 kilométer Köbölkút (Gbelce). A lankás dombok csendesek a novemberi tavaszban. Csak némi kopácsolás hallatszik egy felújított, részben fából épült ház felől. A HR Winerynél éppen a bejáratot kövezik: a borokról már ismert címer kerül a bejárat elé.
Sáska Beáta, a cég borásza fogad minket, és körbevezet az épületben, amelyről megtudjuk, hogy a hetvenes években épült és a helyi TSZ pincéje volt. Délnyugatról Köbölkút külső házai, a többi irányból pedig szőlőföldek és gyümölcsösök veszik körül, hiszen az összesen 280 hektáron elterülő gazdaság jelentős részén alma, körte és barackfák vannak. Odabent minden vadonatúj. Külön pinceágban, pedáns rendben sorakoznak a direkt ide gyártott acéltartályok, egy másikban pedig a hordók kaptak helyet. Rögtön meg is kóstolunk egy morvai muskotályt, amely az első 2014-es boruk lesz. Még tartályminta, nemrég lett kénezve, de ebben a korai stádiumban is érződik, hogy szép friss, intenzív sárgamuskotály jellegek, jó savak, kellemes citrusok uralják.
Szokatlan fajtákkal építkezik a felvidéki borászat
Sáska Beáta
Felpörgőben
Hamarosan megérkezik Halász Róbert, tulajdonos is, akivel már a borház felső szintjén beszélgetünk, ahol cserépkályha, az ide készült fenyőfa bútorok és a Bea által bemutatott borok biztosítják a kiváló hangulatot. Igyekszünk képbe helyezni magunkat, hiszen itthon nem sokat tudunk a szlovákiai borászat helyzetéről (noha időről időre eljutnak hozzánk fantasztikus tételek a Dél-Szlovákiai borvidékről), így először erről kérdezzük a tulajdonost.
 
A történet elsőre ismerősnek tűnik: a rendszerváltás előtt Szlovákiában is nagy borüzemek működtek, amelyek nem épp a minőségre helyezték a hangsúlyt, viszont felvásárolták a szőlőt a termelőktől. A kilencvenes évek elején-közepén ezek északi szomszédunknál is tönkrementek, a „kicsik” így arra kényszerültek, hogy önállóan kezdjenek működni. Persze az itteni még a magyar nagyüzemekben készült bor minőségét is alulmúlta, és a szőlőterület is jóval elmarad a magyarországitól – világított rá a különbségekre Halász Róbert. Ám az uniós csatlakozás után Szlovákiában is nagyot fejlődött a borászat, komoly minőséget adó termelők vannak, a fiatalok körében pedig egyre nagyobb divat a borfogyasztás, a borfesztiválra járás.
HR Winery Chardonnay 2012
Nagyágyú. Közép citrom színű chardonnay, a közepesnél intenzívebb virágos, mézes, gyümölcsös illatokkal, amelyek ízben is csodálatosan visszaköszönnek. A hordó és az alkohol édes, vaníliás jegyeket tesz hozzá az ásványos aromákhoz.
Saját fajtákkal támad a borvidék
A Köbölkút a Dél-Szlovákiai borvidékhez tartozik, amely Párkánytól egészen Kürtig, kb. 25 km hosszan húzódik a Duna mentén. Itt találhatóak az Érsekújvári járás legnagyobb pincészetei, és a legjobb minőséget is ezen a borvidéken tudják előállítani, hiszen szinte kivétel nélkül déli fekvésűek a szőlőkkel betelepített lejtők.
Szokatlan fajtákkal építkezik a felvidéki borászat
A borvidéken 26 fajta engedélyezett. Van itt az olaszrizlingtől a zöld veltelinin keresztül, a kékfrankoson át a cabernet sauvignonig minden. Vagyis majdnem minden, mert a szlovák bortörvény valamiért nem engedi a merlot és a cabernet franc fajtákat, így ezekből csak földrajzi megjelölés nélküli borokat lehetne készíteni. Vannak ellenben olyan saját nemesítésű szlovák fajták, mint pl. az alibernet, amely cabernet sauvignon és alicante bouschet keresztezése. Utóbbi fajta a petit bouschet és a grenache nászából született és Franciaországban, valamint Kaliforniában ismerik.
HR Winery Alibernet 2012
A fajta nagyjából húsz éves, és hogyha vetünk rá egy pillantást a pohárban, azonnal megértjük, miért használták egy időben előszeretettel festőbornak. A mély rubin színű borból áranak a fekete gyümölcsök és a fűszerek, és az egy év barrique érlelést sem lehetne letagadni. Nagy karakterű vörösbor, shirazos hangulattal, sok, de nem szárító, hanem édes tanninnal.
A HR Winery legnépszerűbb bora az olaszrizling, a vörösek közül pedig a cabernet sauvignon és a kékfrankos a legkedveltebb. Halász Róbert szerint ezen a borvidéken a minőséghez mindig megvoltak az adottságok, viszont a környékbeli borászatok mostanra találták meg a módot és a lehetőséget arra, hogy ezt meg is mutassák. Az eredmények pedig jönnek, hiszen a Borászportál oklevelén kívül még jó néhány elismerés díszíti a pince és a borház falait: vannak itt érmek Madridból, Bécsből, a Vinagoráról, és a Szlovák Nemzeti Borszalonból is.
Hogyan tovább?
A pincészetben jelenleg évente 120-130 ezer palack bor készül, de Halász Róbert tervei nem állnak meg itt. A cél kb. 200 ezer, de épül majd látványpince, lesznek új raktárak és szállások is.
Szokatlan fajtákkal építkezik a felvidéki borászat
A borturizmus fellendülőben van, a vendégek zöme jelenleg Szlovákiából érkezik, de sok a magyar és a cseh érdeklődő is. Nem csoda, a környék bőven tartogat látnivalókat, elég csak a Bélai Kastélyt, a párkányi, érsekújvári termálfürdőket, Komáromot vagy a Párizsi mocsarakat említeni. Ráadásul épül a kerékpárút, hogyha pedig készen lesz, akkor akár hajóval is lehet érkezni a Dunán, onnan pedig egy laza tekerés a HR Winery, és vannak már tünetei a borvidéki összefogásnak is – tette hozzá Haraszt Róbert.
Ám aki a cabernet sauvignont, vagy az alibernet szeretné megkóstolni, annak egyelőre nem kell Köbölkútig utaznia, hiszen a Bordó Blend Nagy Bordói Kóstolón, november 29-én a HR Winery ezen borait Sáska Beáta, borász fogja bemutatni az érdeklődőknek.