A Borászportál is elkötelezett a tudatos és mértékletes borfogyasztás mellett

Borászportál
2025. augusztus 18., 17:07


Egy nyílt levélben borászok, szakértők, orvosok és közéleti szereplők közösen állnak ki a borkultúra értékei mellett, hangsúlyozva annak pozitív hatásait, miközben határozottan elutasítják az alkohol öncélú fogyasztását. A Borászportál mindezekkel az értékekkel azonosul, és kezdettől fogva részt vesz a kulturált borfogyasztás népszerűsítésében.
A Borászportál is elkötelezett a tudatos és mértékletes borfogyasztás mellett
Tiéd a Mérték törekvés arra irányul, hogy új alapokra helyezze a borfogyasztásról szóló társadalmi gondolkodást. A Magyar Bormarketing Ügynökség, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia, a Pannon Bormíves Céh, a Junibor – Fiatal Borászok Egyesülete és a Borászok Borásza alapítványa által elindított kezdeményezés mögé többek között olyan ismert és elismert személyiségek álltak, mint Dr. Toldy-Schedel Emil a Szent Ferenc Kórház főigazgatója, Dr. Szemelyácz János addiktológus vagy Gerendai Károly kultúraszervező üzletember.
 
A Borászportál több cikkében is a mérsékelt borfogyasztás témáját járta körül:
 

“A bornak szerepe lehet a társadalmi rétegek közötti hidak építésében”

Ebben a cikkben Dr. Toldy-Schedel Emil kardiológussal, a Magyar Ártalomcsökkentő Tudományos Egyesület elnökével beszélgettünk arról, hogy milyen szerepet tölt be a bor a ma emberének életében. Szerinte tisztában kell lennünk azzal is, hogy különböző kultúrákban, például a mediterrán térségben, hogyan éltek együtt az emberek a borfogyasztással évszázadokon keresztül, és érdemes elgondolkoznunk azon, ha a bort mint élvezeti szert teljesen kiiktatjuk az életünkből, akkor vajon mi jön majd helyette.
A mi régiónkban ahhoz, hogy a vendéget szeretettel fogadjuk és kínáljuk, a bor hozzátartozik. Éppen ezt veszítettük el a mai társadalmunkban, hogy befogadjunk másokat, hogy megnyíljunk mások felé, és talán ennek újra felfedezésében a bornak is szerepe lehet.
 

Ha már alkoholt iszol, a legjobb választás a bor!

Ebben a riportunkban Ifj. Heimann Zoltán, a Heimann Családi Birtok borász tulajdonosa, a Vindependent elnökségi tagja is megszólalt. Szerinte a borászoknak nem abba a vitába kell bele állnunk, hogy a bor egészséges-e vagy sem, hanem a felelős borfogyasztás népszerűsítése a feladatunk. A bornak kitüntetett szerep jutott az alkoholos italok között, van ízhosszúsága, ízmélysége.
Zseniális egy termék! A borral kapcsolatban van egy olyan kontextuális tudásunk, hogy hol készül, ki készíti, milyen körülmények között és milyen stílusban. A bor egy niche téma, nem olyan mint a popkultúra, hogy ez ömlik minden csatornán: szerteágazó és különleges, kicsit mint a művészetek. A borok világába való belépéshez kell egy elköteleződés, bevonódás. Szerintem ezt a szépségét kell tudnunk minél hitelesebben átadni, hogy a borok világa ne elidegenítőnek hasson, hanem izgalmasan sokszínűnek.
 
Idén a Borkollégium oktatói is szerepet vállaltak a BorKatedra - Szeminárium a Magyar Borról elnevezésű szabadon választható egyetemi kurzus megvalósításában. A kurzuson a hallgatóknak az elméleti tudásanyag mellett az ismeretszerző és felelős borkóstolás alapjainak megismerésére van lehetőségük, és széleskörű tudásra tehetnek szert többek között Magyarország borvidékeiről, a főbb bortípusokról és ételpárosításokról is. Cikkünkben hallgatók is elmondják, mit jelent számukra az örömszerző borivás.
 
A nyílt levelet teljes egészében itt közöljük:
 
A Borászportál is elkötelezett a tudatos és mértékletes borfogyasztás mellett
 

Tiéd a mérték!
Nyílt levél a borkultúráért

 
A bor kultúra.
A bor az ókortól kezdve az emberiség művelődéstörténetének, a hagyományainknak olyan alapvető eleme, amely a gasztronómiával közös tőről fakad és hatása a művészetek ihletésétől egészen a szakralitásig ér. A borfogyasztás tradíciója, ha lehet még szorosabban kötődik a magyar hagyományokhoz és nemzeti örökséghez. 
 
A mértékletes, gasztronómiai élményt szerző borfogyasztás – megfelelő tudással, önismerettel és felelősséggel párosulva – része lehet egy egészségtudatos, értékorientált életformának, sőt annak közösségteremtő, kulturális élményeket szerző ereje pozitívan hathat testi és lelki egészségünkre és boldogságunkra is.
 
Elutasítandó az az érvelés, amely nem tesz különbséget a kulturált, felelős borfogyasztás és az öncélú alkoholbevitel között. Az alkoholizmus egy rendkívül veszélyes betegség, amelynek azonban egyik legfőbb ellenszere éppen az az edukáció, amely a kulturált borfogyasztás szerves része kell, hogy legyen. A kulcs az, hogy megtaláljuk és megtartsuk azt a mértéket és egyensúlyt, amelyre az életünk minden területén szükségünk van.   
 
A nyílt levél célja, hogy ezen gondolatok mentén új alapokra helyezze a borfogyasztásról szóló társadalmi gondolkodást.
A „Tiéd a mérték!” nem reklám, hanem társadalmi küldetés, egy közös gondolat, a borkultúra iránt elkötelezett szakemberek, borászok, egészségügyi és társadalmi szereplők nyitott együttműködése.
Meggyőződésünk, hogy ezzel az irányváltással hosszú távon nemcsak a borkultúra jövőjét, hanem a fogyasztói tudatosságot is erősítjük. Bízunk benne, hogy sokan magukénak ismernek majd egy olyan kezdeményezést, amely nem megosztásként, hanem összekötésként született, hogy sokan hisznek abban, hogy a mérték nem korlát, hanem iránytű– egészségben, kultúrában, közösségben. Tiéd a mérték. Élj vele!
 

Nyilatkozatok

 
„A bor nem pusztán ital, hanem kultúra, hagyomány, közösségformáló erő. Hiszek abban, hogy a mértékletesség nem lemondás, hanem tudatosság. A 'Tiéd a mérték!' kezdeményezés a józanság, az értékőrzés és a társadalmi felelősségvállalás közös nevezőjén született.”
RÓKUSFALVY PÁL Nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos
 
„Legyen szó közös étkezésekről, ünnepi alkalmakról, kulturális eseményekről, családi, baráti és üzleti rendezvényekről vagy borkóstolókról a kulturált és mértékletes borfogyasztás támogatja az egyének társas kapcsolatait, elősegíti a harmonikus kommunikációt és a közös élmények megélését. Az élet sava-borsa az arany középút megtalálása, ahol a túlzás és a hiány között születik meg az igazi egyensúly.”
FRITTMANN JÁNOS borász, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke
 
„Hiszem és vallom, hogy a bor és a borkultúra megőrzése és fejlődése a tudományra épülő, korszerű szőlő és bor ágazat révén biztosítható. A bor kedvező élettani hatását és a kulturált borfogyasztást az egyetemi oktatásban is kiemelten kezeljük, ezzel is támogatva a Magyar Bor Akadémia évek óta folytatott edukáció jellegű, a magyar szőlő és bor ágazatot népszerűsítő munkáját.”
NYITRAINÉ DR. SÁRDY DIÁNA egyetemi tanár, a MATE Szőlészeti és Borászati Intézet igazgatója, az Országos Borszakértő Bizottság és a Magyar Bor Akadémia elnöke
 
“Közösség. Amiért a leginkább hálás vagyok: azok az emberek, akiket a bor révén megismerhettem. A bor számomra egy nyelv, amelyen keresztül könnyű kapcsolatot teremteni, és amelynek annyi barátságot, emléket, beszélgetést köszönhetek. Sok ilyen nyelv van még, de ezt itt Magyarországon mi régóta beszéljük.”
GERE ANDREA borász, a Pannon Bormíves Céh elnöke
 
"Borászként fiatal vagyok, de a történet, amit a bor mesél – sokkal régebbi. Nem csak bort készítek. Kapcsolatot, emléket, élményt. Aki egy pohár bor mellé leül érzi a múltat, a jelent, a jövőt és egy korty Magyarországot."
KOCH PÁLMA borász, a Junibor Egyesület elnöke
 
„A szomjat vízzel kell oltani, egy jó pohár bor pedig felteszi az i-re a pontot, nem tompítja a tudatot, de nyitottabbá tesz a tágabb összefüggések megértésére. Ahogy a bencés szerzetesek meghatározták az egy hemina bor, mint mértékegység lényegét: ha ennyit iszol, már megpillanthatod a Jóistent, de még nem kísért meg az ördög.”
PRŐHLE GERGELY diplomata, volt berlini és berni nagykövet, a Borászok Borászát gondozó Vinum Praemium Alapítvány kuratóriumi elnöke
 
„Egy egészséges lelkületű társadalom tradíciókra is épül, nálunk márpedig évezredek óta jelen van a bor kultúrája. Az ősidők óta fennálló étkezési-ivási szokásainkat túlzott mértékben kerülendőnek, mértékletes fogyasztás esetén az embereket összekapcsolónak, a társadalmat gyógyítónak, orvosi szempontból is elfogadhatónak gondoljuk."
DR. TOLDY-SCHEDEL EMIL belgyógyász, kardiológus főorvos, a Szent Ferenc Kórház főigazgatója, a Borbarát Orvosok Társaságának alapítója
 
„Bár antialkoholistaként nem fogyasztok bort, mindig lelkes támogatója voltam a magyar borkultúra fejlesztését szolgáló törekvéseknek. Meggyőződésem, hogy a legjobb ételek is magasabb kulináris élményt nyújtanak egy szakértelemmel kiválasztott borpárosítással. A kulturált borfogyasztás katalizátora lehet a közösségi élményeknek, a zenehallgatástól a jó baráti beszélgetésekig.”
GERENDAI KÁROLY kultúraszervező, üzletember, ikonikus fesztiválok és éttermek alapító tulajdonosa
 
„Akár tetszik, akár nem, a borfogyasztás a hazai kultúra része. Része ünnepeinknek, gasztronómiánknak, kötetlen együttléteknek. A borral való együttélésünk nem alapulhat sem a tiltáson, sem a cinkos félrenézésen. Beszélni kell róla. Megtanulni a kulturált fogyasztást. Mennyiség helyett a minőséget helyezni a központba, ismerni a káros következményeket, ezek minimalizálásának lehetőségeit. Csökkenteni, vagy megszűntetni az ún. probléma-ivás jelenségét, mely melegágya az alkoholizmusnak. Ha ez fenntarthatóan működik, lesz jogunk koccintani.”
DR. SZEMELYÁCZ JÁNOS addiktológus-pszichoterapeuta, a Magyar Addiktológiai Társaság elnöke
 
„Salamon, a legbölcsebb király az Énekek énekében, a szerelmesek csókja után az emberiség második legnagyobb élvezetének tartja a bort. Aligha akad késői követő, aki ezt a sorrendet érdemben vitatná. Jézus a kánai menyegzőn a vizet borrá változtatta, megteremtve így a bor szakrális, mitikus és mágikus szerepének alapját. Kell-e ennél több?”
DR. MÉSZÁROS GABRIELLA DipWSET, c. egyetemi docens, nemzetközi borakadémikus, borszakíró
 
„A magyar bor az országunkról kialakult turisztikai márkakép egyik eleme. Sem Olaszországban, sem Franciaországban, sem Chilében nem lehet badacsonyi, villányi, szekszárdi vagy éppen tokaji bort készíteni. A magyar borokat termőterületeink jellegzetességei teszik egyedivé. Nyilvánvalóan nem lehet célunk, hogy más népek minket, magyarokat „nagyivóként” azonosítsanak. Legyünk inkább büszkék arra, hogy jó minőségű borokat készítünk, amiket szívélyesen, ugyanakkor igényesen és felelősséggel kínálunk és szolgálunk fel, hogy kedves vendéglátók vagyunk, és arra törekedjünk, hogy vendégeink ezt a hírt vigyék rólunk a világba!”
DR. PRINCZINGER PÉTER a VisitBalaton365 Nkft. ügyvezetője és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány kuratóriumi elnöke
 
„A görcsös életmód divatok súlyos áldozatokat követelnek tőlünk, amiben gyomrunk kiszolgálása és pusztán a megélt évek száma válik életcélunkká. A gyomrok pedig nem beszélgetnek, nem barátkoznak. Nem keresnek magasabb rendű célokat. Ezek az életmódtanácsok rombolják az emberi kapcsolatokat, és így életünk értékét és lényegét semmisítik meg.”
KOVÁCS TIBOR író, történész
 
Winelovers borok az olvasás mellé